Chapter 8.

HOPE U LIKE IT!:) 

- Várj. Most Jeremy azt hiszi, hogy moziba megyünk? - torpantam meg félúton Jared háza felé.
- Nem, tudja, hogy nálam leszel. Dumáltam vele, miközben te fent pakoltál - mondta, majd továbbhúzott. - Attól függetlenül mennyire utáljátok egymást, aggódik érted - jegyezte meg. - Megígértette velem, hogy nem csinálok veled semmit - mormogta szórakozottan.
- Komolyan? - kérdeztem csodálkozva. Mi a fene? Jeremy? Nocsak. Lennének érzései? Érdekes.
- Igen - bólintott mosolyogva. Csendben sétáltunk a házáig, ahol aztán előre engedett. Lassan lépkedtem a barna ajtóig, amit gyorsan kinyitott a kulcsával.
Két emeletes ház volt. A földszinten egy nappalival, konyhával meg egy fürdővel. Az emeleten volt még egy fürdő, plusz két szoba. A nappaliba lépve bárkinek szemet szúrt volna a hatalmas plazma TV egy barna kanapé előtt elhelyezve. Köztük volt egy dohányzóasztal szerűség. A falak szürkére voltak festve, pár festmény lógott itt-ott.
- Kérsz valamit inni? - kérdezte, miközben ledobta a kabátját a kanapéra.
- Gyümölcslé van?
- Szerintem van - bólintott, majd a konyha felé vette az irányt. Követtem Őt, miután leraktam a cuccaim. A konyha falai mélykékek voltak, ami nekem felettébb tetszett. A bútorok szürkék voltak, s azt hiszem megfogadtam, hogy ha egyszer lesz konyhám - meg saját házam - akkor így fogom berendezni.
A kezembe nyomott egy pohár baracklevet, miközben én még mindig a konyhát vizslattam. Nem mintha nem láttam volna még.
Kissé kínosnak éreztem a szituációt. Hogy jutottunk el ilyen gyorsan idáig? Én még ott tartok, hogy összevesztünk a múlthétvégén.
Hogy bocsájtottam meg neki ilyen gyorsan? Miért keresett meg? Úgy volt, hogy én keresem. Mondani akartam neki, hogy szükségem van rá. Nem igaz, hogy nem bírt várni estig!
Nem értettem mit keresek nála. Nem értettem konkrétan semmit. Mintha valami emlékezet kiesésem lett volna. Egyáltalán nem tudtam olyan fesztelenül piszkálódni vele, mint általában. Mintha egy vadidegen lakásában lettem volna, aki épp most szedett rá arra, hogy eljöjjek a házába. Miért érzek így?
Mindketten csendben voltunk. Vajon ő is ilyen dolgokon gondolkodott? Kétlem. Csak nekem volt ilyen fura ez? Most komolyan itt fogok aludni? Nyomasztó lesz. Már most az.
Egyáltalán miért akarta, hogy eljöjjek? Jó, oké, tényleg elmaradt az a mozizás, de... Ez így gáz. Jobban mondva zavaros.
Mintha valami béna filmben lettünk volna, ahol mindketten csendben álldogálnak, aztán meg egymásnak esnek. Tessék? Nem, mi nem fogunk egymásnak esni. Vagy legalábbis én nem tervezem, nem tudom ő hogy van ezzel.
Rám pillantott. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán becsukta vissza.
Említettem már, hogy 21 éves? Nem? Nos, most már igen. 4 év az ugye nem nagy korkülönbség? Egyesek azt mondják nem számít a kor. Egy bizonyos korig, nem? Mert hát azért mégsem néznék meg egy 19 évest egy 45 évessel.
- Mi az? - kérdezte végül, megtörve a kínos csendet. Áthelyeztem a testsúlyom a jobb lábamra.
- Zavarban vagyok - mondtam őszintén. Miért hazudjak?
- Tudom - elfordult, a pulton kezdett szöszmötölni. Ajkamba haraptam. Ő is zavarban lenne? Nem hiszem. - Szóval ki az a gyerek? - kérdezte.
- Milyen gyerek? - csodálkoztam.
- Harry - mondta. Ó, hogy ő! Na várjunk csak...
- Mire vagy kíváncsi? - kérdeztem óvatosan.
- Mióta ismered?
- Egy hete, körülbelül - számolgattam magamban. - Miért?
Megvonta a vállát, nem válaszolt. Őrültség. Mi történik?
- Na és tetszik neked? - Hát ez az a kérdés, amire nem számítottam. Hogy tetszik-e? Miért érdekli? Te jó ég, mi ez?! Szembefordult velem, közben a pulton dobolt az ujjaival. Ideges?
Én filmet nézni jöttem ide, nem trécselni! Főleg nem Harryről. Idegesen tördeltem az ujjaim, s felszisszentem mikor kicsit nagyobbat roppant a kelleténél.
- Helyes pasi - mondtam vállat vonva. - De nem jön be - tettem hozzá, gondolván ezzel lezárom a témát. Aha, még ha ez ilyen könnyű is lenne Jareddel.
- Róla beszéltél a múltkor, amikor említetted, hogy megismerkedtél valakivel? - összefonta a karjait maga előtt.
- Igen, ő az - mondtam kelletlenül.
- Igazán magas ember - jegyezte meg hűvösen, s már attól féltem, hogy féltékeny lesz a magasságára.
- Igen, az - nekidőltem a pultnak a csípőmmel, ami szerintem nagyobb volt a kelleténél és mindig is utáltam. Mármint a csípőmet.
- Kedveled?
- Te jó ég, Jared. Mi bajod van? - törtem ki idegesen. Összeszűkített szemekkel nézett rám, én meg ugyanúgy néztem rá. - És ha kedvelem, akkor mi van? - kérdeztem bosszúsan.
Ismét csak a vállát vonogatta, nem válaszolt.
- Jobban kedveled, mint engem?
- Ez most valami vicc, ugye? - nevettem el magam zavartan. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám. - Mi az?
- Komolyan kérdeztem.
- Ez helyett már rég filmezhetnénk - mormogtam. - Nem - válaszoltam a kérdésére.
- Rendben - bólintott.
- Még valami? - kérdeztem gúnyosan mosolyogva. Amúgy még mindig ugyanolyan zavarban voltam. Nem értem Őt.
- Ne gúnyolódj - megjelentek a szeménél a nevetőráncok, és akármennyire is nem akartam, mégis elmosolyodtam.
- Sajnálom, csak ez olyan... Fura volt.
- Micsoda?
- Ez a beszélgetés az előbb - megvontam a vállam, ellöktem magam a pulttól.
- Még mindig zavarban vagy? - kérdezte, miközben felém lépett és le vigyorgott rám.
- Egy picit, igen - motyogtam, s valami különös okból kifolyólag gyorsabban kezdett verni a szívem.

- Na neeee - nézett rám elszörnyedve. - Ennél romantikusabb filmet nem tudtál volna választani? - kérdezte fintorogva.
- Eltaláltad - bólintottam, miközben a kezembe vettem egy csomag zsepit.
- Az minek?
- Mert sírni fogok! - jelentettem ki, s elhelyezkedtem a laptop előtt. Hasra vágtam magam, lábaimat kinyújtottam.
- Honnan tudod? - kérdezte.
- Mert már láttam a filmet.
- Akkor miért ezt nézzük? - döbbent meg teljesen, mire felnevettem.
- Te még nem láttad - vigyorogtam rá édesen. Grimaszolt, majd megforgatta a szemeit. - Törődj bele.
- Rendben. De legközelebb azt nézzük meg amit én akarok!
- Rendben - egyeztem bele nagylelkűen. - De most már csönd - szóltam rá, majd elindítottam a Csillagainkban a hibát. Már vagy háromszor láttam, de minden alkalommal úgy bőgtem rajta, mintha legelőször látnám.
Kényelmetlenül fészkelődtem, mikor Jared keze a lábamra tévedt még a film kezdeténél. Megszorította, mikor megunta a mozgolódásom, majd a halk nevetése engem is mosolygásra késztetett.
- Úristen, de aranyos ez a pasi - mondtam hangosan. Halkan akartam, de úgy tűnik nem tudtam a hangomnak parancsolni. - Elolvadok.
- Ne zavartasd magad, nyugodtan olvadozz csak - hallottam meg Jared hangját, de egy egyszerű kézmozdulattal leintettem.
- Miért bámulsz? - mondtam a szöveget most már halkan. Vagy legalábbis azt hittem, hogy halkan.
- Mert gyönyörű vagy - mormogta Jared, én pedig elpirultam. De persze tudtam, hogy nem nekem szólt, hanem csak a szö... Várjunk egy percet.
Döbbenten fordultam felé, mire védekezően feltartotta a kezeit.
- Láttam a bemutatót! - mondta gyorsan. Felnevettem és megcsóváltam a fejem.
 Egy ideig nyugodtan néztük a filmet, aztán mikor már nem bírtam tovább, sírni kezdtem.
- Mondd, hogy most nem sírsz! - szólalt meg Jared, aztán felsóhajtott és mellém feküdt. - Ez csak egy film, ne sírj már, kérlek - mondta, miközben végig simított a hátamon.
- De olyan szomorú! - bőgtem hangosan, a film utolsó pár percét bámulva.
- Jó, tudom, de fejezd be! Utálom, ha sírsz.
Hüppögtem még pár percig, majd megtörölgettem a szemeim és kifújtam az orrom.
- Befejezted? - kérdezte. Megrándult a szája, gondolom a visszafojtott nevetéstől. - Sosem értettem, hogy lehet egy filmen sírni - rázta meg a fejét, s közben kikapcsolta a laptopot. Félretette, majd felkönyökölt és úgy bámult rám.
- Ha nem lenne kőből a szíved, most te is sírnál.
- Nincs kőből a szívem - mondta sértődötten, csúnyán nézett rám.
- Szóval érzel valamit? - csillantak fel a szemeim. Nem, egyáltalán nem reménykedtem. Á, dehogyis.
- Éhségen kívül? - kérdezte szórakozottan. Bólintottam. Láthatóan elgondolkodott a kérdésemen, aztán megvonta a vállát és rám mosolygott. - Semmit.
- Érzéketlen vagy.
- Állandóan sértegetsz - állapította meg durcásan, majd felült.
- Sajnálom, te is állandóan megbántottál az utóbbi időben - mondtam bosszúsan.
- Jó, rendben. Értelek. Eszünk valamit?
- Van valami kaja?
- Gondoltam, rendelek.
- Oké, addig én letusolok.
- Nyugodtan - bólintott.
 Magamhoz vettem a pizsamámat - ebben fogok vacsorázni?! -, majd a fürdőbe iszkoltam.
Nem volt nagy. Volt egy kisebb zuhanykabin egy sarokban, mellette egy kád. Plusz egy mosdókagyló volt az ajtótól jobbra.
Ritka gyorsan letusoltam, majd sokáig gondolkodtam rajta, hogy kérjek-e nadrágot.
- Brooklyn, megjött a kaja - kopogott be Jared.
- Rendben, majd nem sokára lemegyek - válaszoltam.
Végül úgy döntöttem nem kérek. Keresek magamnak.
Átballagtam halkan a szobájába, majd kinyitottam a szekrényét. Megcsapott a parfümének az illata, a gyomromban pedig feléledtek a pillangók. Megráztam a fejem, csakis a ruhákra összpontosítottam.
Találtam egy térdig érő nadrágot, amit aztán gyorsan magamra kaptam. Egy kissé nagy volt rám - nagyon hülyén nézett ki -, de azért magamon hagytam és így mentem le a földszintre.
A kanapén feküdt, mikor megpillantott.
- Turkáltál a szekrényemben? - vonta fel kérdőn a szemöldökét, s szinte azonnal elpirultam.
- Ööö, bocsi?!
- Nem gond - nevetett ki. - Ritka hülyén áll.
- Hát te aztán tudod, hogy érezze jól magát egy lány!
- Sajnálom. Tudom, hogy neked sem tetszik igazából.
Nevetve ültem le mellé.
- Használtad a tusfürdőm?
- Megszaglásztál?
- Bocs, de ahogy itt leültél, megcsapott az illat. Férfi tusfürdő.
- Tisztában vagyok vele.
- Turkálsz a szekrényemben, használod a tusfürdőm... Eléggé otthon érzed magad.
- Bocsánat, nem tudtam, hogy nem szabad - sértődtem be.
- Csak viccelek, te állat - térdével megbökte az enyémet, miközben rám nevetett.
- Majom.
- Egyébként miért kellett nadrág? - vonta fel a szemöldökét, miközben a kezembe nyomott egy szelet pizzát. Hmm, adjunk a kalóriáknak.
- Hát... Gondoltam nem leszek itt fehérneműben - vontam vállat, s haraptam egyet a pizzámból.
- Miért?
- Csak viccelsz, ugye?
- Nem.
- Tudod, szégyenlős vagyok.
- Pedig nem kellene, hogy az legyél.
- Most bókolni próbáltál?
- Nos, igen. Megpróbálkoztam vele. Tetszett?
- Fejlődj még.
- Rendben. De azért elpirultál - vigyorgott rám szemtelenül.
- Nem is! - tiltakoztam hevesen, s az arcomhoz nyúltam. Ám nem gondoltam rá, hogy épp pizzát eszek, úgyhogy szépen összekentem az arcom.

Chapter 7.

HOPE U LIKE IT!:))) 

Azóta nem kerestem. Egy hete. Úgy gondoltam aznap este fogom, mert már kezdett hiányozni - rossz ezt beismerni, de tényleg így volt -, és mintha valami "Szükségem van rá!" érzés kezdett volna feltörni bennem. Pislogtam, mint hal a szatyorban, majd összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.

- Mit keresel itt? - kérdeztem. Kissé kényelmetlenül éreztem magam Harry és Jared között, ugyanis mindketten árgus szemekkel vizslatták egymást.

- Gondoltam, hogy itt talállak, úgy tűnik nem tévedtem - felelte. - Végeztél?

- Végeztünk.

- Ki ő?

- Harry.

- Ki ő neked? - fogalmazta át a kérdését, mire zavartan pislogtam fel rá.

- Csak egy barátom - mondtam teljesen összezavarodva. - Harry, ő Jared, egy másik barátom - mutattam be Őt is, miközben a szemébe néztem. Mármint Jared csokoládébarna szemébe. - Nem úgy volt, hogy én kereslek? - kérdeztem, miután összeszedtem a gondolataim. Harry nagyobb volt Jarednél. Bár, ezen nincs mit csodálni. Kinél nem magasabb?
- De igen, csak... Mindegy. Nem beszélhetnénk ezt meg máshol? - kérdezte, miközben jelentőségteljes pillantással ajándékozta meg Harryt, aki - szegény - csak ott állt és halálra unta magát.
- Mit kellene megbeszélnünk?
- Majd elmondom! Este átmegyek.
- Mi? Nem hívtalak meg.
- Nem érdekelsz. Azt mondtam, átmegyek - jelentette ki, miközben összefonta a karjait a mellkasán.
- Vagy majd én átmegyek... - vetettem fel az ötletet csak úgy spontán, majd a bal lábamra helyeztem át a testsúlyom.
- Nem, én megyek át! - vitatkozott.
- Nem, mert én!
- Az Istenért, valaki menjen már át! - szólalt meg Harry indulatosan. - Én erre nem érek rá! Brooklyn, haladj! - mondta, s elsétált a kocsijáig, aztán bevágta magát a kormány mögé. Elfojtottam a mosolyom, miközben Jared szigorúan meredt rám.
- Mi az? - néztem rá kérdőn. - Megint meg akarsz bántani? - kérdeztem óvatosan. Sose tudni.
- Nem, most nem készülök rá - mondta megenyhülő tekintettel, majd az autó felé bökött a fejével. - Ő visz haza?
- Igen - bólintottam. - Úgyhogy akár...
- Persze, akkor majd...
- Megyek!
- Nem, mert én megyek! - mondta.
- BROOKLYN! - kiáltotta Harry a kocsiból, mire idegbeteg módon visszaordítottam hogy "Mindjárt!".
- Nekem mindegy ki megy! - mondtam dühösen.
- Jó, nekem is!
- Akkor meg ne vitatkozz, amikor azt mondom, hogy én megyek! - kiáltottam.
- ÉN MEGYEK! - ordította a képembe, mire idegesen megráztam a fejem.
- Én fogok menni!
- Nem, mert én!
- A rohadt életbe, emberek! ÉN MEGYEK! - akadt ki teljesen Harry, aztán beindította a kocsit.
- Várj! - kiáltottam, majd még gyorsan Jaredhez fordultam. - Szóval...
- Jó, akkor gyere te - sóhajtotta.
- Rendben - vigyorogtam önfeledten. Én nyertem! Aztán lehervadt az arcomról a mosoly mikor az eszembe jutott az a csaj, akivel láttam. - Nem lesz nálad senki? - kérdeztem hirtelen.
- Na jó. Brooklyn, jössz vagy maradsz? - hajolt ki az ablakon Harry. A szám szélét rágva néztem felváltra hol Harryre, hol Jaredre, majd megvontam a vállam.
- Ki lenne nálam? - kérdezte döbbenten Jared.
- Hát, talán az a barna, akivel a múltkor láttalak! - mondtam duzzogva, s kicsit sem volt ám kiülve az arcomra a féltékenység. Hátat fordítottam neki, aztán ott hagytam Őt a döbbent arcával együtt. Beültem Harry mellé, majd mondtam, hogy induljunk.
- Na, végre! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Harry.
- Pofa be - mormogtam.
- Ez érdekes volt. Már kezdett izgalmas lenni!
- Akkor miért siettettél? - fordultam felé. - Lehet, hogy lett volna valami műsor.
- A francba! Igazad van, sajnálom. Nem kellett volna siettesselek benneteket.
- Bizony. Szégyelld magad - csóváltam meg a fejem szórakozottan, miközben beleütöttem egyet a vállába.
- Már azt vártam mikor ugrotok egymásnak - beletaposott a fékbe, mert egy állat majdnem kijött elénk. - NEM LÁTSZ A SZEMEDTŐL, TE GYÖKÉR? - kiáltott ki az ablakon Harry, mire kissé lejjebb csúsztam az ülésen. - Jared megcsókolt volna, ugye tudod? - fordult felém ismét nyugodt mosollyal az arcán. - Ha nem vagyok ott, ott helyben letámadott volna téged.
- Honnan veszed? - kérdeztem zavartan pislogva.
- Csak rá kellett nézni - vonta meg a vállát. - Kifejezetten zavartam Őt - vigyorodott el. - Eddig miért nem meséltél erről a srácról? - kérdezte az ajkát biggyesztgetve. - Pedig tuti vannak szaftos kis titkaid vele kapcsolatban! - hajolt közelebb hozzám.
- Az utat nézd! - szóltam rá elpirulva, mire nevetve megrázta a fejét. - Semmi közöd a titkaimhoz - fontam össze a karjaimat magam előtt. - Egyébként meg nem tartottam fontosnak ezt a témát.
- Bele vagy esve ebbe a pasiba! - röhögött jóízűen, majd leparkolt a házunk előtt és hátradőlt.
- Dehogyis!
- Nyilvánvaló, ne is tagadd - paskolta meg az arcom. - Szóval ezért nem tetszem? - kérdezte csalódott arckifejezést felöltve.
- Hagyj békén - nevettem el magam, majd megfogtam a táskám és kinyitottam az ajtót.
- Jó sulit holnapra! - szólt utánam vigyorogva.
- Köszi - fintorogtam, majd becsuktam az ajtót. Elköszöntünk még egymástól, majd a bejárati felé indultam, ő meg elhajtott. Mivel nem voltak itthon a szüleim apu meglepetés valamije miatt, nyugodt szívvel léptem be a házba.
- Ki volt az? - kérdezte Jeremy, amint beléptem a nappaliba.
- Ki?
- Aki hazahozott.
- Egy haver.
- Na persze - szűkített össze a szemeimet.
- Egyébként meg semmi közöd hozzá - mondtam. Megrezzent a telefon a zsebemben, úgyhogy nagy nehezen kihalásztam, aztán megnyitottam az üzenetet.
Üzenetváltás Jared és Brooklyn között:
„Hazaértél már?”
„Igen, miért?”
„Rendben, akkor indulok”
„Úgy volt hogy én megyek!!!”
„Pontosan. Úgy volt”
„KAPD BE”

Időközben felértem a szobámba, majd dühösen berontottam a fürdőbe. Utálom, hogy állandóan ő győz! Igazán leállhatna már.
Dühösen tusoltam le, aztán még dühösebben rontottam ki a helyiségből egy szál törülközőben, ugyanis nem vittem be magammal semmilyen ruhát.
Betrappoltam a szobámba, ahol aztán Jaredbe ütköztem. Szó szerint.
- Wow - lehelte, miközben mindkét keze a vállamon pihent. Felnéztem rá, ő meg le rám. Aztán elengedett, majd elállt az utamból. Összeszedtem pár ruhadarabot, majd visszamentem a fürdőbe még mindig szó nélkül.
Ritka ügyetlen voltam miközben öltöztem, még szerencse, hogy senki sem látott, mert tuti röhögőgörcsöt kapott volna a bénázásom láttán.

- Milyen barnáról beszéltél? - vágott a közepébe amint visszaértem.
- Akivel a múlt vasárnap nevetgéltél a vitánk után, miközben én a kórházból jöttem haza a kezem miatt! Mellesleg ha kíváncsi vagy rá, még ott is a segged mentettem azzal, hogy nem mondtam el az igazságot!
- Kedves tőled - mosolygott, majd elkomorodott. - Az a lány az unokatesóm volt, Rebecca - mondta. Na ne már! Ezért evett a féltékenység egy héten keresztül? - Zavart? - kérdezte lazán.
- Nem - mondtam olyan határozottan, amennyire csak tudtam.
- Hát persze, hogy nem - vigyorodott el. Tereld a témát, tereld a témát.
- Egyébként ma akartalak keresni - mondtam gyorsan, s reméltem beválik.
- Szóval ma már szükséged volt rám.
- Mondhatni - vonogattam a vállam. - Kár, hogy nem bírtad kivárni míg kereslek. Pedig egész aranyos kis szöveg állt össze a fejemben.
Hátravetett fejjel nevetett fel, majd megcsóválta a fejét.
- Majd máskor felhasználod.
- Egyébként miért kerestél meg? - zavartan álldogáltam egy helyben egyik lábamról a másikra helyezgetve a testsúlyomat.
- Hát, igazából nem voltam benne biztos, hogy valamikor is újra jelentkezel, úgyhogy... Úgy gondoltam akkor megkereslek én - vont vállat, majd jobb kezét a zsebébe süllyesztette.
- Elkapott a pánik, amikor rájöttél, hogy lehet hogy nem bánthatsz meg többé? - vontam fel a szemöldököm és kérdőn néztem rá.
- Befejeznéd ezt? - szűkítette össze a szemeit és szigorúan nézett rám.
- Mit? - pislogtam ártatlanul, majd hátráltam egy lépést tőle, ugyanis túl közelinek éreztem Őt.
- Ezt az egészet. Sajnálom, hogy megbántottalak, oké?
- Még mit nem. Két nap alatt kétszer is megbántottál - mutattam rá az egyszerű tényre.
- Jó, de egy hétig nem beszéltünk - biggyesztette le a száját.
- És azt gondolod megbékéltem?
- Miért? Nem?
- De igazából igen - sóhajtottam fel megadóan, aztán egy szempillantás alatt már az ölelésében találtam magam.
- Mit szólnának a szüleid, ha elrabolnálak holnapig? - kérdezte pár perc álldogálás után.
- Tessék? - nyögtem ki, miután felocsúdtam a tényből, hogy most bizony meghívott éjszakára (!) magához.
- Mikor érnek haza?
- Holnap délután - motyogtam.
- Nagyszerű! Akkor nem is kell tudniuk róla! - csapta össze a tenyereit, miután elengedett és hátrált egy lépést.
- Jó, de... - kezdtem volna a tiltakozást, ám nem jött össze. Egyrészt, mert ha Jaredről van szó, akkor nem tudok tiltakozni, másrészt, mert nem is akartam tiltakozni. - Megfogják tudni - jelentettem ki. Például anyu már tudja, hogy...
- Honnan veszed?
- Jeremy.
- Arról sem tudnak a mai napig, tudod...
- Azért, mert arról még Jeremy sem tudott - vágtam csípőre a kezem és utáltam, hogy már megint témánál vagyunk.
- Ne aggódj, megoldom - mondta mosolyogva. - JEREMY! - ordította, mire összerezzentem. Nyitódott az ajtó és az én "szeretett" bátyám lépett be a szobámba.
- Mi van?
- Nem lenne ellenedre, ha elrabolnám a húgod?
- Nyugodtan. Viheted. Viszont holnapra kérem vissza, mert az én fejemet tépnék le anyuék.
- Rendben. Kösz, haver.
- Megtennétek, hogy nem úgy beszéltek rólam, mint egy kibaszott tárgyról? - méltatlankodtam. Jared villantott rám egy amolyan "Én megmondtam" vigyort, ám én tudtam, hogy ezzel nincs vége. Ilyen könnyen nem lehet lerázni a bátyámat.
- És mire kell neked Brooklyn? - kérdezte Jeremy, és én ugyanazzal a kérdőtekintettel néztem Jaredre, mint ő.
- Ööö, elmaradt egy mozizás, amit még be kell pótolnunk, igaz? - fordult felém "Vegyél részt te is ebben" alapon.
- Igen - bólogattam.
- Rendben - bólintott Jeremy, aztán megfordult és kiment a szobából.
- Mondtam, hogy elintéztem - mondta vidáman Jared.
Válaszul megforgattam a szemeimet, majd felkaptam az iskolatáskám és beledobáltam másnapra a cuccaimat.
Most komolyan hozzá készülök? Oké, ezzel még semmi gond, de ott is alszok elméletileg! Te jó ég.
- Megvárom lent amíg elkészülsz, rendben?
- Oké - mondtam, majdnem természetellenes vékony hangon. Ő kiment, én meg ott maradtam az aranyos kis hasgörcsömmel együtt, az idegesség miatt.
Összeszedtem a pizsamámat, majd beleraktam egy kis táskába. Ajkamba harapva gondolkodtam, hogy rakjak-e be valami rövidnadrágot is, ugyanis csak fehérnemű szokott rajtam lenni, meg egy póló. Ha jól emlékszem, két szoba van a lakásában. Tökéletes. Nem kell együtt aludnom vele.
Végül nem raktam el, mondván, ha nem alszok vele egy ágyban, akkor nem érdekel a dolog.

Chapter 6.

HOPE U LIKE IT!:)

- Béna - nevetett fel, miután visszarántott. - Szóval, válaszolva a kérdésedre, úgy döntöttem, inkább itt maradunk.
- Ó, szóval itt te döntesz helyettem is?
- Miért, nem? - kérdezte, miközben a kezeivel a füvet tépkedte.
- Hát nem! - vágtam csípőre a jobb kezem, ugyanis a bal még mindig sajgott a fájdalomtól.
- Most őszintén - pillantott fel. - Van kedved mozizni?
- Nincs - vonogattam a vállam. Tényleg nem volt. Egy az, hogy úgy fájt a csuklóm, hogy egyfolytában ordítani tudtam volna, kettő pedig... Nem, nem volt más ok. Mert hát szívesen moziztam volna Jareddel, plusz szívesen kínoztam volna egy kis romantikus filmmel.
- Bepótoljuk majd. Csak éppenséggel nem moziban.
- Hanem? - kérdeztem.
- Hol lehet máshol filmezni?
- Mindenhol? - vontam fel a szemöldököm. Most miért? 21. századi technikával már mindenhol lehetett filmezni.
- Te jó ég - forgatta meg a szemeit. - Nálam!
- Nálad?
- Nálam - bólintott. - Miért? - lökte meg a vállam a sajátjával. Megvontam a vállam: nem akartam, hogy azt lássa mennyire lázba jöttem az ötlettől. - Szerencse, hogy bírnak a szüleid.
- Ja, egészen addig, amíg meg nem tudják, hogy mit tettél...
- Veled?
- Mi?
- Veled. Tudod, amikor még... - pillantott félre, majd vissza rám. Jó, tény és való, hogy nem tudnak még a csókokról sem anyuék, de azért csak nem ölnék meg Jaredet. - Ja, hogy te a kezedre gondoltál. Upsz, most esett le. Bocsi - húzta összébb magát mellettem, ám nem menekült így sem egy csapás elől a fején.
- Ne hozd fel állandóan a múltat! - szóltam rá ezerrel dobogó szívvel.
- Sajnálom, tudom hogy rosszul érint - nézett rám bűnbánóan, majd elterült a fűben.
- Nem érint rosszul.
- Megértelek, engem is rosszul érint - hagyta figyelmem kívül a mondatom. Ja, gondolom mennyire rosszul érinti.
- Nem hagyhatnánk a témát? - kérdeztem rosszkedvűen.
- Még sosem tisztáztuk a dolgokat - könyökölt fel, s úgy bámult rám. Pont most akarja tisztázni?
- Úgy érzem, nem is akarom - ráztam meg a fejem, majd törökülésbe ültem és a kezemet tapogattam.
- Miért?
- Mert rohadtul nem akarok arról beszélni, hogy fél évig játszadoztál velem! - csattantam fel, mire hátrahőkölt és összeszűkített szemekkel nézett rám.
- Nem játszadoztam veled. Te voltál szerelmes belém.
- Te pedig ezt kihasználtad - motyogtam megsemmisülten. Te voltál szerelmes belém.
- Mit tehettem volna? - kérdezte, miközben apró mosoly jelent meg a száján. Pislantottam párat. Jól hallottam amit mondott? Hogy lett a kedves Jaredből egy perc alatt tahó Jared?
- Egy barom vagy - mondtam, majd feltápászkodtam. Komolyan egy ilyen emberbe lennék szerelmes? Nevetséges. Nem is vagyok belé szerelmes.
Néha nem voltam biztos az érzéseimben, s olyankor menekülni akartam tőle. Ahogy akkor is.
- Hé, várj már. Sajnálom - állt fel Ő is, majd a kezem után nyúlt aznap már vagy huszadjára, de megint elhúztam azt.
- Nem érdekel - motyogtam, majd elindultam arra, amerről jöttünk.
- Nem akartalak megbántani - ért utol zsebre vágott kezekkel, felém fordulva.
- Pedig mostanában állandóan csak azt csinálod - mormogtam. - Hagyjuk egymást a fenébe, szerintem - letört hangom ott lebegett kettőnk között, miközben gyorsabb sebességre kapcsoltam a sétában.
- Ezt most miért mondtad?
- Mert néha rohadtul elegem van belőled! Mint például most is.
- Rendben - bólintott komolyan. - Békén hagylak - mondta.
- Rendben - morogtam.
- Nem foglak keresni.
- Rendben.
- Amíg neked szükséged nem lesz rám.
- Oké - mondtam, s megtorpantam. - Majd szólok ha szükségem lesz a bunkósságodra - mosolyogtam fel rá, Ő pedig összeszűkített szemekkel nézett le rám.
- Rendben - bólintott, s sarkon fordult és lassan elsétált. Idegesen trappoltam hazáig. Szuper! Két nap alatt kétszer is összevesztünk.
Szinte betörtem a bejáratit, s ugyanazzal a lendülettel robogtam volna fel a szobámba, ha anyu meg nem állít a lépcső előtt.
- Ilyen gyorsan vége lett a filmnek?
- Még csak el sem kezdődött! - mondtam hűvösen, s léptem egyet a lépcsőn.
- Miért?
- Nem jutottunk el a moziig - motyogtam csüggedten. Innen nincs kiút! Ha egyszer anyu kérdezősködni kezd, onnan nem lehet szabadulni.
- Miért? És mi van a kezeddel? Innen látom, hogy be van dagadva! - lépdelt oda hozzám, majd finoman megfogta a kezem és megvizsgálta. - Fáj?
- Á, dehogy! - sziszegtem összeszorított fogakkal.
- Mi történt?
- Megbántott - vontam vállat szomorúan.
- Mivel?
- Az mindegy - hárítottam gyorsan.
- Akarod, hogy eltiltsunk tőle? - kérdezte kedvesen, miközben végig simított a vállamon. Ööö, ja, hogy ezt én döntöm el? De jó!
- Ööö, nem, nem kell - válaszoltam zavartan.
- Hát jó. De ha még egyszer megbánt, most már ez lesz! - válaszolta szigorúan, majd visszament a konyhába. Álldogáltam még ott pár másodpercig, és ahogy gondoltam, úgy jelent meg ismét anyu. - És a kezed... Orvoshoz kell menni vele - jelentette ki.
- Mi? Na ne már! - ellenkeztem. - Nem tört el!
- Az egy dolog. Na, szedelőzködj - mondta, mintha valami több órás útra mennénk, pedig csak körülbelül fél óra az út a kórházig. - Szedelőzködj! - ismételte, mikor látta, hogy nem mozdultam a helyemről.
- Mégis mit szedjek össze? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.
- Jó, rendben, igazad van - legyintett, majd elindult az emeletre. - Itt várj. Mindjárt jövök!

*

 Kemény két óra után a kórházban, végre hazafelé tartottunk. Én bekötött kézzel, anyu meg a megszokott lelki békéjével. Megnyugtattam, hogy nem Jared miatt történt ez az egész. Mert hát haragszom rá, mégis Őt védem. Jellemző rám.
- Biztos, hogy nem húztál be neki? - kérdezte anyu bizonytalanul. Oldalvást pillantottam rá.
- Nem, anyu, nem húztam be neki - mondtam már vagy ezredjére.
- Akkor mi történt?
- Mondtam, hogy ráestem - sóhajtottam fel fáradtan. Miért kell ennyit kíváncsiskodni? Mármint, értem én, hogy aggódik meg minden, de...
- De hogy történt?
- Anyu, ezt már elmeséltem. Megbotlottam. Ennyi.
- Tuti?
- Mit vársz mit mondjak? - fordultam felé kíváncsian. Valamit hallani akart, úgy éreztem.
- Azt, hogy móresre tanítottad Őt!
- Anyu - néztem rá elképedve. - Nem verekszem. Főleg nem egy fiúval - Főleg nem olyannal, akibe állítólag szerelmes vagyok. Hát, ezt már nem mondtam ki hangosan.
- Oké, oké - hagyta rám egy pillanatra. - De TUTI, hogy...?
- ANYA! - kiáltottam.
- Jó, rendben. Csak kíváncsi vagyok - vonogatta a vállát. - Tuti, hogy nem Jared miatt tört el majdnem a kezed?
Hangosan felsóhajtottam, s válasz helyett inkább az ablaknak támasztottam a fejem és az utcát kezdtem kémlelni. Aztán megláttam Őt, akiről már vagy két órája ment a témázgatás anyuval. Ott sétálgatott, oldalán egy alacsony, vékony, barna hajú lánnyal és nevetgéltek. Megrökönyödve bámultam kifelé az ablakon és hálát adtam az égnek - vagyis inkább apunak - hogy sötétített üvegű autót vettünk.
- Minden oké? - kérdezte anyu. Nem tudom ő is észre vette-e. Ránéztem, mire megajándékozott egy kis együtt érző pillantással: semmi kétség, tudja mi a pálya. - Lehet, hogy csak valami rokona volt, tudod... Rokon - bizonygatta. Elnéztem róla, s ismét az ablaknak döntöttem a fejem.
Na tessék! A múlt megismétli önmagát. Nem szabad megint bedőlnöm neki! Nem, nem és nem!
- Szerelmes vagy belé, ugye? - kérdezte anyu halkan, miközben megsimította a vállam.
- Nem!
- Ugyan már. Ne tagadd - mondta. Összeszorítottam a szemeimet nehogy elsírjam magam. Szuper, már anyu is tud róla! - Nyugi, nem foglak eltiltani tőle. Maximum apád, ha megtudja - "vigasztalt". Jó kilátások.
- Nem érdekel - motyogtam. Nem fogok megint bedőlni neki. Nem érdekel. Nem. Érdekel.
Járásom hasonlított egy zombiéra, miközben besétáltam a házba és még a kezembe néha-néha belehasító fájdalom se tudta elterelni figyelmem.
Szóval, ha én épp nem vagyok kéznél, akkor vele van? Hát, ezt jó tudni. Miért gondolkodok így? Én csak egy barátja vagyok, elméletileg, arról meg Ő nem tud, hogy én szerelmes lennék belé, szóval bárkivel lehet.
Nos, ez így volt a múltban is. Csakhogy akkor tudta, hogy szerelmes vagyok belé és ezt ki is használta, plusz... Plusz ott volt még egy másik lány is. Csak róla meg én nem tudtam. Nem csinálom azt még egyszer végig.

*

- Szóval, Harry... Milyen lányok jönnek be? - kérdeztem egy héttel később a legújabb barátomnak tekintett személytől, futás közben.

- Kezdem azt hinni, hogy ezért érdeklődsz, mert... 

- Oh, felejtsd el. Nem tetszel.

- De azért jól nézek ki, nem? - vigyora széles volt az arcán, én pedig megforgattam a szemem.

- De igen, elismerem, de attól még nem estem beléd. Szóval? - lihegtem, majd a számhoz emeltem a vizesüveget és ittam pár kortyot.

- Nos, a vékony, barna, zöldszemű lányok - mondta. - Ja, és a magasak - tette hozzá mosollyal az arcán. Azon kaptam magam, hogy elgondolkodtam rajta, hogy a barna és zöldszemű stimmelt. A vékony és a magas nem. - Na és neked milyen pasik jönnek be? - kérdezte gyorsan.

- Hát, az alacsonyabbak, mint te típusúak - válaszoltam frappánsan.

- Szóval én szóba sem jöhetek nálad - állapította meg.

- Soha - ráztam meg a fejem helyeslően.

- Nagyszerű!

- Szerintem is - vigyorogtam, majd abbahagytam a futást és a térdemre támaszkodtam. Kedveltem Harryt. Ő olyan aranyos volt velem. Nem bántott meg egyszer sem, nem úgy mint egyesek.

- Hazavigyelek? - kérdezte, mikor Ő is leállt a futással és szedelődzködni kezdett.

- Ha nem esik nehezedre - vontam vállat.

- Szerencse, hogy útba esel! - mondta, majd kinyitotta előttem az ajtót és kiléptem a napsütötte vasárnap délutánba és... És egyenesen belebotlottam Jaredbe.

Chapter 5.

Hi guuys:)xx

Remélem, eddig tetszik a történet:) Szeretném, ha írnátok pár hozzászólást, hogy milyen, mert nem igazán tudom így eldönteni, hogy tetszik-e nektek vagy sem. Aki eddig is írt, annak pedig köszönöm!:3

Meg pipálgassatok, plusz fel is lehet iratkozni:)) 

Következő rész csak bő 1 hét múlva lesz, sajnálom, nem leszek gépközelben. Se net közelben.

Addig is bye, mindenkinek jóóó nyaraaat meg nyaralást, meg minden egyebet!:DDDxxx

HOPE U LIKE IT!:))

 Idegesen fésültem a hajam. Vagy legalábbis én megpróbáltam kifésülni, de megmakacsolta magát, úgyhogy bosszúsan felkötöttem a göndör fürtjeimet.
- Szexi - szólalt meg Jared az ágyról.
- Nagyon - forgattam meg a szemeimet, majd szembefordultam vele.
- Nos? - vonta fel a szemöldökét, s a könyökére támaszkodott.
- Mi nos? - gyűrögettem a nadrágom alját. Tízes skálán vajon mennyire lehettem ideges? Tényleg tudni akarom ezt?
- Eljössz velem moziba vagy sem? - mosolygott fel rám, mire összerándult a gyomrom. Képtelenség! Én már kihevertem Őt! Vagy úgy tűnik mégsem. - Vagy hívhatok mást is... - tette hozzá óvatosan. - Mi az?
- Kérdezhetek valamit? - nyekeregtem. - Nem, mégsem - ráztam meg a fejem.
- Kérdezz nyugodtan, nem eszlek meg, tudod - mosolygott kedvesen. Nem eszlek meg. Lyukas fogamra se lenne elég a kis termeted - eszembe jutott Harry megjegyzése, mire elöntött a düh. Állandóan az alacsonyságommal jön! Tehetek én róla, hogy ekkora vagyok? Nem is vagyok olyan alacsony! Jó, mondjuk hozzá képest egy törpe vagyok, de... Akkor is. Bár, lehet hogy nekem sem kellene megjegyezéseket tennem a magasságára, és akkor Ő is békén hagyna ezzel. - Szóval?
- Szóval... - köszörültem meg a torkom. - Szóval, ja. Szép időnk van, nem? - mosolyogtam idegesen.
- Mit szerettél volna? - Jared és makacssága nem tágít, már rég rájöttem, úgyhogy sóhajtottam egy hatalmasat, majd elnéztem a válla mellett és a falra összpontosítottam.
- Te... - kezdtem, ám megakadtam. - Érzel valamit?
- Hát, most épp éhséget, meg hogy melegem van, de azonkívül semmit. Mi ez, valami telepátia? Én is érzem, te is érzed... - szórakozott volt, én kevésbé.
- Úgy értettem - nyeltem egyet. - irántam. Érzel... Valamit? - éreztem, ahogy fokozatosan elpirulok. Ettől féltem! Fenébe az örökös pirulásommal! Utálom.
Felnéztem az arcára, ami zavartságot tükrözött.
- Miért kérdezed?
- Csak úgy - vonogattam a vállam, miközben megállj parancsoltam a kezeimnek, amikkel majdnem elkezdtem az arcom legyezgetni. - De nem kell válaszolnod, ha nem akarsz, én csak... Kíváncsi voltam. Tudod, ilyen vagyok - mondtam gyorsan. - Ööö, meleg van itt, nem? - léptem egyet jobbra, mire Ő balra lépett, ezzel elzárva az utam. - Kiakarom nyitni az ablakot - motyogtam csüggedten. Ebből már nem mászol ki! Ó, kérlek, valaki nyisson már be és vessen véget ennek a pillanatnak. Könyörgöm. Valaki. 
- Majd kinyitod később.
- De nekem most van melegem - makacskodtam.
- Az engem nem érdekel - rázta meg a fejét. Kedves, nem?! - Arra vagyok kíváncsi még mindig, hogy miért kérdezted most ezt? - idegesen tördeltem az ujjam, miközben a válaszon gondolkodtam. Csak az igazat!
- Hát, tegnap megcsókoltál, gondolom emlékszel... - elhalt a hangom, mikor eszembe jutott, mennyit sírtam utána. - És most meg moziba hívsz... - motyogtam bénán. - Ebből következtettem...
- Nem gondoltál arra, hogy... Bocsánatkérés?
- Az már megvolt, nem?
- Dupla bocsánatkérés - vágta rá azonnal, s mintha valami csalódottságfélét éreztem volna. Létezik, hogy...? Igen, létezik. A fenébe! Nem, nem és nem. Legszívesebben megvertem volna magam, csak hogy észhez térjek.
- Oké, értem. Bocs a hülyeségemért - mondtam halkan, zavartan.
- Na, gyere ide, te állat - ölelt meg nevetve, amivel egyáltalán nem segített rajtam. Illata bekúszott az orromba, s nem éreztem mást, csak az elméleti pillangókat a hasamban, amiket inkább kinyírtam volna. - Na és te? - kérdezte hirtelen.
- Ööö, tessék?
- Te érzel valamit? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
- Én? - hökkentem meg. - Szóval, én... - köhintettem.
- Igen? - karjai megfeszültek körülöttem.
- Semmi okot sem adtam, hogy ezt most megkérdezd - hárítottam. - Viszont te igen, úgyhogy jogosan tettem fel a kérdést neked - magyaráztam, s reméltem, hogy megelégszik a válasszal. - Egyébként pedig te sem válaszoltál - tettem hozzá csak úgy mellékesen, miközben kibontakoztam az öleléséből.
- Te sem - mutatott rám.
- Te sem! - vitatkoztam.
- Nem is fogok! - fonta össze a karjait maga előtt.
- Jó, én sem! - vágtam csípőre a kezeimet, s úgy néztem vele farkasszemet.
- Rendben - bólintott, apró mosollyal a szája sarkában.
- Rendben - szűkítettem össze a szemeimet.
- Szóval, mozi? - kérdezte.
- Még gondolkozok rajta - mondtam hűvösen.
- Tudom, hogy elfogsz jönni velem - vigyorgott öntelten, s azt hittem nekimegyek. Mármint megütöm. Megüthetem? Úgy megütném. - Ne nézz így rám. Tisztában vagyok vele, hogy most csak kéreted magad - nevetett.
- Fogd be! - próbáltam komolyan ábrázattal rászólni, de a hatalmas vigyor az arcán engem is vigyorgásra késztetett. - Ne vigyorogj - szóltam rá elfojtva a mosolyom.
- Ahogy akarod - komorodott el, s lépett egyet felém. - Indulhatunk?
- Hová?
- Figyelsz te rám? Moziba hívtalak! - förmedt rám idegesen, s már azon se csodálkoztam volna, ha azt mondja: "Akkor hagylak a fenébe!".
- Én pedig még nem mondtam igent - magamban jót szórakoztam az idegességén, ám még mindig amolyan "Nem érdekelsz" képpel néztem rá.
- Szórakozol velem, ugye? - kapta el a derekam, ami már szokás volt nála, és amivel néha-néha megdobogtatta a szívem, mint például jelenhelyzetben is. - Mit vársz, mit mondjak?
- Semmit - vontam vállat. - Mit kellene mondanod? - kérdeztem vissza, miközben megpróbáltam kizárni az érintését a derekamon.
- Nem tudom. Egyáltalán megbocsájtottál? Már ebben sem vagyok biztos - motyogta, amitől azonnal bűntudatom támadt. - Ha azt akarod, hogy békén hagyjalak, csak mondd meg - mormogta közel hajolva hozzám, amitől az egekig szökött a pulzusom.
- Jared, hagyd ezt abba - sziszegtem kelletlenül. - Tudom mit művelsz! Azonnal. Fejezd. Be - tagoltam a mondatot, hogy megértse. - Hallod? - hajoltam egyre hátrébb. - Ne akarj elcsábítani - szűkítettem össze a szemeimet.
- Szerinted ezt akarom tenni? - kérdezte szórakozottan.
- De még mennyire! - mondtam dühösen, s kiszabadultam a karjai közül. - Ha megígéred, hogy nem jössz közelebb hozzám két méternél, akkor elmegyek veled moziba - mondtam határozottan.
- Komolyan beszélsz? - döbbentem meredt rám.
- Bizony.
- Nem bírod a közelségem?
- Túl erős a parfümöd. Émelygek tőle. Jó lesz az a két méter - füllentettem.
- Ez baromság - szagolgatta meg magát. - A parfümöm tökéletes! Csak te nem vagy az.
- Most ezzel azt akartad mondani, hogy hülye vagyok? - meredtem rá.
- Mi? Dehogy - rázta meg a fejét hevesen. - Tudod, hogy szeretlek - ölelt magához ismét.
- Két méter - morogtam a mellkasának.
- Nem érdekel a két métered, te is tudod - válaszolta nevetve. - Szóval, indulhatunk?
- Jó, de azt nézzük meg, amit én választok!
- Rendben, ahogy akarod - tartotta maga elé a kezeit, majd elszörnyedve nézett rám. - Csak kérlek, ne valami romantikus filmet válassz - könyörgött.
- Majd meglátjuk - vigyorogtam édesen. Még láttam a "Kár volt elhívnom Őt" arcát, amikor kiléptem az ajtón és a lépcső felé indultam. - ANYA! - kiáltottam.
- Igen? - nézett ki a konyhaajtón, kezében egy tál valamivel, amit épp kevergetett. - Mi van? Miért nézel így rám? Süti - mutatta felém a tálat jókedvűen, majd belemártotta az ujját és megkóstolta. - Finom - jelentette ki, miközben elgondolkodva nézett a tálra.
- Rendben - bólintottam. - Azt szerettem volna kérdezni, hogy...
- Eljöhet-e velem moziba? - szólalt meg Jared, miután oldalba könyököltem, hogy folytassa a mondatot. Anyu felváltva pillantott hol rám, hol rá, miután megállt a kezében a fakanál. Ahányszor szóba jött Jared kettőnk között, váltig állította hogy nem létezik fiú - lány barátság. Nos, sosem adtam neki ebben igazat, csakhogy mindent tagadjak, de egyébként ezzel tisztában vagyok. Valamelyik fél mindig többet kezd érezni. Vagy esetleg mindketten.
- Nos... - kevergette tovább a süteményt. - Aranyos, hogy így megkérdezitek, de... Nem - rázta meg a fejét. Csalódott tekintetünket látva elnevette magát, majd megpaskolgatta az arcomat. - Csak vicceltem. Nyugodtan menjetek mozizni - mosolygott, ám én tudtam, hogy ez mögött a mosoly mögött ott lapul a "Ma még beszélgetünk" mondat. Alig várom!
- Kösz, anyu. Igazán rendes vagy! - az él a hangomban nem kerülte el senkinek a figyelmét, úgyhogy magamra varázsoltam egy mosolyt, amit anyu viszonzott is, körülbelül ugyanolyan kamu mosollyal. - Menjünk! - jelentettem ki gyorsan, majd elkaptam Jared karját és a bejárati felé vonszoltam.
- Hé, várj már! Nem akarsz hozni valamit magaddal? - kérdezte, miután megtorpant.
- Mit kellene hoznom?
- Megtennéd, hogy nem kérdéssel válaszolsz?
- Zavar? - pislogtam fel rá, mire elnevette magát és megcsóválta a fejét.
- Gyalog akarsz menni?
- Nincs kocsid?
- Szeretnél azzal menni?
- Meddig fogunk még kérdésre kérdéssel válaszolni?
- Ameddig meg nem unjuk? - dobta át a karját a vállamon, majd húzni kezdett. - Egyébként van kocsim, ha nem tudnád.
- De tudom - forgattam meg a szemeimet.
- Akkor meg ne kérdezz hülyeségeket.
- Bocsánat - duzzogtam, majd a koromhoz méltóan leráztam magamról a kezeit és eltrappoltam tőle. Nevetve jött utánam, majd mikor mellém ért ismét átdobta a kezét a vállamon és közelebb vont magához.
- Ne duzzogj, nem áll jól.
- Kapd be - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire megforgatta a szemét, aztán... Aztán maga felé húzott és nyomott egy puszit a homlokomra! Meglódult a szívem a mellkasomban, miközben igyekeztem nyugodtan sétálni tovább mellette. Bosszankodtam egy sort magamban a pirulásom miatt, aztán lazán - vagyis próbáltam az lenni - megkérdeztem:
- Ezt most miért kaptam?
- Tudtam hogy megfogod kérdezni! - megjelentek a nevetőráncok a szeme körül, miközben rám nézett. Vállat vont. - Csak úgy - rúgott bele egy kőbe, miközben kezével a vállamnál babrált valamit.
- Ez nem válasz.
- Nem érdekelsz.
- Te sem. Vedd le rólam a kezed.
- Bírom, hogy ilyen gyorsan megtudsz sértődni - röhögött jóízűen.
- Nem sértődtem meg - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. Lenézett rám. Jobban mondva a mellkasomon akadt meg a pillantása, mire elvettem onnan a kezeimet és csúnyán néztem rá. - A szemembe nézz, ne máshová, Jared.
- Bocsánat, mégiscsak fiúból vagyok.
- Az engem nem érdekel! - morogtam, majd felsikítottam amikor ellökött. Tényleg ellökött. Nyekkentem egyet mikor a fűben landoltam. - Mi ütött beléd? - kiáltottam rá, miközben a csuklómat fájlaltam, amire szerencsésen ráestem.
- Sajnálom. Fáj? - ült le mellém nyugodtan, majd a kezem után kapott, amit én elrántottam tőle. - Mozog? - kapta el sikeresen, majd megmozgatta, mire felordítottam. - Na, mozog ez!
- Hülye állat! - visítottam, s elhúztam a karom. - Ezt most miért kellett? - könnyeztem be a fájdalomtól, közben óvatosan megmozgattam a csuklóm.
- Ne sírj, nem fáj az annyira - utalt a kicsorduló könnyemre, amit szipogva letöröltem.
- Nincs bűntudatod?
- Miért lenne?
- Mert szerintem miattad eltört a csuklóm - sírtam el magam véglegesen. Megrándult az ajka gondolom a visszafojtott mosolytól, majd mellém ült és átkarolta a vállam.
- Na, nem tört az el. Hadd nézzem! - nyúlt a kezem után.
- Esélytelen - motyogtam. - Nem moziba készültünk? - nyögtem ki szipogásaim közepette. Matatott valamit a nadrágjában, mármint a zsebében, aztán előhúzott egy zsebkendőt és nekem nyújtotta. - Köszi - vettem el tőle, aztán kifújtam az orrom. Türelmesen várta míg végzek, aztán a fura hangoktól amiket kiadtam, röhögnöm kellett. Úgyhogy kicsúszott egy kis nevetés a számon, mire elmosolyodott és felvont szemöldökkel pillantott rám. Végeztem az orrfújással, aztán kitört belőlem a nevetés. Megfeledkeztem a csuklómról, egészen addig, amíg rá nem akartam támaszkodni. Akkor viszont megéreztem a belenyilalló fájdalmat, s felkiáltottam, miközben majdnem hátraestem - nem mintha nagyot estem volna -, de Jared elkapta a ép kezem és visszarántott.

Chapter 4.

HOPE U LIKE IT!:)) 

Miután lecseréltem a pólóm és felöltöztem valami sportosabb cuccba, fogtam egy táskát, majd beledobtam egy kis vizet, meg amit úgy gondoltam, hogy szükségem lesz rá.
Leszaladtam a lépcsőn, majd megtorpantam a konyhánál.
- Hova-hova? - kérdezte anyu.
- Ööö, edzőterem - válaszoltam óvatosan.
- Délre itthon vagy! - adta a parancsot, mire csak bólogattam, majd nyomtam egy puszit az arcára és kimenekültem a bejáratin. Ragyogó napsütésben sétáltam egészen a teremig, fülemben maximum hangerőn szóló Bastille nevű együttessel, majd vidáman léptem be az ajtón.

 Nem lesz itt! - magamban veszekedtem egy ideig, hogy vajon megérkezik-e Colos vagy sem. Mennyi az esélye annak, hogy akkor jön ő is, amikor én?
Szinte fel sem tettem magamban még ezt a kérdést, amikor megpillantottam. Nem lett volna nehéz meglátni Őt, a kétméteres magasságával. A csupasz vállára volt dobva egy törülköző, félmeztelenül lépdelt be az ajtón. Miért van mindig félmeztelenül? Nem mintha eddig olyan sokszor találkoztam volna vele...
Úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, előre fordultam és tovább futottam. Most nem fogok elesni!
- Ms. Futópad - szólalt meg, mikor futni kezdett mellettem.
- Colos - bólintottam felé komoly ábrázattal. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, úgy tűnt, bosszús volt. Vajon nem szereti, ha a magasságával foglalkozik valaki?
- Törpe.
- Brooklyn.
- Harry - mosolyodott el. Szóval Harry. Illik hozzá ez a név. - Szép neved van - szuszogta.
- Köszi - villantottam egy mosolyt rá, miközben azon gondolkodtam, hogyan is kellene Őt elbuktatni. Vagy az túl kockázatos lenne? Kinek kellene egy eszméletlen Harry? Főleg szemtanúkkal együtt... Senkinek.
- Na - szólalt meg hirtelen.
- Mi na?
- Hát, gondoltam te is megdicséred az én nevem - vonogatta a vállát.
- Na, persze - bólintottam. - Komolyan mondtad? - kérdeztem, mire bólogatni kezdett. - Csodálatos a neved, Harry - mosolyogtam édesen.
- Köszönöm, Brooklyn - vigyorgott rám.
Egészen addig agyaltam, amíg úgy nem gondoltam, hogy elég lesz mára a futás. Lihegve leléptem a padról, majd ittam pár kortyot és a futó Harryt néztem.
- Ennyi? - kérdezte.
- Ennyi - bólintottam. Megálltam mellette, miközben Ő előre bámult. - Szóval, Harry... Van barátnőd? - tettem fel a kérdést, mire azonnal rám pillantott.
- Mi? Mármint értettem mit kérdeztél, de... Túl fiatal vagy hozzám. Mármint én 23 vagyok, te pedig olyan 18 lehetsz...
- 17 - javítottam ki.
- Na tessék! Szóval, nem akarlak... Mármint nem, nem akarlak... Te jó ég, csak simán nem akarlak megbántani. Szóval, érted... - majdnem elnevettem magam a zavartságán, miközben lihegve magyarázott.
- Mr. Pánik. Nem akarok a barátnőd lenni, ha már itt tartunk - nevettem el magam.
- Akkor? - ráncolta a szemöldökét.
- Hát, csak úgy mondanám, hogy az előbb lépett be egy csaj az ajtón, aki körülbelül veled egy idős lehetett... - hazudtam, kétszer is meggondolva, hogy kockáztatok és elbuktatom Őt. Remélem, nem lesz semmi baja. Oda kapta a fejét, miközben lelassított futás közben, én pedig épp kiraktam a lábam elé, amikor visszanézett rám, aztán le a lábamra és könnyedén átlépte azt.
- A fenébe! - kiáltottam dühösen.
- Hallod, ezt most nem gondoltad komolyan - rázta meg a fejét, s lelépett a futópadról. - Brooklyn, Brooklyn, Brooklyn - egyre csak rázta a fejét, ami engem felettébb idegesített, de inkább nem jegyeztem meg.
- Igen? - kérdeztem édesen pislogva rá.
- Pedig már majdnem felajánlottam, hogy elviszlek - hajolt le hozzám.
- Azt hiszem, tegnapelőtt már mondtam, hogy szeretek sétálni - vakkantottam. - Nem kell hazafurikázni - néztem rá összeszűkített szemekkel. - Kezdem azt hinni, hogy felakarsz szedni - tettem hozzá, aztán elgondolkodtam azon, hogy én igazából sosem barátkoztam valami könnyen. Harryvel meg... Ez mi? Felegyenesedett, majd lenézett rám.
- Ahhoz, hogy felszedjelek, az kell, hogy magasabb legyél - mosolygott.
- Ahhoz, hogy felszedj, az kell, hogy alacsonyabb legyél - mosolyogtam.
- Nagyszerű. Nincs kedvem hajolgatni, azért, hogy megcsókoljalak - ragozta a dolgot.
- Nincs kedvem lábujjhegyre állni, azért, hogy egyáltalán beletudjak túrni a hajadba! - kontráztam.
- Nem is kell neked beletúrni az én hajamba! Hagyd békén a hajam.
- Te pedig ne akarj megcsókolni! - füstölögtem.
- Szóval, elvigyelek? - kérdezte, miközben a vállára dobta a törülközőjét és megfogta a vizesüvegét.
- Elvihetsz - vonogattam a vállam, és lazán felkaptam a táskám, s már el is felejtettük az elmúlt kis szóváltásunkat.
- Hogy mondtad? Nem hallottam jól innen fentről - hajolt le egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Te most szívatsz, ugye? Jó, akkor megyek gyalog! - rivalltam rá, miközben löktem egy aprót rajta a mellkasánál fogva, majd megfordultam és már épp elakartam vágtatni onnan.
- Csak vicceltem. Elviszlek - nevetve előzött be, majd kinyitotta előttem az ajtót.
- Micsoda úriember - motyogtam.
- Csak nem akartam látni, ahogy itt szenvedsz az ajtóval. Tudod, mert olyan kis termetű vagy - csúnyán néztem rá a megjegyzése után, mire védekezően feltartotta a kezeit maga elé. - Sajnálom, csak olyan kicsi vagy és ez... - összeszűkített szemekkel néztem rá. - Aranyos. Igen, az - bólogatott pislogva, és még egy mosolyt is megejtett felém. - Még mit nem - motyogta, mikor elfordultam, ám úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg.

- Nem verted még be a fejed... Tudod, az autó tetejébe?! - kérdeztem kedvesen, miközben már bent ültünk a kocsiban.
- Nem, de... Úgy ülsz ott, mintha karót nyeltél volna. Lazulj el, nem eszlek meg. Lyukas fogamra se lenne elég a kis termeted - mosolygott, mire vágtam egy grimaszt.
- Csodálkozom. Pedig olyan colos vagy - válaszoltam, figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzését.
- És... Téged észre szoktak venni?
- Gondolom nehéz lehet neked, hogy ilyen magas vagy és folyton csak megbámulnak.
- Téged még nagyítóval sem lehet megbámulni!
- Na jó, ez övön aluli ütés volt! - rivalltam rá, miközben dühösen kinéztem az ablakon.
- Te kezdted - mondta egyszerűen. Mint egy óvodás.
- Hát nem, mert te kezdted, mikor ott bent az edzőteremben tettél pár megjegyzést... - válaszoltam. Helyesbítek: mint két óvodás.
- De hisz igazam van!
- Hagyjuk a témát! - csattantam fel.
- Oké - pillantott rám. - A lazulj el-t nem úgy értettem, hogy tedd oda fel a lábad! - dülledt ki a szeme, mikor meglátta, hogy a lábam a műszerfalon van.
- Kár, pedig most igazán lazának érzem magam - csúsztam még lejjebb az ülésben.
- Oda csak a legközelebbi barátaim tehetik fel a lábaikat! Szóval, azonnal vedd le onnan! - reccsent rám, mire kénytelen voltam lepakolászni onnan őket. - Majd szólok, ha felrakhatod.
- Szóval, majd szólsz ha közel fogok állni hozzád? - csillantak fel a szemeim.
- Ha esetleg lesz ilyen - tette hozzá óvatosan. - Még mielőtt beleélnéd magad.
- Ne aggódj, nem élem bele magam. Nem vagyok benne biztos, hogy kedvellek.
- Akkor én mit mondjak, amikor elakartál buktatni?! - förmedt rám hirtelen.
- Az azért volt, mert a múltkor úgy kinevettél! - magyaráztam meg. - Amúgy meg nem tehetek róla, hogy olyan hiszékeny vagy, mint a kisujjam!
- Mi?
- Bocs, vannak néha hülye hasonlataim - vigyorogtam. Nevetve csóválta meg a fejét, miközben leparkolt az út szélére, ugyanis megkértem rá.
- Megsértődtél, amiért nem rakhatod fel a lábaid a műszerfalra? - tudakolta, hogy miért kellett megállni.
- Nem, csak éppenséggel a szüleim... Hát szóval tudod, ők olyan féltő szülők - vontam vállat.
- Mint ahogy minden szülő - bólintott.
- Jó, de az enyéim durván azok! - mondtam, miközben kiszállni készültem az autóból.
- Hát, akkor majd találkozunk.
- Colos - köszöntem.
- Törpe - mosolygott, én pedig hátat fordítottam neki és elindultam haza.
Fütyörészve léptem be az ajtón, aztán elszörnyedtem, ugyanis rájöttem, hogy attól van jókedvem, hogy találkoztam Harryvel. Még mit nem! Nem fogja a kedvem befolyásolni! Jó, tény és való, hogy kedvelem - amit neki nem kell tudnia -, de csakis barátilag.
Mikor megtudtam, hogy nincs otthon Jeremy, még jobban feldobódtam. Vidáman léptem be a szobámba, ám egy hatalmasat sikítottam, amikor Jared rám ijesztett.
- Mi a... Mit keresel itt? - kiáltottam ijedten.
- Nem azt mondtam, hogy majd találkozunk? - kérdezte szenvtelenül vigyorogva.
- De nem ma! - dühöngtem, s levágtam a táskám a földre.
- Ne legyél dühös.
- Pedig az vagyok. Ma már vagy másodjára ijesztesz halálra! Erről szokj le!
- Azonnal - vigyorgott. - Azt terveztem, hogy elhívlak moziba - mondta, én pedig lefagytam.
- Mi?
- Ja, nem randi - rázta meg a fejét gyorsan. - Nos?
- Legyen - vontam vállat. - Bár, nem igazán bízok benned a tegnapi után - mondtam, miközben ruha után keresgéltem. - Megvan! - kiáltottam, majd kirántottam a rövidnadrágom a szekrény aljáról.
- Az egy... Tévedés volt - tartotta fel a kezeit. - Megbocsájtottál, tudod - emlékeztetett.
- Az nem azt jelenti, hogy aztán azonnal elhívhatsz ran...
- Ez nem randi! - kiáltotta.
- Shh! Mások is vannak itthon - csitítottam. - Tudom, hogy nem randi. Majd még...
- Alszol rá egyet? Az előbb már belementél!
- Nem, zuhanyzok rá egyet. Ne érj semmi cuccomhoz! Bár, kitudja mióta voltál itt - sóhajtottam. - Te jó ég. Kutakodtál? - riadtam meg.
- Mi? Úgy ismersz? Bár most, hogy így eszembe juttattad... - állt fel, mire visszalöktem.
- Ne merj innen elmozdulni! - sziszegtem, s körbe néztem a szobámban van-e esetleg valahol valami elmaradt "Szeretlek, Jared" vagy "Szerelmes vagyok beléd, Jared" szöveg még a múltból. Megnyugodtam, ugyanis nem volt. Mindet lesikáltam az íróasztalomról, amikor mérges voltam rá...
- Most azt nézed mivel kötözhetnél ide? - kérdezte szórakozottan.
- Nem. Csak megnéztem... Mindegy, mit néztem. Megyek tusolni. Ne nyúlj semmihez! - parancsoltam, majd gyorsan a fürdőbe mentem és magamra zártam az ajtót.
Mit keres itt? Alig két órája ment el! Nincs semmi dolga? Komolyan mondom, megölöm. Először megcsókol csak úgy, mintha rám lenne írva, hogy "Jared, megcsókolhatsz", aztán meg elhív moziba. Eszem meg áll... Várjunk csak! Na ne! 
Ijedten kaptam a ruhám után, amit sikeresen majdnem belelöktem a kádba, miközben nem figyeltem. Villámgyorsasággal lezuhanyoztam, majd megtörülköztem. Felöltöztem, s miközben a hajamat próbáltam kifésülni, visszamentem a szobámba, mindenre felkészülve.

Chapter 3.

HOPE U LIKE IT!:)

- Gyerünk, Jared! - kiáltottam hátra neki futás közben. - Már csak pár száz méter! - ordítottam, mivel egyre messzebb voltam tőle és nem tudtam hallja-e.
- Várj meg! - hallottam meg a hangját, s kénytelen voltam lassítani. Kezét az oldalához szorítva futott, majd mikor oda ért hozzám meggyötört arcával találtam szemben magam.
- Te akartál futni, most már aztán bírd ki! - rivalltam rá, mire kissé meghökkent majd elszánt tekintettel nézett rám.
- Oké - bólintott, s előre szaladt.
- Hé, az előbb még majd' meg haltál! - futottam utána gyorsan, majd mikor mellé értem vigyorogva nézett rám.
- Kutyabajom - lihegte, majd felvillanyozódott, mikor meglátta a házát. - Bejössz? - kérdezte.
- Uhm, ha hazakísérsz sötétben, akkor igen - lelassítottam, majd tovább sétáltam. Igazából, izzadtam mint a ló, plusz remegtek a lábaim, meg szúrt az oldalam egy kicsit, de nem akartam panaszkodni, úgyhogy inkább csendben követtem Őt. Kinyitotta a kaput, majd megvárta míg bemegyek. Aztán egyszer csak letért a házig vezető útról és ledobta magát a fűbe. Elterült, majd felnézett rám.
- Feküdj le, csillagos az ég. Bámulhatod - javasolta mosolyogva. Lefeküdtem mellé, majd megborzongtam. Sötétedett, plusz egy kicsit fújt a szél. - Fázol?
- Ühüm - megdörzsöltem a karom.
- Hozok ki valamit - állt fel, majd beszaladt a házba. Addig elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet anyuéknak, hogy ne aggódjanak, nem raboltak el futásközben, csak beugrottam Jaredhez. Anyuék kedvelték Jaredet, ám nem tudtak a mi kis... Izé, titkunkról.
- Köszi - vettem el tőle a fölsőjét, ami körülbelül kétszer nagyobb volt az én méretemnél, de legalább nem fáztam benne.
- Szívesen - mosolygott, majd ismét eldőlt. Visszafeküdtem, sóhajtva nyújtóztam el a hideg fűben. Várlak, megfázás. - Ideális alkalom lenne arra, hogy megcsókoljalak.
- Ma már ez a második megjegyzésed, Jared - mondtam.
- Talán mert megakarlak csókolni - fordult felém, ám én még mindig szigorúan az eget néztem.
- Fejezd be. Az már a múlt! - suttogtam.
- Én azt akarom, hogy a jelen legyen!
- Jared, hagyd abba vagy hazamegyek - jelentettem ki mérgesen, s felé kaptam a fejem. Viszont nem gondoltam, hogy olyan közel van hozzám, hogy majdnem összeér az orrunk. Elakartam húzni onnan a fejem, de az arcomra helyezte a kezét. - Jared, állj le - könyörögtem. - Én csak bar... - kezdtem volna, ám puha ajkait enyémekre tapasztotta. Megdermedtem, tekintetem találkozott az övével. "Na, csókolj vissza!" noszogatott a pillantása, aztán lecsukta a szemeit és elhúzódott. - ...átként tekintetek rád - fejeztem be a mondatom, majd már csak azt vettem észre, ahogy maga alá gyűr és száját az enyémre nyomja. Kénytelen voltam visszacsókolni, mire belemosolygott a csókunkba, majd kezét megéreztem a derekamon. Finoman megharapta az alsó ajkam, s elhúzódott. Egyből felültem, ahogy lemászott rólam, majd próbáltam csillapítani a hevesen mozgó mellkasom.
- Ezt most miért kellett? - sziszegtem, s azért imádkoztam, el ne sírjam magam. Pár hónapja hevertem csak ki Őt, mondjuk ez nem teljesen igaz, mert még néha éreztem valamit, amikor megölelt vagy csak szimplán megérintett, úgyhogy ez a csók...
- Egy évben egyszer lehet ilyet, nem?! - viccelődött, ám amikor meglátta az arcom elkomorodott. - Izé, sajnálom vagy mi - motyogta bűnbánóan. - Naa, azért annyira nem volt rossz - keze elindult felém, majd letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Haza kell mennem - álltam fel, majd a könyörgő pillantásával nem foglalkozva elindultam a kapu felé. Utánam jött.
- Sajnálom, nem akartam. Elragadott a... A múlt - kapott a kezem után, ám elrántottam azt.
- Majd találkozunk - préseltem ki magamból a szavakat, majd hozzávágtam a fölsőjét és gyors léptekkel elindultam az utcánk felé.
- Nem akarom, hogy tönkre menjen a barátságunk! - kiáltotta még utánam. Én sem, de ahhoz az kell, hogy ne csókolj meg - mondani akartam, de a szavak nem jöttek ki a számon.

 Becsaptam magam mögött a bejáratit, majd átcsörtettem az előszobán, mit sem törődve a szüleim fürkésző pillantásaival.
- Jó éjt! - morogtam, majd felszaladtam a lépcsőn és bebandukoltam a szobámba. Egyből eltört a mécses, majd patakzó könnyeimet törölgetve ültem le az ágyra, amin még éreztem az illatát. Hasra vágtam magam, arcomat a párnába temettem és hallattam egy elfojtott sikítást. Igen, ez egy normális dolog volt.
Megrezzent a telefonom a zsebemben. Előhalásztam, és ahogy számítottam is rá, tőle jött az üzenet.
"Beszéljük meg" olvastam, majd egy jól irányzott kéz mozdulattal eldobtam a telefonom, egyenesen le a földre. Reménykedve benne, hogy nem tört össze, hajtottam le ismét a fejem a párnára. Meg se próbáltam nem sírni, egy az, hogy ha visszafojtottam a bőgést, akkor ilyen fura hangok szakadtak fel belőlem, kettő, az érzés, ami a mellkasomat szorongatta sírásra késztetett.

 Két óra múlva ébredtem fel és néztem meg az órát, ami 23:38-at mutatott. Nem hiszem el, hogy senki nem volt képes felébreszteni!
Mérgelődve másztam ki az ágyból, majd felvettem a földről a telefonom. 4 üzenet várt rám, plusz 1 hívás. Hát, elég mélyen aludhattam, ha nem hallottam meg.
Elolvastam őket, majd csendesen a fürdőbe vánszorogtam. Gyorsan végeztem a zuhanyzással. Visszasiettem a szobámba, majd egy szép nagy ugrással az ágyban landoltam és a nyakamig húztam a takarót.
Nagy vívódások után még írtam Jarednek egy egyszerű "Jó éjt" üzenetet, amire körülbelül 5 perccel utána válaszolt is ugyanezzel a szöveggel. Sóhajtva csúsztam lejjebb az ágyban, majd a jobb oldalamra fordulva lehunytam a szemeimet és kényszerítettem magam arra, hogy aludjak.

 Reggel mosolyogva ébredtem, egészen addig, amíg eszembe nem jutott a múlt este. Megnéztem a telefonom, de semmi üzenetet nem kaptam, hála Istennek.
Majdnem szó szerint kiestem az ágyból, úgyhogy miután képes voltam megtartani magam, felálltam és a fürdőbe menve, rendbe raktam magam.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a hajam, ami állandóan az arcomba hullott, miközben a lépcsőn ugráltam lefelé. Ám a lépcső alján majdnem megbotlottam, ugyanis Jared lépett ki halál nyugodtan a konyhából, kezében egy sütivel
- Mit keresel itt? - kérdeztem, mire megtorpant és felém nézett.
- Hát, tudod... Én csak szerettem volna... Izé, bocsánatot kérni - vonogatta a vállát, nagyokat pislogva, egy szelíd mosollyal az arcán. - Tudod, a tegnapi miatt - tette hozzá, én pedig összeszűkített szemekkel néztem rá. Közelebb lépett hozzám, majd hirtelen felém nyújtotta a sütit. - Kéred? - hatalmas barna - fekete - szemeit rám meresztette.
- Nem mintha nem a mi konyhánkból való lenne - forgattam meg a szemeimet, majd elvettem tőle, ahelyett, hogy az arcába nyomtam volna. A fenébe, pedig az buli lett volna! Mindegy, majd máskor. - Köszönöm - mondtam hűvösen.
- Szóval...
- Ne merj többet meg... - elharaptam a mondatot, ugyanis anyu lépett ki a konyhából és kedvesen mosolygott ránk.
- Kibékültetek?
- De még mennyire! - lelkesedett be Jared, s még csak annyi időt se hagyott, hogy ellenkezzek, máris oda húzott magához és összeborzolta a már amúgy is kócos hajam.
- Nagyszerű! - tapsolt anyu, majd visszasétált a konyhába.
- Kapsz 5 perc előnyt, mielőtt az arcodba nyomom ezt a sütit itt a kezemben, amiért összeborzoltad a hajam - füstölögtem, majd helyre állítottam a frizurám - borzalmas volt -, és csúnyán néztem rá.
- Ugyan, kérlek - legyintett. - Szóval...
- Nem lehet, hogy ezt máshol beszéljük meg? - kérdeztem. - Például a szobámban - vetettem fel az ötletet. Bólintott, majd mutatta, hogy menjek. Na, persze. Csak hogy tudjon bámulni. Sóhajtva előre mentem, majd amint beléptem a szobába, szembe fordultam vele.
- Ne merj még egyszer megcsókolni, értve vagyok?! - sziszegtem dühösen. - A homlokomra van írva, hogy csak úgy megcsókolhatsz? Mert szerintem nincs!
- Higgadj le, Brooklyn - nyugtatgatott. - Nem történt semmi különös.
- Szóval semmi különös, mi? - nevettem kínosan. - Szóval semmi különös sincs abban, ha megcsókolsz valakit - bólintottam. - Hát tudod mit? - megfogtam a krémes süteményt, s egy egyszerű mozdulattal az arcába nyomtam.
- Ezt most valószínűleg megérdemeltem - nyalta körbe a száját. - Finom - vigyorodott el, majd kezét az arcához emelte és letörölte a nagyja sütit onnan. - Most pedig gyere ide! - kapott utánam, ám hátra ugrottam és teljes sebességre kapcsolva kiszaladtam a szobámból, Ő pedig utánam száguldott. Sikítva csuktam be a fürdő ajtaját előtte, s épphogy kulcsra zártam, mielőtt betudott volna jönni rajta. - Brooklyn, azonnal nyisd ki az ajtót! - kiáltotta, miközben az ajtót csapkodta.
- Esélytelen - nevettem, majd nekitámaszkodtam a mosdókagylónak.
- Le kell mosnom az arcom. Hozzátenném, hogy miattad. Kérlek.
- A te bajod!
- Jól van - válaszolt. - Megjegyeztem.
- Ne játszd a sértődötted - fújtattam. Nehogy már! Megérdemelte. Megcsókolt, pedig nem engedtem meg neki!
5 perc múlva, amikor még mindig nem válaszolt, úgy döntöttem, ideje kilépni a fürdőből. Lassan nyitottam ki az ajtót, majd kilestem, de sehol nem láttam senkit. Megkönnyebbülten léptem ki a helyiségből, majd a szobámba felé vettem az irányt. Gondolom, elment. Vagy legalábbis remélem.
Óvatosan léptem be a szobámba, majd nagy lendülettel becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem volna magam, ha nem kapja el valami a kezem. Vérfagyasztó sikolyt hallattam, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ott van az ajtó mögött.
- Már vártalak - mondta vészjósló hangon, aztán a csupa ragacsos kezével megfogta a derekam és visszahúzott, ugyanis menekülni próbáltam.
- Jared, engedj el! - kiáltottam ijedten, sok jóra nem igazán számítottam.
- Semmi baj, Brooklyn - csitított. - Nyugodj meg, nem megölni akarlak. Ne kapálóddz már. Csak egy kis süti, tudod, olyan amit az arcomba nyomtál! - fújtatott, miközben próbált egy helyben tartani. - Egy bivaly erejével rendelkezel - nyögte ki, majd egyszerűen a hátamra ugrott, mire összecsuklottak a lábaim és a padlón találtuk magunkat.
- Te állat! - visítottam, majd négykézláb próbáltam tőle elmenekülni, de elkapta a bal lábam és visszarántott. Rugdalni kezdtem Őt, mire lefogta a lábaim és fölém mászott. - Azonnal szállj le rólam! - kiáltottam, s megpróbáltam elhúzódni előle, ám ez nem jött össze. - Hagyj békén - könyörögtem. - Megbocsájtok, csak hagyj békén! - küszködtem a szorítása ellen a lábaimon, miközben Ő egyre közelebb hajolt hozzám.
- Azonnal békén hagylak - mosolygott kedvesen, aztán egy könnyed mozdulattal lehajolt és a pólómba törölte az arcát.
- Jared! - löktem el az arcát a hasamtól, majd mivel elengedte a lábaim kigurultam alóla. A pólómra meredtem, majd rá, amint épp feltápászkodott és nevetve nézett le rám.
- Jól nézel ki - vigyorgott.
- Örülök, hogy tetszem! - csattantam fel, majd felpattantam. - El sem tudod képzelni mennyire utállak most! - vinnyogtam, miközben szomorúan néztem a pólómra, ami tiszta süti volt.
- Csak ki kell mosni és már olyan is lesz, mint régen - vont vállat. - Azért szerintem ez buli volt - röhögött. A lehető legcsúnyábban néztem rá, mire elkomorodott. - Ööö, akkor én most megyek is - hátrált kifelé, én pedig bólintottam. - Van valami programod mára?
- Edzőterem - adtam a rövid választ. - Egyedül - tettem hozzá.
Bólintott.
- Hát, akkor majd találkozunk - vigyorgott. - Szia, Brooklyn - köszönt el.
- Szia, Jared - köszöntem hűvösen, majd leültem az ágyamra, miközben Ő becsukta maga után az ajtót. Hát ez nagyszerű volt!