Chapter 2.

HOPE U LIKE IT:)

 Másnap reggel felkeltem, kirobbanó lendülettel - vagyis, csak szerettem volna azzal felkelni, ugyanis sajgott a... A mindenem. Nyögve vergődtem az ágyban, mint egy partra vetett bálna, majd fújtatva felültem. Göndör hajam az arcomba hullott, amit egy mozdulattal hátrafésültem, de aztán ismét előrehullott. Nagyszerű! Idegbeteg módon rácsaptam a szekrényre az ágyam mellett, majd lehalásztam róla egy hajgumit és rakoncátlan fürtjeimet összekötöttem a fejem tetején. Nem akartam tudni hogy nézek ki, úgyhogy inkább nem néztem a tükör felé, miközben a fürdőbe mentem. Lefejtettem magamról a ruhát, majd beálltam a zuhany alá.
A párás levegő még jobban begöndörítette a már amúgy is hullámos hajam. Csodálatos volt. Kifésültem, mire úgy néztem ki mint egy megtépázott oroszlán, úgyhogy fogtam a hajgumimat és jobbnak láttam csak simán felkötni. Magamra húztam a kedvenc pólóm meg egy szűk nadrágot, majd úgy döntöttem, aznap nem megyek edzőterembe, hanem otthon futok.
Leszökdécseltem a konyhába, ahol csak aput találtam az asztalnál ülve egy újsággal a kezében.
- Jó reggelt - köszöntöttem, s nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó reggelt - mosolygott rám, majd ismét belenézett a kezében tartott újságba. - A hétvégén elmegyünk anyáddal - szólalt meg pár perc múlva, miközben én épp a számba tömtem egy kis gabonapelyhet. Fapofával bámult rám, miközben azt várta, hogy lenyeljem a falatot.
- Miért? - kérdeztem, miután nyeltem egy hatalmasat.
- Úgy gondoltam, ránk fér egy kis kikapcsolódás. Erről még Ő sem tud - vont vállat zavartan.
- Ó - bólintottam mosolyogva. - Hát ez aranyos. Meglepetés?
- Hát, mondhatni - pislantott, aztán elmosolyodott. - Meglesztek Jeremyvel? - kérdezte.
- Persze. Ha nem szól hozzám, akkor simán - bólogattam. Megcsóválta a fejét. - Nyugi, nem nyírjuk ki egymást - biztosítottam.
- Az nagyszerű lenne - mondta. Bólintottam, majd felálltam és s mosogatóhoz lépve elmostam a tányért.
- Fent leszek, ha kellenék - mondtam, s már fel is iszkoltam az emeletre. Anyu boltban volt, Jeremy meg gondolom a haverjainál. Nem tudom, hogy bírták Őt elviselni. Csak pár haverját ismertem, de egyik sem olyan mint Ő. Ők nem voltak annyira... Furák. Na mindegy, a lényeg, hogy az egyik haverjával igazán jóban voltam.
Sóhajtva dobtam le magam az ágyamra, majd előkapartam a táskámból a könyveimet és belemerültem a matematika rejtelmeibe.
2 és fél óra múlva, mikor úgy véltem mindent megtanultam, összecsuktam a könyveimet. Aztán kopogtattak.
- Gyere - kiáltottam az ágyamon fekve.
- Szia, Brooke - egyből felvillanyozódtam, amint megláttam Jared arcát. Ő volt az, Jeremy egyik barátja.
- Szia, Jared - vigyorogtam, majd ahogy felpattantam az ágyamról, megöleltem Őt. Szikár, izmos teste enyémhez préselődött, miközben visszaölelt. Barna, állandóan kócos haja és a szinte fekete szeme volt, sűrű szempillákkal vegyítve. Férfias állkapoccsal volt megáldva, viszont mikor mosolygott megmutatkoztak az ennivaló gödröcskéi. Kedves volt, bár állandóan piszkálódott, ami... Hát hogy is mondjam? Talán ezért habarodtam bele még anno?! De az már rég volt. Ööö, pontosabban egy éve.
Volt egy-két elcsattant csók, azonkívül semmi. Hál' Istennek, mert anyuék ki is nyírták volna, ha megtudták volna.
Magas volt, igaz, nem annyira mint Colos.
- Mi újság? - érdeklődött, miközben levágott az ágyra és mellém mászott.
- Semmi, épp végeztem a tanulással. Nem fért el a fejemben több információ - vontam vállat.
- Megértem - vigyorgott.
- Mi újság a munkahelyeden? - kérdeztem. Felszolgálóként dolgozott egy étteremben.
- Semmi. Állandóan szekál a főnököm. Legszívesebben behúznék neki.
- Te agresszív állat - ráztam meg a fejem, mire felnevetett.
- Te is azt szeretnéd tenni a helyemben - bökte meg a vállam a sajátjával.
- Lehetséges. Attól még egy állat vagy - pislogtam aranyosan. - Jeremy itt van? - jutott eszembe.
- Ja, Ő hozott - bólogatott. Vágtam egy fintort, mire felnevetett. - Ennyire utálni valakit.
- Csak olyan fura... Nem tudom hogy bírtok vele lenni - na, nem mintha nekem nem kellett volna vele lennem nap mint nap.
- Nem olyan rossz - vont vállat én meg tágra nyílt szemekkel néztem rá. - Na jó, néha tényleg fura, de... Tűrhető.
- Mindegy. Szerencse, hogy te nem olyan vagy - sóhajtottam fel. - Mert akkor a házba se engednélek be.
- Képzeld el, ahogy sok olyan ember mint Jeremy egy házban van veled - viccelt.
- Rosszul leszek - fordultam a hasamra, majd fejemet a párnába fúrtam. Nevetése betöltötte a szobát. Hazudnék, ha azt mondanám egyszer sem fogott el valamilyen fura érzés a közelében. Illata bekúszott az orromba, miközben éreztem, ahogy mellém fekszik.
- Meddig készülsz itt lenni? - kérdeztem fojtott hangon, ugyanis az arcomat még nem vettem el a párnáról.
- Máris elakarsz küldeni? - csipkelődött.
- Dehogy - vágtam rá talán túlságosan is hevesen. - Csak kérdeztem.
- Hát, amíg maradhatok - felnéztem, és láttam ahogy elmosolyodik.
- Tőlem bármeddig maradhatsz - vontam vállat.
- Van valami programod délutánra?
- Nincs, csak futni megyek majd.
- Ja, tényleg. Te és a sportolásod - vigyorodott el. Összeszűkített szemekkel néztem rá. - Ja, nem úgy értettem. Csak nem tudom minek sportolsz. Így is... Ööö, jól nézel ki - fordította el a fejét, én meg zavartan pislogtam párat.
- Uhh, kösz - motyogtam, aztán mindketten felnevettünk.
- Kínos - mormogta.
- Á, kicsit sem - nevettem, majd megráztam a fejem. - Viszont szeretek futni - vontam vállat. Olyan sokszor vonok vállat!
- Tudom - bólintott. Elhallgattunk, mintha elfogytak volna a szavak. Fogalmam sem volt mit mondjak, plusz zavarban voltam a hirtelen jött "Jól nézel ki" mondatától, úgyhogy csak csendesen vizsgáltuk a szobámat. Egyikünk sem nézett a másikra. Aztán egyszer csak Jeremy lépett be, csak úgy, kopogás nélkül. Hát nem édes?
- Mit akarsz? - vakkantottam, s azonnal megváltoztam. Olyan ellenségesség vette át a hatalmat felettem amikor Jeremyvel voltam, hogy néha még én magam is elcsodálkoztam rajta.
- Csak bejöttem, zavar? - kérdezte.
- Már hogy ne zavarna! - csattantam fel. - Nem emlékszem, hogy megengedtem volna, hogy begyere ide!
- Miért? Mi rejtegetni valód van? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan, majd kihúzott egy fiókot.
- Ne turkálj a cuccaim között! - visítottam, és már fel is pattantam, hogy oda lépjek hozzá és odacsukjam az ujját, amikor betolom vissza a fiókot. Bár ez nagy szomorúságomra nem jött össze. - Soha többet ne merj bejönni a szobámba! - sziszegtem. Elvigyorodott, majd megpaskolta az arcom. Reflexből letöröltem az arcom, majd kitaszigáltam Őt az ajtón. - Maradj a saját szobádban! - javasoltam, mielőtt bevágtam volna előtte az ajtót. Jared döbbenten meredt rám, azt hiszem, kissé megleptem. - Bocs, csak nem szeretem ha itt van - magyaráztam. Pislogott párat, aztán felült.
- Oké.
- Maradjon csak a saját szobájában! Mi az, hogy bejön kopogás nélkül? Kopogni miért luxus egyeseknek? Még te is tudsz kopogni! - háborodtam fel egyik percről a másikra. - Mindig eltudok rajta csodálkozni mekkora gyökér! - sóhajtottam, majd ledobtam magam az ágyra. Jared tanácstalanul nézett rám, nem tudta mit tegyen, amikor ideges vagyok. És hát Jeremy seperc alatt eltudta érni hogy idegbeteg módjára viselkedjek. Vettem pár mély lélegzetet, majd kényszeredett mosolyt erőltetve az arcomra, felé fordultam.
- Hol tartottunk?
- Hát, épp csendben figyeltük a szobád - emlékeztetett.
- Azt nem fojtatnám - ráztam meg a fejem, mire elvigyorodott.
- Én sem.
- Szóval mit akarsz csinálni? - dobtam fel a kérdést. Nyitotta a száját, hogy válaszoljon, aztán az arcára kiült kaján vigyor mindent elárult. Elpirultam, majd elfordítottam a fejem.
- Azt nem - mormogtam, mire elnevette magát.
- Nem lenne ellenedre, hmm? - hajolt közelebb, én pedig hátrahőköltem.
- Jared, hagyd abba! - korholtam, majd eltoltam a fejét.
- Csak teszteltelek - nem értettem mit kellett tesztelnie, de inkább nem kérdeztem rá és tereltem a témát.
- Oké. Van kedved... Ööö, tévézni?
- De még mennyire! - lelkesedett be hirtelen. - Mit nézünk?
- Nos, valószínűleg azt, ami a tévében megy - vigyorodtam el, majd felkiáltottam, amikor a lábamnál fogva magához húzott. - Mit művelsz? - kérdeztem, miközben elhelyezkedtem mellette.
- Csak közelebb húztalak magamhoz - vonogatta a vállát, majd le vigyorgott rám. Mindketten kinyújtottuk a lábunkat, miközben az ágytámlának támasztottuk a hátunkat. Az Ő lába sokkal hosszabb volt az enyémnél, ami szerinte aranyos, szerintem viszont bosszantó.
- Mindenki olyan magas! - siránkoztam, miközben eldobtam a távirányítót. Utána kellett kapnia, nehogy leessen.
- Ki mindenki? - kérdezte, én pedig egyből elhallgattam. - Naaa - noszogatott.
- Hát, például tegnap találkoztam egy sráccal az edzőteremben és volt vagy 2 méter.
- Ó, szóval találkoztál valakivel? Ki az? Ismerem? Mi a neve?
- Nem tudom a nevét - hárítottam. - De nem is az a lényeg! Hanem hogy olyan alacsony vagyok mint egy törpe!
- Dehogy! Hány centi vagy?
- 160 - duzzogtam.
- Nem vagy olyan alacsony, ne hisztizz már. Szerintem aranyos - vont vállat.
- Borzasztó! Csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam!
- Nem, szerintem tényleg az - mosolyodott el, gödröcskéi megmutatkoztak az arcán.
- Mindegy - sóhajtottam fel, majd lejjebb csúsztam az ágyon, csak hogy hosszabbnak tűnjenek a lábaim.
- Borzalmas vagy - nevetett fel, majd kezét átdobta a vállamon, aztán a mellkasára vont.
Két órán keresztül valami vígjátékot néztünk, s mikor vége lett kikapcsoltuk a tévét. Ásítottam egy hatalmasat, majd időközben Jared köré font kezem, lábam lefejtettem róla.
- Van még kedved futni? - kezét megmozgatta a vállamon, majd lehajolt, hogy az arcomra tudjon nézni.
- Nincs, de azért elmegyek - vontam vállat ismét, aznap már vagy huszadjára, majd felültem.
- Fél 6 van, Brooke.
- És?
- Most akarsz menni?
- Nincs mást választásom - mosolyodtam el.
- Elkísérhetlek?
- Nem vagy sportos cuccban - jegyeztem meg.
- Brooklyn, egy utcával arrébb lakom. Haza tudok futni.
- Ahogy akarod - vigyorodtam el, majd feltápászkodtam és nyújtózkodtam egy nagyot.
- Wow, egy pillanatra majdnem akkora voltál mint én - nevetett, aztán feltartotta a kezét, amikor teljes erőmből hozzávágtam egy párnát.
- Seggfej - nem bírtam ki nevetés nélkül. Vigyorogva léptem a szekrényhez, hogy elővegyek valami rövidnadrágot a futáshoz. Könyökére támaszkodott, miközben engem figyelt.
- Vetkőzz! - kiáltotta nevetve.
- Esélytelen - mondtam vigyorogva, majd beszaladtam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

Chapter 1.

Hiiii.xx
Ma érkezett el a nap, hogy rávegyem magam és kirakjam az első részt. 
Hát... Jó olvasást!:)
(Btw, úgy érzem, hogy ez a gif a halálomat fogja okozni!:$) 


Brooklyn Kyle

 Szent szar. Egyenes hát, nézz előre! Nincsenek sokan, ne félj. Nem néz senki. Rajtad kívül hárman vannak a teremben. Gyerünk, lépkedj szépen. Ne nézz le! Mondom, hogy ne nézz le! Emeld fel a fejed, mert képes vagy valamiben felbukni. Csodás. Most állj rá a futópadra. Azt mondtam állj rá, ne bénázz már ennyit. Ne, ne nézd magad körbe. Olyan, mintha vécéből jöttél volna és ellenőriznéd, hogy nincs-e rajtad vécépapír. Borzalmas. Állj már rá! Tökéletes. Oké, most indítsd el. Ügyes vagy. Most pedig fuss. Ahh, csak ne dobálnád kezed, lábad... 

Harry Styles

 Gyerünk, emeld még fel vagy ötször ezt a súlyzót. Ne! Ne rakd le. Jó, akkor tedd le. Ülj le a padra. Pihenj, aztán csináld tovább. Most miért nézel körbe? Ja, már látom. Cseszd meg, ne bámuld már szegény lányt! Uhh, formás test. Istenem, vedd le rólad a szemed. Most rögtön. Azt mondtam, ne nézd Őt! Na végre. Szedd össze magad. Uhm, oké. Szent szar, azt hiszem bajok vannak a rendszerben. Kellett neked nézned Őt....
Oké, tereld el a figyelmed. Állj fel és csináld tovább, amit eddig is csináltál.

Brooklyn Kyle: 

 Körülbelül fél órája futottam, de olyan két órának tűnt. Lihegtem és minden testrészemen folyt az izzadság. Körülnéztem a teremben: rajtam kívül három pasi tartózkodott bent.
Egy fekete hajú, körülbelül 170 centi magasságú pasi, rövidnadrágban és egy szürke trikóban a tükör előtt állva emelgette a súlyzót és magát nézegette. És akkor most feltenném a kérdést: miért kell magunkat nézni edzés közben? Mármint... Mindegy. Majd egyszer megkérdezem valakitől.
Tőle nem messze egy "Minden-testrészem-csak-izom" férfi artikulátlanul felkiáltva edzett egy Isten tudja hány kilós súlyzóval. Szemöldök ráncolna néztem még pár másodpercig, aztán elfordítottam a fejem és megláttam Őt.
Hatalmas volt. Mármint volt vagy két méter, ha nem több. Szent ég! Be állt volna elém, én elvesztem volna. Elbújhattam volna mellette a 160 centiméteremmel.
Arca eltorzult, miközben felemelte a súlyzót a két kezével, de egy hangot se adott ki. Nem úgy, mint az a másik hapsi, akinek a hangja ismét megütötte a fülem. Miért kell hozzá ordibálni? Oké, értem én, hogy nehéz meg minden, de...
Megráztam a fejem, majd ismét a magas pasira fókuszáltam futás közben; csodálkoztam, hogy nem buktam el.
Borzos haja izzadtan tapadt a homlokához, izmai kidagadtak a felsőtestén. Uhh, igen. Csupán egy rövidnadrág volt rajta, így szert tehettem a tetoválásai megcsodálására. Aztán egyszer csak felnézett, s tekintete találkozott az enyémmel. Képtelen voltam elfordítani róla a tekintetem és mire észbe kaptam, akaratlanul is megnyaltam a szám. Lassú, szexi mosoly ült ki az ajkaira, én pedig elpirulva kaptam el róla a tekintetem. Halk nevetést hallottam, de megreguláztam magam: nem nézek rá újból!

A rögeszmém, miszerint mindenki engem bámul rám tört épp a 48. percben, futás közben. Megpróbáltam lerázni magamról és meggyőzni az elmémet, hogy senki sem bámul, csak épp beképzelem magamnak. Úgyhogy egy ideig dulakodtam magamban, majd kifulladva és észrevétlenül néztem körbe a teremben. Tényleg senki sem nézett rám. Én viszont ismét megbámultam azt a kétméteres férfi példányt súlyzókkal a kezében, annak ellenére is hogy azt mondtam, nem nézek rá újból. Nem bírtam ki.
Tetkói ott virítottak az izmos mellkasán és azt hiszem, sosem láttam még ennyire szexi dolgot, mint Őt edzés közben.
Elájulok, de jól néz ki!
Elszakítottam róla a tekintetem, majd épp elterveztem, hogy futok még egy fél órát, amikor valaki beállt mellém. Á, nehogy a tőlem legmesszebbi futópadra álljon. Dehogy. Álljon a mellettem lévőre! Mert hát nincs vagy 10 futópad a mellettem lévőkön kívül. Dehogyis. Sehol sem lehet látni egy másikat.
Most komolyan ide állt mellém? Oké, ne csodálkozzon, ha majd nemsokára kezem, lábam dobálni fogom és hasra esek itt mellette. Én szóltam.
A szemem sarkából pillantottam rá és mintha egy mosolyt véltem volna felfedezni az arcán. Rajtam röhög? Te jó ég, ez ciki. Valaki lőjön le.
Vagy kitudja? Lehet, hogy már képzelődöm is.
Halkan szuszogott, vagy legalábbis gondolom én, ugyanis az én hangos zihálásom elnyomta az Ő levegővételeinek hangját.
- Minden oké? - szólalt meg rekedten, amire én egyáltalán nem számítottam - főleg nem arra, hogy ilyen szexi hangja van -, úgyhogy kiestem a futás ritmusából és miután Colos - nem tudtam a nevét, úgyhogy elneveztem - rám kiáltott hogy "Vigyázz!" - megjegyezném, közben a szeme kinevetett -, estem egy hatalmasat. Hatalmasat. Tényleg... Hatalmasat. Csak a hatás kedvéért írtam többször.
Szóval, estem egy hatalmasat. Döbbenten meredt rám a padról, aztán elnevette magát. Harsogva és a hasát fogva. Leugrott a futópadról, majd nevetve dobta hátra a fejét és még csak meg se próbálta visszatartani a röhögését. Kedves teremtmény, mit ne mondjak.
Nemhogy felsegített volna, helyette kinevetett. Ha ezt diszkréten tette volna, még megbocsájtom neki, de így, hogy az egész edzőterem - ketten rajtunk kívül - bennünket bámultak mosolyogva, az én fejem meg égett, mintha tűzőnapon feküdnék... Nos, nem. Nem kedveltem meg először.
Lenézett rám Mr. Kinevetlek, majd ismét röhögni kezdett, miközben lenyújtotta nekem a kezét. Már épp beleakartam kapaszkodni, amikor kezeit a lábához csapkodva elfordult és hangosan vihogott. Bizony, vihogott, mint egy lány.
- Én ezt nem bírom! - jelentette ki, s már azon se csodálkoztam volna, ha leveti magát mellém és fetrengeni kezd a nevetéstől. Elterültem és csak akkor kezdtem érzékelni a tompa sajgást a hátamban. Biztos megütöttem magam.
Én megmondtam, hogy elfogok esni!
Apró nevetés csúszott ki a számon visszagondolva az elmúlt pár percre. Újból lenyújtotta a kezét, ezúttal bele is kapaszkodtam, majd felálltam. Elcsodálkoztam a magasságán, közelebbről még magasabbnak tűnt. Ez hülyén hangzott? Mindegy, szóval a kétméteres magassága hatalmas csoda volt számomra. 
- Minden rendben? - összeszorította a fogait, nehogy ismét felnevessen.
- Igen, minden oké! - csattantam fel. Ismét kibuggyant belőle a hahotázás, s csípőre vágtam a kezeim. - Befejezted? - sziszegtem.
- Igen, persze, bocs - legyezgette magát, majd pislantott párat és lenézett rám. Le. Igazán le kellett hajtania a fejét, hogy lásson engem. Na jó, talán van egy kis gondom a magasságommal... Bár a mellkasával egy irányban volt a fejem, úgyhogy nem igazán volt ellene kifogásom akkor.
- Természetes, hogy ilyen magas vagy? - bukott ki a számon.
- Természetes, hogy ilyen alacsony vagy? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan, s mikor meglátta, hogy elpirulok, elvigyorodott. Hátat fordítottam neki, majd visszamenve a futópadhoz - közben fura hangokat hallatva - felkaptam a sporttáskám és ittam egy kortyvizet. 
Nem azt kellett volna először megkérdeznem, hogy mi a neve? Egyből a magasságával jövök. Vajon hányszor csodálták már meg a magasságát? És miért ilyen megcsodálni való egy ilyen magas ember, mint Ő? Vagy csak nekem az?
Ahogy elsétáltam mellette, láttam, hogy indulásra készen áll.
- Futni készültél - emlékeztettem.
- Tudom. Meggondoltam magam - vont vállat. - Jössz még ide ezek után? - kérdezte szenvtelenül vigyorogva. Ismét elpirultam.
- Talán - mondtam rá se nézve, majd kivágtattam és otthagytam Őt az ismét felszínre tört nevetésével.

 Zenét hallgatva sétáltam hazafelé, amikor kénytelen voltam kivenni a fülemből a fülhallgatót, ugyanis megállt mellettem egy Range Rover. Megláttam Őt. Ott ült bent és hatalmas vigyorral az arcán hajolt át a másik oldalra, hogy kitudjon szólni az ablakon.
- Ne vigyelek el? - kérdezte.
- Nem kell. Szeretek sétálni - válaszoltam, felocsúdva a tényből, hogy most bizony megállt mellettem Colos. Összeszűkítette a szemeit, majd hunyorogva az égre bámult.
- Esni fog - mondta. Felnéztem én is, majd szórakozottan felvontam a szemöldököm. Egy felhőt sem láttam.
- Minden bizonnyal - bólintottam.
- Te tudod. Én felajánlottam. Majd találkozunk, Ms. Futópad - a kocsi elhajtott, én pedig megtorpantam. Ez gúnyt űz belőlem!
Egyébként hány éves is lehet? Kinéz vagy 25-nek. 17 vagyok. Kicsit nagy a korkülönbség. Nem mintha lenne köztünk valami, kitudja hány kilométer távolságon kívül. Mindegy, kicsit előre szaladtam. Eszem megáll, még magamból is gúnyt űzök.

 Az a srác nem lenne jó meteorológus - állapítottam meg, amikor vidáman fütyörészve, szárazon megúszva az utat léptem be a házba.
Kedvem elszállt, mikor anyu megállt előttem vádlón tekintve rám.
- Már este hat van! - jelentette ki. Már épp hozzáakartam tenni valami szellemes megjegyzést, amikor folytatta. - Arról nem volt szó, hogy eddig ott leszel!
- Anyu, nem fogok 15 percre oda menni - sóhajtottam fel fáradtan: semmi kedvem nem volt most a kötözködéséhez. 
- Lehet, hogy nem is ott volt - hallottam meg a bátyám, Jeremy hangját. Már csak Ő hiányzott!
- Na, én léptem zuhanyozni - menekültem a nappaliból egészen fel, a szobámig. Gyorsaságom hasonlított a villáméra és már az ágyban is voltam hullafáradtan, fájó háttal. Semmiperc alatt elnyomott az álom.