Chapter 1.

Hiiii.xx
Ma érkezett el a nap, hogy rávegyem magam és kirakjam az első részt. 
Hát... Jó olvasást!:)
(Btw, úgy érzem, hogy ez a gif a halálomat fogja okozni!:$) 


Brooklyn Kyle

 Szent szar. Egyenes hát, nézz előre! Nincsenek sokan, ne félj. Nem néz senki. Rajtad kívül hárman vannak a teremben. Gyerünk, lépkedj szépen. Ne nézz le! Mondom, hogy ne nézz le! Emeld fel a fejed, mert képes vagy valamiben felbukni. Csodás. Most állj rá a futópadra. Azt mondtam állj rá, ne bénázz már ennyit. Ne, ne nézd magad körbe. Olyan, mintha vécéből jöttél volna és ellenőriznéd, hogy nincs-e rajtad vécépapír. Borzalmas. Állj már rá! Tökéletes. Oké, most indítsd el. Ügyes vagy. Most pedig fuss. Ahh, csak ne dobálnád kezed, lábad... 

Harry Styles

 Gyerünk, emeld még fel vagy ötször ezt a súlyzót. Ne! Ne rakd le. Jó, akkor tedd le. Ülj le a padra. Pihenj, aztán csináld tovább. Most miért nézel körbe? Ja, már látom. Cseszd meg, ne bámuld már szegény lányt! Uhh, formás test. Istenem, vedd le rólad a szemed. Most rögtön. Azt mondtam, ne nézd Őt! Na végre. Szedd össze magad. Uhm, oké. Szent szar, azt hiszem bajok vannak a rendszerben. Kellett neked nézned Őt....
Oké, tereld el a figyelmed. Állj fel és csináld tovább, amit eddig is csináltál.

Brooklyn Kyle: 

 Körülbelül fél órája futottam, de olyan két órának tűnt. Lihegtem és minden testrészemen folyt az izzadság. Körülnéztem a teremben: rajtam kívül három pasi tartózkodott bent.
Egy fekete hajú, körülbelül 170 centi magasságú pasi, rövidnadrágban és egy szürke trikóban a tükör előtt állva emelgette a súlyzót és magát nézegette. És akkor most feltenném a kérdést: miért kell magunkat nézni edzés közben? Mármint... Mindegy. Majd egyszer megkérdezem valakitől.
Tőle nem messze egy "Minden-testrészem-csak-izom" férfi artikulátlanul felkiáltva edzett egy Isten tudja hány kilós súlyzóval. Szemöldök ráncolna néztem még pár másodpercig, aztán elfordítottam a fejem és megláttam Őt.
Hatalmas volt. Mármint volt vagy két méter, ha nem több. Szent ég! Be állt volna elém, én elvesztem volna. Elbújhattam volna mellette a 160 centiméteremmel.
Arca eltorzult, miközben felemelte a súlyzót a két kezével, de egy hangot se adott ki. Nem úgy, mint az a másik hapsi, akinek a hangja ismét megütötte a fülem. Miért kell hozzá ordibálni? Oké, értem én, hogy nehéz meg minden, de...
Megráztam a fejem, majd ismét a magas pasira fókuszáltam futás közben; csodálkoztam, hogy nem buktam el.
Borzos haja izzadtan tapadt a homlokához, izmai kidagadtak a felsőtestén. Uhh, igen. Csupán egy rövidnadrág volt rajta, így szert tehettem a tetoválásai megcsodálására. Aztán egyszer csak felnézett, s tekintete találkozott az enyémmel. Képtelen voltam elfordítani róla a tekintetem és mire észbe kaptam, akaratlanul is megnyaltam a szám. Lassú, szexi mosoly ült ki az ajkaira, én pedig elpirulva kaptam el róla a tekintetem. Halk nevetést hallottam, de megreguláztam magam: nem nézek rá újból!

A rögeszmém, miszerint mindenki engem bámul rám tört épp a 48. percben, futás közben. Megpróbáltam lerázni magamról és meggyőzni az elmémet, hogy senki sem bámul, csak épp beképzelem magamnak. Úgyhogy egy ideig dulakodtam magamban, majd kifulladva és észrevétlenül néztem körbe a teremben. Tényleg senki sem nézett rám. Én viszont ismét megbámultam azt a kétméteres férfi példányt súlyzókkal a kezében, annak ellenére is hogy azt mondtam, nem nézek rá újból. Nem bírtam ki.
Tetkói ott virítottak az izmos mellkasán és azt hiszem, sosem láttam még ennyire szexi dolgot, mint Őt edzés közben.
Elájulok, de jól néz ki!
Elszakítottam róla a tekintetem, majd épp elterveztem, hogy futok még egy fél órát, amikor valaki beállt mellém. Á, nehogy a tőlem legmesszebbi futópadra álljon. Dehogy. Álljon a mellettem lévőre! Mert hát nincs vagy 10 futópad a mellettem lévőkön kívül. Dehogyis. Sehol sem lehet látni egy másikat.
Most komolyan ide állt mellém? Oké, ne csodálkozzon, ha majd nemsokára kezem, lábam dobálni fogom és hasra esek itt mellette. Én szóltam.
A szemem sarkából pillantottam rá és mintha egy mosolyt véltem volna felfedezni az arcán. Rajtam röhög? Te jó ég, ez ciki. Valaki lőjön le.
Vagy kitudja? Lehet, hogy már képzelődöm is.
Halkan szuszogott, vagy legalábbis gondolom én, ugyanis az én hangos zihálásom elnyomta az Ő levegővételeinek hangját.
- Minden oké? - szólalt meg rekedten, amire én egyáltalán nem számítottam - főleg nem arra, hogy ilyen szexi hangja van -, úgyhogy kiestem a futás ritmusából és miután Colos - nem tudtam a nevét, úgyhogy elneveztem - rám kiáltott hogy "Vigyázz!" - megjegyezném, közben a szeme kinevetett -, estem egy hatalmasat. Hatalmasat. Tényleg... Hatalmasat. Csak a hatás kedvéért írtam többször.
Szóval, estem egy hatalmasat. Döbbenten meredt rám a padról, aztán elnevette magát. Harsogva és a hasát fogva. Leugrott a futópadról, majd nevetve dobta hátra a fejét és még csak meg se próbálta visszatartani a röhögését. Kedves teremtmény, mit ne mondjak.
Nemhogy felsegített volna, helyette kinevetett. Ha ezt diszkréten tette volna, még megbocsájtom neki, de így, hogy az egész edzőterem - ketten rajtunk kívül - bennünket bámultak mosolyogva, az én fejem meg égett, mintha tűzőnapon feküdnék... Nos, nem. Nem kedveltem meg először.
Lenézett rám Mr. Kinevetlek, majd ismét röhögni kezdett, miközben lenyújtotta nekem a kezét. Már épp beleakartam kapaszkodni, amikor kezeit a lábához csapkodva elfordult és hangosan vihogott. Bizony, vihogott, mint egy lány.
- Én ezt nem bírom! - jelentette ki, s már azon se csodálkoztam volna, ha leveti magát mellém és fetrengeni kezd a nevetéstől. Elterültem és csak akkor kezdtem érzékelni a tompa sajgást a hátamban. Biztos megütöttem magam.
Én megmondtam, hogy elfogok esni!
Apró nevetés csúszott ki a számon visszagondolva az elmúlt pár percre. Újból lenyújtotta a kezét, ezúttal bele is kapaszkodtam, majd felálltam. Elcsodálkoztam a magasságán, közelebbről még magasabbnak tűnt. Ez hülyén hangzott? Mindegy, szóval a kétméteres magassága hatalmas csoda volt számomra. 
- Minden rendben? - összeszorította a fogait, nehogy ismét felnevessen.
- Igen, minden oké! - csattantam fel. Ismét kibuggyant belőle a hahotázás, s csípőre vágtam a kezeim. - Befejezted? - sziszegtem.
- Igen, persze, bocs - legyezgette magát, majd pislantott párat és lenézett rám. Le. Igazán le kellett hajtania a fejét, hogy lásson engem. Na jó, talán van egy kis gondom a magasságommal... Bár a mellkasával egy irányban volt a fejem, úgyhogy nem igazán volt ellene kifogásom akkor.
- Természetes, hogy ilyen magas vagy? - bukott ki a számon.
- Természetes, hogy ilyen alacsony vagy? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan, s mikor meglátta, hogy elpirulok, elvigyorodott. Hátat fordítottam neki, majd visszamenve a futópadhoz - közben fura hangokat hallatva - felkaptam a sporttáskám és ittam egy kortyvizet. 
Nem azt kellett volna először megkérdeznem, hogy mi a neve? Egyből a magasságával jövök. Vajon hányszor csodálták már meg a magasságát? És miért ilyen megcsodálni való egy ilyen magas ember, mint Ő? Vagy csak nekem az?
Ahogy elsétáltam mellette, láttam, hogy indulásra készen áll.
- Futni készültél - emlékeztettem.
- Tudom. Meggondoltam magam - vont vállat. - Jössz még ide ezek után? - kérdezte szenvtelenül vigyorogva. Ismét elpirultam.
- Talán - mondtam rá se nézve, majd kivágtattam és otthagytam Őt az ismét felszínre tört nevetésével.

 Zenét hallgatva sétáltam hazafelé, amikor kénytelen voltam kivenni a fülemből a fülhallgatót, ugyanis megállt mellettem egy Range Rover. Megláttam Őt. Ott ült bent és hatalmas vigyorral az arcán hajolt át a másik oldalra, hogy kitudjon szólni az ablakon.
- Ne vigyelek el? - kérdezte.
- Nem kell. Szeretek sétálni - válaszoltam, felocsúdva a tényből, hogy most bizony megállt mellettem Colos. Összeszűkítette a szemeit, majd hunyorogva az égre bámult.
- Esni fog - mondta. Felnéztem én is, majd szórakozottan felvontam a szemöldököm. Egy felhőt sem láttam.
- Minden bizonnyal - bólintottam.
- Te tudod. Én felajánlottam. Majd találkozunk, Ms. Futópad - a kocsi elhajtott, én pedig megtorpantam. Ez gúnyt űz belőlem!
Egyébként hány éves is lehet? Kinéz vagy 25-nek. 17 vagyok. Kicsit nagy a korkülönbség. Nem mintha lenne köztünk valami, kitudja hány kilométer távolságon kívül. Mindegy, kicsit előre szaladtam. Eszem megáll, még magamból is gúnyt űzök.

 Az a srác nem lenne jó meteorológus - állapítottam meg, amikor vidáman fütyörészve, szárazon megúszva az utat léptem be a házba.
Kedvem elszállt, mikor anyu megállt előttem vádlón tekintve rám.
- Már este hat van! - jelentette ki. Már épp hozzáakartam tenni valami szellemes megjegyzést, amikor folytatta. - Arról nem volt szó, hogy eddig ott leszel!
- Anyu, nem fogok 15 percre oda menni - sóhajtottam fel fáradtan: semmi kedvem nem volt most a kötözködéséhez. 
- Lehet, hogy nem is ott volt - hallottam meg a bátyám, Jeremy hangját. Már csak Ő hiányzott!
- Na, én léptem zuhanyozni - menekültem a nappaliból egészen fel, a szobámig. Gyorsaságom hasonlított a villáméra és már az ágyban is voltam hullafáradtan, fájó háttal. Semmiperc alatt elnyomott az álom.