Chapter 17.

HOPE U LIKE IT!:)))))

Alig húsz perc múlva nyílt az ajtóm és Harry lépkedett beljebb a szobámba. Kikerülte a csillárt, ami eléggé lent lógott ahhoz, hogy bármikor bele verhessük a fejünket. Már én is megtettem párszor és higgyétek el, nem jó érzés volt. Helyet foglalt mellettem az ágyon, s érdeklődve figyelt, miközben én dühösen ütöttem a párnámat ököllel.
- Mi történt? - kérdezte Harry.
- Semmi - szipogtam egyet. - Jeremy felhozta Őt, és előjöttek az emlékek - vonogattam a vállam lihegve, majd még egy utolsót ütöttem. Vagyis utolsónak szántam, de nem az lett. - És most ez itt Jared - mutattam a párnámra, majd egy határozott mozdulattal a falnak vágtam. Feltápászkodtam, utána mentem, végül rugdosni kezdtem a földön, Harry meg szórakozottan figyelt.
- Dühös vagy? - kérdezte, miközben felkönyökölt.
- De még mennyire! - kiáltottam, s mikor felkaptam a párnát a földhöz kezdtem csapkodni. - Gyűlöllek! - beszéltem a párnához, aztán még egy utolsót csaptam vele, s összerogytam a földön. Könnyek szántották végig az arcom, majd megéreztem Harry karjait magam körül. - Úgy utálom - szipogtam a mellkasába. Megnyugtató szavakat gügyögött a hajamba, míg le nem csillapodtam. - Tekintsük meg nem történtnek az utóbbi negyed órát - motyogtam, s időközben elfeküdtünk a szőnyegemen, ami nem volt olyan puha mint Harryé, de tűrhető volt.


Lassan ébredezni kezdtem, morogtam, amiért a fény bevilágított az ablakon, és a hasamra fordultam, fejemet Harry karjára fektettem. Keze a derekamon pihent, mikor közelebb húzott magához. Pislogtam, kezemet átdobtam Harry felett, megállapodott a hátán, s még közelebb bújtam hozzá. Valamit mormogott, majd arcát a nyakamba fúrta és édesen szuszogott tovább. Mosolyogtam, aztán megborzongtam, amikor egy puszit nyomott a nyakamra.
- Jó reggelt, Szépségem - motyogta.
- Jó reggelt - mormogtam, s mikor felemelte a fejét, szája elidőzött a homlokomon. Este itt maradt, azt mondta, hozta az ajándékaimat is. És akármilyen nézésem vetettem be, nem árulta el mit kapok. - Anyuék mindjárt betörnek - mondtam és ahogy a mondat elhagyta a számat, rá egy 5 percre kicsapódott az ajtó.
- Boldog születésnapot! - kiáltotta anyu, én pedig lelkesen - vagy legalábbis próbáltam annak tűnni - feltápászkodtam Harry mellől, majd megöleltem a szüleimet.
- Köszönöm - vigyorogtam, amikor átadott apu egy nagyobb borítékot. Hátrafordultam Harryhez, akinek épp elkalandozott a tekintete rajtam, gondolom, mert nem volt rajtam nadrág, ugyanis alváshoz sose veszek fel. Rám vigyorgott, mikor rájött, hogy rajtakaptam, aztán megforgattam a szemeimet és egy egyszerű mozdulattal feltéptem a borítékot.
- Szóval, ez ilyen közös ajándék Jeremyvel is - mondta anyu, mikor belelestem és megláttam benne valami papírt. Izgatottan nyúltam bele, majd kirántottam belőle két koncertjegyet. A kedvenc együttesemre. Bastille. Szívroham.
A számhoz kaptam a kezem, majd felnéztem, mire mindketten boldogan rám vigyorogtak.
- Te jó ég! - sikítottam fel hirtelen, túlléptem a kezdeti sokkon és már csak az ünneplés maradt hátra. - Úristen! Istenem! - visítottam egy tizennyolc éveshez méltóan, majd egy csontropogtató ölelésben részesítettem a szüleimet, aztán megláttam Jeremyt, aki épp kitántorgott a szobájából. Éppenséggel elfelejtettem, hogy nem a legszeretettebb személy az életemben és fejvesztve rohantam hozzá. Meglepődött, mikor a nyakába vetettem magam, de aztán visszaölelt és nevetett, amikor elsírtam magam.
- Minden rendben, Brooklyn - röhögött jóízűen, én pedig nevetve sírtam a nyakában. Lábam a talajt érintette, mikor letaszigált magáról.
- Köszönöm - vigyorogtam, s letöröltem a könnyeimet.
- Szívesen - mosolygott, megpaskolta az arcom. Visszamentem a szobámba, még egyszer megköszöntem anyuéknak is, akik aztán magunkra hagytak Harryvel.
- Hát akkor most én jövök - mondta, majd a szekrényen lévő két kis dobozért nyúlt. - Szóval, remélem tetszeni fog - villantott egy kisfiús mosolyt, amit én úgy imádtam, majd átnyújtotta a két dobozt. - Boldog születésnapot - mormogta és leste, ahogy leveszem az egyik doboz tetejét. Egy ezüstkarkötő rejtőzött benne, kis medálok lógtak rajta. Mosolyogva néztem végig az összeset: egy H és egy B betű, egy szív, egy Eiffel torony és egy tornacipő. - Tetszik? - kérdezte mosolyogva.
- Imádom. Köszönöm - öleltem át a nyakát, majd magamhoz szorítottam őt. Felraktam a karkötőt, mosolyogva figyeltem, ahogy a fénytől mindig megcsillan. Amikor a második dobozért nyúltam, úgy tűnt Harry kissé idegesen harapdálta az ajkait. - Mi az? - kérdeztem.
- Semmi. Csak nyisd ki - mosolyra húzódtak az ajkai. Kíváncsian vettem le a tetejét a doboznak, amiben egy... Kulcs volt?! Kérdőn pillantottam Harryre. - Nos? - harapott az ajkába.
- Mi ez? - kérdeztem megrökönyödve. - Kulcs a szívedhez? - poénkodtam, ám tudtam, hogy közel sem az. Megrázta a fejét, mosolygott.
- Gondolkozz, Brooklyn - mondta, s akkor leesett. Egy reggel két szívroham. Arcomra fagyott a mosoly, a szívem ezerrel vert a mellkasomban.
- Nem, nem - ráztam meg a fejem. - Nem, Harry - suttogtam. - Nem fogadom el.
- De igen - bólintott.
- Nem! - ráztam a fejem hevesen. - Te vettél nekem egy kibaszott lakást? - kiáltottam fel.
- Igen, és elfogadod, ha tetszik, ha nem! - vágta rá, aztán nyekkent egyet, ugyanis rávetettem magam.
- Cseszd meg, Harry - visítottam, ő pedig nevetett, miközben én megszorongattam. - Úgy imádlak - temettem az arcom nyakába. - Nem tudom mit csinálnék nélküled - pityeredtem el, szipogtam párat. Körém fonta a karjait. - Mégis hogy háláljam meg?
- Sehogy. Elég, hogy vagy nekem - mormogta a hajamba. Végleg eltört a mécses, úgyhogy vigasztalhatott jó pár percig, míg végleg megnyugodtam.

Nyöszörögve húztam a fejemre a takarót, majd halk nevetés csendült fel. Morogtam, gratuláltam magamnak, amiért képes voltam visszaaludni. Pislogtam párat, amikor Harryvel találtam magam szemben.
- Hány óra? - nyújtóztattam ki a kezeimet, majd a lábaimat is és ásítottam egy nagyot.
- Fél egy van - mondta. Felült és megdörgölte a szemeit. - Ideje haza mennem - dőlt újra el, aztán elkapta a derekam és magához rántott.
- Muszáj? - biggyesztettem le az ajkaim, mire elnevette magát.
- Jöhetsz te is és akkor megnézheted a lakásod - vigyorgott. Izgatottan felcsillantak a szemeim, aztán ráugrottam és szorosan megöleltem.
- Szereted a Bastille-t? - kérdeztem vigyorogva.
- Aha - bólintott.
- Akkor eljössz velem a koncertre?
- Aha - vigyorgott, majd fordította a helyzetünkön és maga alá gyűrt. Felettem támaszkodott, majd lehajolt és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szeretlek - mormoltam halkan.
- Ó, jól hallottam? - kérdezte vigyorogva, majd lehajolt. - Mondd újra, Szépségem.
- Szeretlek, te állat - nevettem, eltoltam Őt a mellkasánál fogva. Játékosan csillogó szemeit rám emelte, arcán hatalmas vigyor volt.
- Én is téged, bébi.
- Reméltem - mosolyogtam, aztán lelöktem magamról és felültem. - Szóval, akkor... Megyünk? - kérdeztem izgatottan.
- Először öltözz fel, szerintem - mosolygott. - Bár, így is jó vagy - mormolta, mire megforgattam a szemeimet és a szekrényhez lépve magamhoz vettem egy rövidnadrágot, meg egy trikót.

*

- Nyisd ki a szemed - nevetett Harry a fülembe, mikor bevezetett a lakásba - azt az aprócska tényt elfelejtette velem közölni, hogy a szomszédja leszek. Izgatottan néztem körbe, aztán megláttam az ugyanolyan szőnyeget, mint ami Harrynél volt. - Láttam, mennyire vágyódsz egy után. Gondoltam, veszek egyet - vont vállat. - Szóval, ha nagyon fáradt lennél, akkor nem kell az ágyadig elmenned, mert ez is kényelmes - vigyorgott. Egyetértettem vele, lelkesen bólintottam, s lejátszódott előttem a jelenet, ahogy beesek az ajtón és ledőlök a puha szőnyegemre. A lakás körülbelül ugyanolyan kinézetű volt mint Harryé, úgyhogy máris megszerettem.

- Köszönöm, Harry - mormogtam, mikor felcsimpaszkodtam a nyakába és nyomtam egy puszit az arcára. Elgondolkodtam rajta, vajon mitévő lennék nélküle.

Chapter 16.

HOPE U LIKE IIIIT!:))))

- Megérkeztünk - tájékoztatott Harry, én pedig elengedtem Őt és felsóhajtottam. - Szeretnél a motoromon éjszakázni vagy esetleg levegyelek róla? - fordult felém szórakozottan, miközben én levettem a napszemüvegem és hunyorogni kezdtem.
- Várj már, észhez kell térjek a vezetési stílusod miatt - csaptam a hátára, aztán lekászálódtam róla. - Bejössz? - kérdeztem a ház felé bökve. Bólintott, majd elindult utánam. Ügyködtem a zárral egy darabig, s mikor kinyílt az ajtó, szinte beestem rajta, ugyanis Harry lökött rajtam egyet. - Ez mire volt jó? - sziszegtem.
- Megadtam a kezdő lendületet - vonta meg a vállát mosolyogva. Megcsóváltam a fejem, aztán ledobtam a táskám a kanapéra. Harry a hónapok során megtanulta, hogy mi hol van a házunkban, úgyhogy mikor ott volt, körülbelül úgy mozgott, mintha otthon lenne. Bement a konyhába, majd visszatért egy pohár üdítővel és kortyolgatni kezdte. - Milyen volt a napod?
- Unalmas. Tiéd?
- Elment. Találkoztam a srácokkal, jó fejek, meg kellene őket ismerned - nézett rám a pohár mögül. - Meghívom őket magamhoz. És téged is - mondta, s azt hiszem, ha nem lett volna ami megállítsa a szemöldököm, leszaladt volna a homlokomról.
- Meghívsz magadhoz?
- Még sose voltál nálam - vonogatta a vállát. - Jut eszembe. Van egy lakás, ami eladó és tekintve, hogy mindig azt mondod, hogy elakarsz költözni innen...
- Nincs pénzem rá, Harry - mondtam.
- Rendben, értem, csak gondoltam szólok - mosolygott rám, aztán ledobta magát mellém. - Holnap szombat, akár...
- Oké - vágtam rá, még mielőtt befejezte volna a mondatot. Mindig is kíváncsi voltam Harry lakására. Elvigyorodott, majd elterült, csak a probléma az volt, hogy én ott voltam alatta. Illetve a feje alatt voltak a lábaim. Lehunyta a szemeit, aztán felsóhajtott. Kezemmel a hajával babráltam, miközben hátra dőltem.
- Eltudnék aludni - mormogta, s ránéztem. Fellesett rám a hosszú szempillái alól, smaragdzöld tekintete fogva tartotta az én zöldemet.
- De ne aludj el. Tudod, hogy lelöknélek - vigyorodtam el.
- Kösz, hogy emlékeztetsz a kedvességedre - nevette el magát, majd felnyúlt és végigsimított az arcomon. - Hihetetlen, hogy egy lány legjobb barátom van - motyogta magának, aztán visszahúzta a kezeit és rám mosolygott.
- Hihetetlen, hogy egy fiú legjobb barátom van. Mindig is erre vágytam - szaladt ki a számon, mire felvonta a szemöldökét.
- Miért?
- Nem tudom - vontam vállat, miközben beletúrtam a hajába, s elcsodálkoztam rajta milyen jó érzés. - A fiúk hamarabb megmondják, ha valami nem tetszik nekik, szerintem. Lehet, hogy hülyeség, de én így gondolom - mondtam. - És tekintve, hogy mióta ismerlek, azóta nem vagyok önbizalom hiányos... Nos, nem szándékozlak lecserélni valaki másra - villantottam rá egy ezerwattos mosolyt.
- Örömmel hallom - röhögött, aztán felült és igazítgatni kezdte a haját. - Összetúrtad a hajam - biggyesztette le az ajkait.
- Sajnálom. De jó érzés volt - vigyorogtam rá.
- Jó, mi? - vonta fel a szemöldökét, s felsikítottam, amikor rám vetette magát és elterültünk a kanapén. Nevetve ütöttem a vállát, majd megpróbáltam lelökni magamról, ami sikerült is, csakhogy belém kapaszkodott és magával rántott a földre.
- Barom - röhögtem hangosan és miután rátenyereltem a mellkasára, feltoltam magam és feltápászkodtam. Felnyújtotta nekem a kezét. - Esélytelen. Lerántanál vissza - tettem csípőre a kezeimet. - Kelj fel magadtól!
- Argh - morogta, majd szem forgatva felült, aztán talpra állt. Fölém tornyosult a két méterével. Már megszoktam, hogy ilyen magas, néha még szekáltam miatta, de már nem annyira, mint a barátságunk legelején.
Magához vont, állát a fejemre támasztotta.
- Megfájdul a derekam, annyira le kell hajolnom - motyogta a hajamba.
- Mindig tudod hogyan rontsd el a pillanatot - kuncogtam, miközben fejem a mellkasába fúrtam és beszívtam a parfümének illatát. Éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Most a parfümömet szaglászod? - kérdezte.
- Fogd be! - nevettem, megütöttem a hasát, míg ő csak röhögött. - Köszönök mindent, Harry - mormogtam.
- Például?
- Jared, meg... Mindent. Nem tudom mi tévő lennék nélküled.
- Én sem - szorosabban fonta körém a karjait, majd nyomott egy puszit a homlokomra.

*

 Az idő szinte repült, nekem meg egyre többet kellett tanulnom. Úsztam a tankönyvekben, a szobámból néha már-már fejvesztve szaladtam ki a sok tanulni való elől. Május eleje volt, s én egyre jobban rágörcsöltem az elkövetkezendő vizsgákra. 

Március végén Harry elvitt magához - kocsival, szerencsére -, és ahogy számítottam is rá, pasisan kupis volt a lakás egy része. Persze, rám fogta, mondván előző nap sokáig nálunk tartózkodott és mire hazaért, addigra már túl fáradt volt az összepakoláshoz. Na persze. Vagy inkább túl lusta. Nem akartam megkérdezni, hogy akkor reggel miért nem ért rá összepakolni, mert tuti, hogy kitalált volna valami frappáns kis indokot. Úgyhogy ráhagytam, s miután gyorsan összeszedte a szétdobált holmijait, volt szerencsém körbenézni. Nem volt nagy lakás, de Harry szerint neki pont elég volt. 

Az ajtón belépve egy kis előszoba szerűségben találtam magam, majd onnan a nappaliba mentünk át. A falak szürkére voltak festve, pár kép lógott itt-ott, főképp családi fotók. Középen egy fekete kanapé volt, előtte egy kis asztal, meg egy hatalmas tévé. És egy szürke, pihe-puha szőnyeg volt leterítve a kanapé mellett. Szinte a mennyországban éreztem magam, amikor a talpam hozzáért az anyaghoz és mondtam Harrynek, hogy ha esetleg valamikor nála alszok, akkor én a szőnyegen fogok feküdni, nem érdekel se az ágy, se a kanapé, se semmi más. Nevetett, majd áldását adta rám, csak annyit kért, hogy azért ne lopjam el tőle. Mondtam neki, hogy még megfontolom.
A konyha kicsi volt, de azért két ember simán elfért benne. Az étkezővel egy pult választotta el őket egymástól.
Kisebb folyosó volt a nappali és a hálószoba között. Harry hálószobája... Sokkot kaptam. Attól függetlenül, hogy a nappaliban milyen kupit találtunk, a hálóban szerintem még a porszemek közt is rend volt. Kérdőn néztem fel Harryre, mire csak zavartan megvonta a vállát és elmosolyodott.
Itt is szürkére voltak festve a falak, a bútorok fehér voltak, és jelen volt az a szőnyeg, mint ami a nappaliban is volt. "Akár itt is aludhatsz, nem muszáj a nappaliban" mondta Harry, mikor meglátta, milyen vágyakozva nézek a szőnyegre.
Hatalmas francia ágy állt az ajtóval szemben. Fekete paplan és párnahuzatok voltak, olyan puha tapintással, hogy olyat még életemben nem érintettem, a szőnyegen kívül. Felkiáltottam, idézem: "Én itt fogok aludni életem végéig!" mondattal, majd az ágyra vetettem magam és elterültem. Harry csak nevetett rajtam, jókedvűen ugrott be mellém, majd magához vont. "Beleszerettem az ágyadba" mormogtam, aztán mindketten hangos nevetésben törtünk ki és úgy vihogtunk, mintha megvesztünk volna.
Végül megérkeztek Harry haverjai is, bemutatott minket egymásnak. Egész este viccelődtünk és jó kedvűek voltunk. Bírtam őket, és szerintem ők is engem. Vagy legalábbis remélem.

Áprilisban végig Harryvel töltöttem az időt, hol otthon, tanulás közepette, hol pedig edzés közben, de szinte minden másodpercben együtt voltunk napközben.
Nem tudtam elképzelni az életem nélküle. Mindennapossá vált, hogy sülve-főve együtt voltunk.

Májusban közepén volt a születésnapom. Én nem emlegettem, Harry se beszélt róla. Nem kérdezte mit kérek, én pedig nem mondtam, hogy kérnék is bármit.
Születésnapom előtti napon elrángattam Harryt a városba vásárolni. Ruhákat akartam venni, de persze ezt csak ott mondtam meg neki.
Berángattam egy üzletbe, ahol megannyi ruha várt rám és akár rá is, ha nem lenne olyan, amilyen.
- Szóval, mi az elképzelés? - kérdezte mosolyogva, miközben én a pólók közt turkáltam.
- Ne legyen túl kivágott - fintorodtam el. - Ne legyen rózsaszín. Legyen olyan egyszerű, de nagyszerű - mondtam, mire összeráncolt szemöldökkel bólintott, aztán beállt mellém és válogatni kezdett.

Nap végén két szatyorral estem be a házba, Harryvel a nyomomban, aki szórakozottan leste, ahogy fáradtan elterülök a kanapén. Felém lépkedett, majd letérdelt a kanapé elé és rám vigyorgott.
- Hazamegyek, van még pár elintézni valóm - mondta, én meg bólintottam. - Akkor holnap látlak - mosolygott, majd nyomott egy puszit a homlokomra és felállt.
- Harry?
- Igen? - fordult vissza. Ajkamba haraptam.
- Remélem, maradt még időd vásárolni holnapra.
- Ó, már rég mindent elrendeztem, Szépségem - kacsintott rám, s miután fülig szaladt a szám, ismét elterültem a kanapén és lassan elnyomott az álom.
Valahogy az ágyamban ébredtem fel, oda teleportáltam vagy talán Jeremy vitt be a szobámba, nem tudom. Hatalmasat ásítottam, majd felültem és a falon lévő órára bámultam, ami este nyolcat mutatott. Kicsoszogtam a fürdőbe, lerendeztem a tusolást röpke 10 perc alatt, majd a pizsamában levágtattam a konyhába.
- Jót aludtál? - kérdezte Jeremy, aki az asztalnál üldögélt és egy újságot olvasott.
- Aha, egész kipihent lettem.
- Jó éjszakázást - vigyorodott el.
- Ó, tudod, hogy én bármikor eltudok aludni ismét - mosolyodtam el.
- Hát persze - fintorodott el, majd felállt és a mosogatóhoz lépve elmosta a poharát. Végül hozzám fordult és összeborzolta a hajam. - Megyek, mert Jared vár a neten. Valamit meg kell dum... - elhallgatott, amikor meglátta az arckifejezésem. Mintha gyomron vágott volna valaki. Jó pár hónapja nem beszélt a közelemben senki Jaredről, én pedig még csak gondolni sem akartam rá. - Sajnálom, nem akartam felhozni.
- Mindegy, nem érdekel - motyogtam, s érzelemmentes arckifejezéssel bedobtam a poharat a mosogatóba, majd megfordultam és ott hagytam Jeremyt.
Nem akartam rá gondolni. De ahogy a bátyám felhozta, minden kis emlék a szemem előtt játszódott le és elhomályosította a tekintetem. Nem. Nem fogok kiborulni több hónap után. Eddig sem tettem meg, nehogy már hónapok múlva akadjak fenn a témán. Aznap sírtam, mikor szakítottunk, azóta nem. Harrynek köszönhetően. Viszont ő most nem volt itt. Mégis szükségem volt rá.
Bezárkóztam a szobámba, a szememet törölgettem, miközben a telefonom után kutattam.
Szükségem van rád - pötyögtem be a szavakat, majd elküldtem, s fél perc se kellett, jött a válasz, hogy indul. 

Chapter 15.

HOPE U LIKE IIIIIT!:DDDD

Szerettem volna ott helyben megtépni a lányt, akivel Jared megcsalt. Nagyokat pislogva néztem a lányt, aki fölött Jared mozgott. Azt hiszem, az a kép örökké az elmémbe vésődött. Aztán, miközben hatalmas zajjal lefelé trappoltam a lépcsőn rájöttem honnan volt olyan ismerős. Már amennyit láttam az arcából.

Ezzel a lánnyal volt Jared a hátam mögött, amikor velem játszadozott. A felismeréstől szinte rosszul lettem és kapkodni kezdtem a levegőt. Nehogy elájuljak a lakásán, mikor épp rajtakaptam!

- Brooklyn! - kiáltott rám Jared, s utánam szaladt. - Megmagyarázom.

- Á, ti pasik, mindent megtudnátok magyarázni, igaz? - fordultam vele szembe egy mosollyal az arcomon. Igen, mosolyogtam. - Ezen mit szeretnél magyarázni? Megmondanád nekem? Hogy hogyan találtatok ismét egymásra? Vagy mindvégig tartottátok a kapcsolatot? Ó, talán mindvégig vele voltál, amikor én épp nem voltam kéznél? - pislogtam fel rá, ő meg elsápadva nézett rám. Hmm, beletrafáltam? - Kedvedre játszhattál, amikor én épp tanultam és tudtad, hogy nem megyek hozzád. Jó volt? Mi van benne, ami bennem nincs? Megmondod vagy találgassak? Többet tud az ágyban? Hmm, csak ez a baj, ugye, Jared? Semmivel sem vagy másabb, mint a többi pasi, ugye tudod? Örülök, hogy ismét megmutattad milyen is vagy valójában - mondtam. Hatalmas, de tényleg hatalmas piros pont, amiért nem sírtam el magam. - És én még azt hittem megváltoztál. Egy fenét, csak eljátszottad, én meg bevettem, mert egy hülye vagyok. Ennyi. Remélem örülsz, hogy sikerült megint összetörnöd.

- Brooklyn... - nyúlt felém a kezével.

- Hozzám ne merj nyúlni - mondtam még mindig higgadtan, s hátráltam egy lépést. - Ne keress többet Jared - suttogtam. - Ennyi volt. Vége van, most már boldogan élhetsz azzal a ribanccal - mosolyogtam a képébe, pedig a szemeim már könnyesek voltak. - Menj és fejezd be amit elkezdtetek - böktem az emelet felé, aztán elfordultam, hogy ne lássa, ahogy az első könnycsepp útjára indul az arcomon. És ha jön az első, akkor jön a többi is. Megéreztem a kezét a vállamon.
- Ne csináld, Brooke - suttogta, s lejjebb csúsztatta a kezét a karomon. Nem tagadom, görcsbe rándult a gyomrom és kirázott a hideg az érintésétől. Legszívesebben lelőttem volna magam.
- Gondolkoztál volna akkor, amikor elkezdtetek megint találkozni - motyogtam.
- Szeretlek.
- Ugyan már - nevettem fel keserűen és ha kívülálló lettem volna, elsírtam volna magam a hangom hallatán. Leráztam magamról a kezét és a kanapéra ledobott kabátom után nyúltam. Magamra vettem, majd az államig húztam a cipzárt. - Komolyan gondoltam, hogy ne keress - mondtam, s ez lett volna a végszó számomra, ugyanis megfordultam és a táskámat felkapva téptem fel az ajtót, majd hangosan becsaptam magam után.
 Sírni kezdtem. Lebotorkáltam a lépcsőn, majd próbáltam nem elesni a saját lábamban. Előhalásztam a telefonom, megkerestem Harry nevét és tárcsáztam.
- Harry? - szipogtam a telefonba.
- Brooklyn? - hallottam meg a hangját, s még jobban sírni kezdtem.
- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy ne menjek hozzád sírni, ha Jared tényleg megcsal? - kérdeztem. Kezemet a mellkasomhoz téve próbáltam lenyugodni. - Komolyan mondtad?
- Nem - sóhajtott fel. - Hol vagy? - kulcszörgést hallottam a háttérből, én pedig nagyjából elmondtam merre vagyok. - Maradj ott. Indulok. 10 perc.
- Az sok - zokogtam.
- 5 perc - helyesbített, majd bontotta a vonalat, én pedig leültem a járdára.
Egész életemben kétszer voltam szerelmes, mindkettő alkalommal ugyanabba a személybe. És mindkét alkalommal csak játszott velem. Mit rontok el mindig? Egyáltalán hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem vettem észre milyen is ő valójában?
De most már tudom. És soha többet nem akarok felőle hallani.

- Brooklyn! - kiáltott rám Harry, aki pár perc múlva oda ért és kipattant a kocsiból. Felém lépkedett, miközben én a könnyeimen át pislogtam rá. - Gyere, haza viszlek - nyújtotta felém a kezét.
- Nem akarok haza menni - motyogtam.
- Ott maradok veled - ajánlotta fel. - Mert szükséged van rám. Meg amúgy is ott maradnék - vont vállat mosolyogva, majd mikor elkaptam a kezét talpra állított. - Megverjem? - simított végig az arcomon kedvesen, én pedig megráztam a fejem. - Pedig bármikor megverem, csak szólj - mormogta, belőlem pedig kitört a sírás.
- Sajnálom, hogy nem hittem neked - zokogtam hangosan, mire magához szorított és a hátamat kezdte simogatni.
- Semmi baj - mondta halkan, majd lassan a kocsi felé kezdett terelni.
- Soha többet nem akarom látni - suttogtam letörten, s letöröltem a könnyeimet az arcomról.
- Ha rajtam múlik, nem is fogod - kinyitotta nekem az ajtót, én pedig ügyetlenül bemásztam az ülésre. Sóhajtva dőltem hátra az ülésen, és lehunytam a szemeimet, míg Harry beszállt mellém. Előugrott a kép, amint Jared és az a csaj épp...
Kipattantak a szemeim, amikből ismét megindultak a könnyek.
- Hogy lehettem ilyen hülye? - szipogtam, majd fejem az üvegnek döntöttem és belevertem párszor a fejem. - Hogy bízhattam meg benne? Hiszen már egyszer ugyanezt megtette velem, én hülye meg... Pedig olyan jó volt minden. Vagy legalábbis én úgy éreztem - letöröltem a könnyeimet a kézfejemmel. Olyan érzésem volt, mintha egy nagy kést forgattak volna meg a mellkasomban. - Nem bírom - sírtam keservesen, mire Harry felsóhajtott, majd félreállt és kinyújtotta felém a karját.
- Gyere ide - mondta, én pedig kikapcsoltam a biztonsági övem és átmásztam hozzá.
- A mai nap már vagy kétszer megöleltelek - nevettem el magam sírva, miközben az arcom a mellkasába temettem és összekönnyeztem a pólóját.
- Nem gond, nyugodtan ölelgess ezután - mondta állát a fejemre támasztva és körém fonta a karjait.
- Rendben - bólintottam szipogva.

*

 A sportolásba és a tanulásba fojtottam a bánatom. Mások az italba, de szerencsére én nem tartozom abba a csoportba. Harry állandóan velem volt - már amikor nem dolgozott -, szóval hálás voltam neki. Elterelte a figyelmemet, ha Jaredről kezdtem beszélni, mindig feldobott valami más témát és arról kezdtünk beszélgetni vagy éppen vitatkozni. Sokszor vitáztunk. Harry és én ebben hasonlítottunk; mindketten egyformán szerettünk vitatkozni, és szívni egymás vérét mindenféle hülyeség miatt.

 A tükör előtt álltam és hatalmasat sóhajtottam. Leadtam pár kilót és ettől egy fokkal jobban éreztem magam. Harry nevelt belém önbizalmat. Ó, istenem, mikor volt az már, hogy álomba sírtam magam a kinézetem miatt? Mióta Harryt ismerem, azóta egyszer sem sírtam ezért. Állandóan mondogatta, hogy semmi baj velem, én pedig kezdtem elhinni. És tessék. Szépnek éreztem magam. Ilyen se volt még. Meg kell majd köszönnöm ezt Harrynek. Ezt is, meg... Mindent.
Felkaptam az iskolatáskám és szinte még el sem kezdődött a nap, de már azt vártam, hogy vége legyen. Talán mert tudtam, hogy Harry értem jön a sulihoz, mint ahogy mostanában tette?

 Kisiettem a teremből az utolsó óra után. Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor vége lett a matekórának. Nem szerettem számolgatni. Ki szeret? Szinte irtóztam a matektól, el sem tudtam képzelni, mi lesz velem év végén a vizsgán.
Felsóhajtottam, mikor kiléptem a kellemes tavaszi levegőbe. Madarak csicseregtek a fákon és mindenhol virágokat láttam. Aztán megláttam Harryt várakozni a lépcső alján. Bakancsban, fekete csőfarmerben és egy fehér pólóban, zsebre vágott kézzel álldogált és épp egy kavicsot rugdosott maga előtt. Göndör haja kócosan volt a feje tetején, pár tincs előre lógott és egy fekete Ray Ban napszemüveg volt rajta. Lányok pillantgattak felé és azt hiszem egy el is indult hozzá, de aztán megtorpant és inkább visszafordult. Szórakozottan felvontam a szemöldököm, megigazítottam a táskám a vállamon, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Pár lány rám nézett amolyan "Mit képzelsz, ki vagy te, hogy oda mész hozzá?" nézéssel, én pedig mit sem törődve a féltékenyekkel, lefékeztem Harry előtt. Felnézett.
- Szia, Harry - üdvözöltem lelkesen. Talán kissé rá is játszottam, hagy nézzék a többiek, amint ezzel a fél Istennel beszélgetek. Ööö, az előbb azt mondtam fél Isten? A legjobb barátok lehetnek egymásról ilyen véleménnyel, nem?
- Szia, Szépségem - csupa fog mosolyt villantott rám, én pedig elpirultam a becenév hallatán. Még nagyobb mosoly terült szét az arcán, miközben a reakciómat leste. - Tetszik az új beceneved, Szépségem? - kérdezte, s végig simított az arcomon. Akik kívülről néztek bennünket, azt hihették, hogy egy pár vagyunk, de nálunk ez amolyan megszokott volt mióta... Szóval mióta szakítottam Jareddel.
Kaptam pár "Meghalsz" nézést, úgyhogy zavartan álldogáltam Harry előtt.
- Páran úgy nézem féltékenyek - mondtam, s körbepillantottam. Aztán Harry is körbenézett és néhány lány akkor kapták el rólunk a tekintetüket. Vigyorgott, aztán felém fordult.
- Gyere - kapott a kezem után, majd húzni kezdett a parkoló felé, ahol... Ahol egy motor állt a Range Rover helyett. - Na, mit szólsz?
- Megőrültél? Azt hiszed felülök erre? Inkább futok hazáig - fakadtam ki hirtelen, mire ajkát biggyesztgetve nézett rám. - Szép - tettem hozzá, mire elmosolyodott és végig simított rajta.
- Szerelmes vagyok - pillantgatott a motorjára, miközben az arcát legyezgette. Felnevettem, majd megpaskoltam a hátát és megfordultam.
- Na, jó szerelmeskedést a motoroddal, én megyek haza - indultam el az ellenkező irányba. Már vagy 10 méterre járhattam tőle, amikor elkapta a karom.
- Ne olyan gyorsan! Gyere velem, kérlek - mondta, s nem akart engedni a szorításán, pedig én rángatni kezdtem a kezem.
- Meg fogsz ölni - meredtem rá.
- Dehogy! Hoztam egy napszemüveget neked is - varázsolt elő egy ugyanolyan szemüveget, ami rajta volt, majd felém tartotta.
- Ó! Figyelmes. Ha elesünk, betörhetem a fejem, de legalább nem megy semmi a szemembe - mondtam gúnyosan, ő meg csalódottan nézett rám.
- Nem bízol bennem?
- Nem benned nem bízom.
- Nem fogunk elesni, ígérem.
- Akkor sem - mondtam, majd elfordultam és határozottan kirántottam a kezem az övéből. Aztán felsikítottam, amikor felemelkedtem a földről és Harry vállán találtam magam. És bizony Harry válla messze van a talajtól a magasságát tekintve.
- Azonnal tegyél le! Mit képzelsz magadról? - kiáltottam, miközben a hátát csapkodtam. Nevetett, majd mit sem törődve a fürkésző tekintetekkel rá csapott a fenekemre. Szitkozódni kezdtem, elég hangosan ahhoz, hogy mások is meghallják.
- Viselkedj! - szólt rám szórakozottan, majd felültetett a motorra, aztán lefogta a kezeimet és felpattant elém. Leakartam szállni, de ő közben beindította a motort. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. Megfogta a kezeimet, előre vezette őket. - Kapaszkodj belém, Szépségem - mondta hátra fordulva hozzám, én pedig a lehető legcsúnyábban néztem rá, miközben magamhoz szorítottam. Vigyorgott, majd oda hajolt hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra. Aztán megfogta a szemüveget és rám rakta. - Jól áll - kacsintott rám, s előrefordult, én meg lehunytam a szemeimet és Harry hátának támasztottam az állam.
- Utállak, ugye tudod? - kiáltottam, miután elindultunk. Nem szólt semmit, csak elvigyorodott. Útközben enyhítettem a szorításomon, nem mintha Harry lassan vezetett volna, de valamilyen eszement oknál fogva megbíztam benne. Oké, talán még élveztem is ezt az egészet.

Chapter 14.

HOPE U LIKE IT!:)))

A kocsiban ülve kibámultam az ablakon, miközben Harry mellettem dudorászott. Mindenféle horgász felszerelést hozott magával, természetesen két horgászbotot, mert mondtam neki, hogy nekem egy sincs, apu meg nem szívesen adta kölcsön, mondván "Harry biztosan ad". Igaza lett. Jeremy a végén lemondta a programot - hála Istennek -, mert valami csajjal találkozott. Szegény lány. Apu és anyu külön jött, mármint én buliztam ki, hogy Harryvel mehessek, ők meg persze kaptak az alkalmon és rögtön rábólintottak, mert hát Harry mégiscsak jobb mint Jared. Egyébként kicsit sem zavart a dolog. Dehogy. Nem zsörtölődtem végig az egész hetet, Harry meg nem szekált mindig, amikor épp találkoztunk.

Jarednek nem mondtam egy szót sem. Még csak meg sem említettem neki a horgászatot. Amikor kérdezte, hogy ráérek-e hétvégén, azt mondtam neki, hogy sajnos nem, mert elutazunk. Nem evett a bűntudat az miatt, hogy hazudtam neki. Dehogyis. Kicsit sem voltam ideges.

- Minden oké?

- Ja, minden a legnagyobb rendben. Végül is igaz, hogy hazudtam Jarednek, de minden rendben - bólogattam hevesen.

- Miért hazudtál neki? - meredt rám egy pillanatra.

- Hogy ne essen neki rosszul a dolog - motyogtam zavartan. Vajon ez hülyén hangzott?

- Jellemző - bólintott. - Mások érzéseid helyezed előnybe, az meg persze nem számít, hogy aztán te fogod magad rosszul érezni...
- Tudod mit? - fordultam felé indulatosan pillanatnyi elmezavarom közben. - Az egész a te hibád! - jelentettem ki.
- Mi? - fordult felém döbbenten.
- Jól hallottad! Nem kellett volna, hogy bemutassalak.
- Már megbocsáss, de akkor a te hibád! - vitatkozott, majd leállította a kocsit, ugyanis megérkeztünk.
- Nem kellett volna olyan közvetlennek lenned! Lehettél volna kicsit bunkóbb is és akkor nem szerettek volna meg ilyen gyorsan!
- Eszem megáll - csodálkozott. - Mi ütött beléd, Brooke? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak mérgesen kiszálltam a kocsiból, majd eltrappoltam a tó felé. Apu és anyu már ott volt. Anyu a füvön kiterített pokrócon üldögélt, apu pedig épp valamit a horogra készült akasztani.
- Hol hagytad Harryt? - kérdezte anyu felnézve rám.
- Ott jön a kedvenckétek - feleltem bájosan mosolyogva, majd megforgattam a szemeimet és dühösen tovább álltam. Igazából, én magam sem tudom mi ütött belém, talán csak szükségem volt egy kis műsorra, amit én csinálok.
- Brooklyn, azonnal állj meg, te állat! - üvöltött rám, mire páran lepisszegték a közelben, mondván, megijednek a halak és nem lesz kapás. - Bocs - vakkantotta oda pár embernek, majd utánam szaladt a felszerelésével együtt. - Ó, itt pont jó lesz - motyogta magának, majd lepakolt az árnyékba egy fa alatt. - Megállnál? - jött utánam kitartóan.
- Nem.
- Oké, tőlem végig sétálhatunk ötvenszer a tókörül, ha neked úgy jó - mondta, aztán a hosszú lábaival könnyedén utolért. Megtorpantam, ő pedig a lendülettől tovább ment, úgyhogy vissza kellett lépkednie párat. - Mi bajod van? - sóhajtott fel.
- Semmi - duzzogtam.
- Haragszol? - kérdezte. - Nem mintha lenne okod rá, vagy valami...
- Nem mintha tudnék haragudni rád - csúszott ki a számon, mire önelégült vigyort villantott és kihúzta magát. - Ne mondj semmit! - szóltam rá apró mosollyal az arcomon.
- Végre egy mosoly. Ha legközelebb ilyen jön rád, előtte szólj, oké? - kérdezte, s elindultunk visszafelé.
- Oké, meglesz - nevettem, ő meg rám vigyorgott és kezét a vállamra téve átkarolt. Nos, eddig tartott a műsorom. Szerintem jó volt.

- Ugye raktál a horogra valamit? - nézett rám kérdőn Harry. Ööö, és ha nem?
- Persze! - vágtam rá egyből. Elvigyorodott.
- Vedd ki a vízből - mondta, én pedig tettem amit mondott.
- Biztos már leették róla - hebegtem, majd Harry felé lóbáltam a horgot, aki kissé arrébb hajolt.
- Minden bizonnyal - bólintott mosolyogva. - Na, rakj rá gilisztát - mondta, én pedig fintorogva fordultam felé.
- Hozzá nem nyúlok - jelentettem ki.
- Kérsz egyet a hajadba? - vonta fel a szemöldökét.
- Fúj, menj már - vinnyogtam, mire felnevetett.
- Borzalmas vagy - rázta meg a fejét vigyorogva.
 A horgászást türelmes embereknek ajánlom. Nem csodálkozom, hogy apu addig sosem hívott magával, biztos tudta, hogy nem vagyok egy türelmes személy.
- Lesz valaha kapás? - kérdeztem unottan a part szélén ülve, miközben a tavat bámultam.
- Ne legyél türelmetlen - mondta Harry körülbelül ugyanolyan unottan.
- Mi lenne, ha csak te horgásznál én pedig néznélek? - vetettem fel az ötletem.
- Ja, hogy csak én szenvedjek? Esélytelen - rázta meg a fejét. Egyébként apuék olyan 5 méterrel arrébb voltak és ahogy láttam elég sokszor felénk pillantgattak. Vajon egy tízes skálán mennyire akarják, hogy Harry legyen a barátom? Olyan százra saccolom.
Azt vettem észre, hogy Harry vetkőzik mellettem.
- Mit csinálsz? - vontam fel a szemöldököm. - Megijednek a halak - vigyorogtam, mire megforgatta a szemeit és a hátunk mögé rakta a pólóját.
- Nem fogok megsülni itt a napon - vont vállat, s felém fordult. - Akár te is levetkőzhetnél - vigyorgott.
- Aha, gondoltam rá, de nem, bocsi - pislogtam rá, aztán mindketten felnevettünk. - Mikre nem gondolsz - löktem meg a vállát a sajátommal röhögve.
- Azt mondtad, te is gondoltál rá - vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeimet és ismét meglöktem.
 Végül is jól telt a nap. Fogtam két kishalat, nem nagy teljesítmény, de ennek is úgy örültem, mintha valami 10 kilós akármit fogtam volna ki. Viszont Harry nem fogott semmit, ezért kiröhögtem - igen, egyből jött a "Én fogtam halat, te meg nem, béna vaaagy!" érzés, úgyhogy jót szórakoztam, míg ő azzal fenyegetett, hogy bedob a vízbe, ha nem hagyom abba. Ez megtette a hatását, úgyhogy csendben szórakoztam tovább.

- Végül is, jól éreztem magam - sóhajtotta, mikor leparkolt a házunk előtt.
- Végül is, én is jól éreztem magam - bólintottam mosolyogva.
- Viszont soha többet nem horgászok veled.
- Miért? - nyújtottam el a szó végét és lebiggyesztett ajkakkal néztem rá.
- Mert borzalmasan finnyás vagy!
- Jó, mert úgy se megyek többet horgászni - jelentettem ki.
- Rendben, veled én sem.
- Rendben - bólogattam.
- Akkor... - nézett rám jelentőségteljesen.
- Akkor menj haza!
- Jó, azon vagyok, de még a kocsimban ülsz - mondta, aztán egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. - Istenem - törölgette meg a szemeit a nemlétező könnyeitől, én meg nevetve kászálódtam ki a kocsijából.
- Szia, Harry - vihogtam.
- Szia, Brooklyn - nevetett fejcsóválva, majd bevágtam az ajtót, ő pedig elhajtott.

*

Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy szinte észre sem vettem, s újra szeptember lett. Jareddel együtt voltunk már lassan 3 hónapja, igaz volt néhány vitánk is, de túlléptünk rajta és megbeszéltünk mindent.

Harryvel már a „legjobb barátok” szinten voltunk, úgyhogy ennek kifejezetten örültem. Akár tűzbe is mentem volna érte. Szinte pillantásokból megértettük egymást, és ha valamelyikünk elkezdett egy mondatot, a másik fejezte be. Apuék szerint „aranyosak” voltunk, de már megszoktam, hogy amit Harryvel csinálok az aranyos, amit meg Jareddel, az meg… Borzalmas. Aha, persze. Na mindegy, szóval ami apuék szerint aranyos volt, az szerintünk néha már ijesztő.

Persze ez miatt is összevesztem párszor Jareddel, nem igazán akarta elfogadni, hogy egy fiú legjobb barátom van, aki mellesleg nem meleg, hogy azért mégis nyugodt legyen. Hát, ez van. Végül muszáj volt neki elfogadni, mert én a világ semmi pénzéért sem iktattam volna ki Harryt az életemből. És ahogy tudtam, ő se sajátjából.

Októberben neki feküdtem a tanulásnak, mert hát valamikor el kell kezdeni, ha év végén leakarok vizsgázni és otthagyni a középiskolát. Szóval akkor elvoltam a magolással. Jared átjött amikor csak az ideje engedte, meg én is elmentem néha hozzá, mert a tanulástól már lassan mindenhol betűket és számokat láttam, úgyhogy gondoltam ideje épp kimozdulni a lakásból.

Voltam futni Harryvel, most már nem csak edzőterembe futottunk, hanem kint az utcán is. Állandóan lehagyott, ezért párszor összebalhéztunk, hogy miért nem fut lassabban, ő meg persze engem hibáztatott, miszerint kicsi vagyok és lassan futok. Hát, már bocsánat, de bekaphatja.

Novemberben hatalmasat veszekedtem Jareddel, úgy volt, hogy szakítunk, de végül kibékültünk, mert Harry valamilyen okból kifolyólag beszélt Jareddel. Talán nem hiába ő a legjobb barátom. Hálás voltam neki amiért kibékített bennünket, szerintem egy hónapig depresszióba estem volna, ha szakítottunk volna.

Decemberben olyan hideg lett – novemberben is az volt, egyébként -, hogy néha úgy éreztem, mintha Alaszkába csöppentem volna. Amolyan csontig hatoló hideg volt, szóval egy hónap alatt vagy kétszer beteg lettem. Igazán élveztem és még csak tél eleje volt.

 Karácsonyt a családommal töltöttem, Jeremyvel egész jó lett a kapcsolatom, igaz, még mindig ő volt az első, aki bármikor feltudott bosszantani. Egy fényképezőgépet kaptam, csak mert tudták, hogy szeretek hobbiból fotózgatni. Örültem neki. Jeremytől kaptam egy karkötőt, amit kétszer is megköszöntem neki, mert imádtam. Mármint a karkötőt, nem Jeremyt. Ott még nem tartottunk.

Aztán mikor találkoztam Jareddel, tőle kaptam egy hatalmas csokor rózsát, meg egy ezüst fülbevalót.

Harrytől pedig kaptam egy órát és idézem: „Csak hogy örülj, mert már annyit nyavalyogtál miatta”. Kedves. De azért megköszöntem neki egy kisebb öleléssel. Igazából, mi nem szoktunk ölelkezni. De ez most kivételes alkalom volt.

Januárban még jobban ráfeküdtem a tanulásra, már-már zsongott a fejem a sok információtól. Aztán hónap végén robbant a vita Harry és köztem.

Azt állította, hogy látta Jaredet egy másik lánnyal, de én nem hittem neki, úgyhogy a barátságunk óta először elküldtem őt melegebb égtájakra. Zárójelben megjegyezném, hogy én oda vágyódtam. Melegebb égtájakra, a hideg miatt.

Komoly vita volt és rájöttem, hogy talán az egyetlen legutáltabb dolog az életemben Harryvel veszekedni.

Azt mondta, oké, hogy nem hiszem el a dolgot, de aztán ne menjek neki sírni, ha rájövök, hogy tényleg igaz volt, amit mondott. Mondtam, hogy oké, nem fogok neki sírni. Aztán aznap este sírtam. Nem neki, miatta. 

Február pedig maga a pokol volt. Úgy éreztem magam, mint egy őrült. Jared után nyomoztam, előtte pedig próbáltam jópofákat vágni. Harryvel kibékültem, de azért nem voltunk ugyanolyan jóban, mint a vita előtt.

Nem hittem neki - vagy legalábbis, próbáltam nem hinni neki -, s mégis Jaredet ellenőriztem amikor csak tudtam. Nem csinált semmi gyanús dolgot, úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy Harry tuti tévedett és hogy Jared nem csal meg. 

Szóval boldogan éltünk, amíg...

Amíg március közepe nem lett. Körülöttem minden színesbe burkolódzott a tavasz miatt, csak én láttam mindent szürkének, miután Jaredet rajtakaptam a saját lakásában egy másik csajjal. Nem is akárkivel.

Blog.

Blog reklámozás: ON.
So... Hi guuuuys.x
Új blog a láthatáron, ha valakit érdekel. Ketten írjuk, Harrys!:D Lehet ott kérdezni nyugodtan, amit csak szeretnétek:D Eddig két rész van fent, szóval még nagyon az elején járunk:DD
Blog
Na, csak ennyit szerettem volna:)xxx

Chapter 13.

HOPE U LIKE IT!:))))

- Szia, apu - pislantottam párat. Harry felállt, majd illemtudóan bemutatkozott, miközben én idegesen tördeltem az ujjaim. Istenem, csak ne balhézz. - Mi újság? - kérdeztem.
- Hamarabb szabadultam a munkából - mondta mosolyogva. Vettem észre. - Arra gondoltam, a hétvégén elmehetnénk valamerre horgászni - vetette fel az ötletét.
- Horgászni? - kérdeztem vissza. Apu nagy pecás volt világéletében, de én még sose voltam vele.
- Aha - bólintott.
- Horgászni jó dolog - kapcsolódott be Harry a beszélgetésbe. Apunak megcsillant valami a szemében, majd felé fordult.
- Szeretsz horgászni?
- Igen, voltam párszor apámmal, meg haverokkal is - vont vállat, apu pedig rá villantotta az ezerwattos mosolyát, amiből én már éreztem, hogy egy meghívás lesz.
- Ha van kedved velünk tarthatsz - mosolygott.
- Nem akarok zavarni - mondta Harry.
- Ugyan, nem zavarsz - legyintett apu, mintha ezer éve ismernék egymást. Harry elmosolyodott, aztán én is, apu már eleve mosolygott, úgyhogy mindannyian mosolyogtunk. Már csak anyu hiányzott a körből.
- Akár Jared is velünk tarthatna - vetettem fel az ötletem. Lefagyott a mosoly apu arcáról, Harry meg szórakozottan felvonta a szemöldökét és szerintem élvezte a helyzetet, hogy Őt jobban kedvelik, mint a barátomat. Oldalba könyököltem, mire köhintett párat, ezzel palástolta a feltörni készülő nevetését.
- Akár - morogta apu. Felcsillant a szemem. - De nem - tette hozzá. - Ez családi program - dobbantott a lábával. Felszaladt a szemöldököm, Harryből meg kitört a nevetés.
- Harry nem tartozik a családhoz, tudtommal - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.
- Nem, de ő...
- Igen?
- Én tényleg nem akarok zavarni - tette fel védekezően a kezeit Harry vigyorogva.
- Nem zavarsz - mondta apu, vele együtt én is. Kérdőn fordult felém.
- Mi van? Bírlak, szóval nem zavarsz. Hagyj békén. Most Jared miatt vitázok, ne zavarj össze - ismét apura irányítottam a figyelmem, Harry pedig a hátérbe húzódott és a szekrényem kezdte vizsgálni. Jobban mondva azt, amik a polcaimon voltak elhelyezve.
- Nem hiszem el, hogy ennyire nem bírod Jaredet! - fújtattam.
- Sajnálom - vont vállat.
- Pedig azt hittem megkedvelted - biggyesztettem le az ajkaimat és hatalmas szemekkel meredtem rá. Felsóhajtott.
- Az, hogy megengedtem egyet s mást, még nem jelenti azt, hogy megkedveltem.
- Pedig azt hittem...
- Rosszul hitted. Téma lezárva - mondta határozottan, egy kézmozdulat kíséretében.
- Rendben - vágtam rá sértődötten. - Akkor én sem megyek - tettem hozzá bosszúsan, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Ezt kapd ki - üzentem a tekintetemmel, s felvontam a szemöldököm.
- Akkor megyek Harryvel - jelentette ki egyszerűen.
- Két perce sem ismered - sziszegtem. Vállat vont. - Persze, rögtön fogadd örökbe fiadként - tettem hozzá a szemeimet forgatva.
- Kezdesz átcsapni szemtelenbe - rázta meg az ujját figyelmeztetően felém, majd összeráncolta a szemöldököt.
- Végül is jobban szeretném, mint Jeremyt - tettem hozzá, figyelmen kívül hagyva amit mondott. - Ugye Ő nem jön?
- Azt mondtad, te sem jössz - mosoly jelent meg az arcán.
- Meggondoltam magam - csattantam fel. - Szóval?
- Dehogynem, Ő is a családhoz tartozik.
- De apu, Harry nem... - kezdtem volna, ám elhallgatott.
- Akkor ezt meg is beszéltük! - mondta vidáman, majd fogta magát, nyomott egy puszit a homlokomra és kiment a szobámból. Idegesen álldogáltam ott még pár másodpercig, majd szembetaláltam magam Harry vigyorgó képével.
- Mi az, hugi?
- Ne humorizálj - csattantam fel sértődötten. - Téged miért bírnak jobban? - kérdeztem ajkaimat biggyesztgetve.
- Hát, talán mert én jobb fej vagyok, mint ő - nevetett jóízűen.
- Lehetetlen - dünnyögtem. - Nem is ismered.
- A múltkor találkoztam vele és még csak meg sem szólalt, egyből leszűrtem, hogy egy bunkó állat - vonta fel a szemöldökét.
- Ez nem igaz - keltem a védelmére egyből. Jó, tény és való, hogy akiket nem ismer, azokkal bunkó. Meg néha velem is, de én már megszoktam. - Na jó, talán. De veled sem volt az.
- Talán mert veled voltam - grimaszolt, majd levágta magát az ágyamra. - A szerelem sok mindenre képes - vigyorodott el, s éreztem, ahogy elpirulok. Szórakozottan leste a reakcióm. Aztán megszánt. - Láttam a rajzaidat - vágott bele egy más témába, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam . - Tehetséges vagy - mosolygott kedvesen.
- Kösz, de...
- Valahogy éreztem, hogy oda rakod azt a "De" szót - sóhajtott fel a fejét csóválva.
- Sajnálom, ilyen vagyok - vontam vállat mosolyogva, s mikor megpaskolta maga mellett a helyet, leültem mellé.
- Tudom - bólintott. - Jared nem nevel beléd sosem egy kis önbizalmat? - kérdezte kíváncsian, s eldőlt az ágyon. Zavartan ráncoltam a szemöldököm. Ezt meg hogy értette? Szokta-e mondani, hogy szép vagyok? Megszokta-e dicsérni a rajzaimat, vagy akármilyen más dolgaimat?
- Ööö, de igen - mondtam néhány pillanat gondolkodási idő után. - Néha - tettem hozzá ajkaimat harapdálva. Elgondolkodva bólintott, majd úgy tűnt nem firtatja tovább ezt a témát.
Hideg szél csapta az arcomba a hajamat, mire megborzongtam.
- Nem áll szándékodban becsukni az ablakot, mielőtt megfagyasztod magad? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.
- Látod? Ha udvarias lennél, most te állnál fel becsukni az ablakot, hogy ne fagyjak halálra.
- Azt mondod udvariatlan vagyok?
- Soha életemben nem találkoztam még ilyen udvariatlan emberrel, mint te! - mérgesen becsuktam az ablakot és szembefordultam vele. Kissé hátra kellett döntenem a fejem, hogy felbírjak rá nézni. - Nem állnál egy kicsivel hátrébb, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam? - sziszegtem kelletlenül. Hátrált két lépést. - Köszönöm.
- Mi bajod lett hirtelen? - kérdezte mosollyal az arcán. - Nem bírod elviselni, hogy engem jobban bírnak? - keresztbe fonta a karjait a mellkasán és ekkor látszódott meg igazán, hogy milyen izmos gyerek is ő igazából. Gyerek? Kissé elvagyok tájolódva.
Megráztam a fejem.
- Egyáltalán nem ez a bajom!
- De azért mégis bánt egy kicsit, nem igaz? - kérdezte immáron vigyorogva, majd lépett egyet felém. - Brooklyn, nem tehetek róla, hogy ennyire jó fej vagyok - mondta, s megvonta a vállát.
- Most úgy megütnélek, de kisszék kellene hozzá, hogy elérjem azt a hatalmas, beképzeld arcod - morogtam, s eltrappoltam mellette, s kitártam az ajtót.
- Elküldesz? - biggyesztette le az ajkait. - De hisz' csak nem rég érkeztem!
- Nem érdekelsz - morogtam. - És most... - nem fejeztem be a mondatot, mert dörgött egy hatalmasat az ég és rémülten néztem Harryre.
- Nocsak. Csak nem félsz? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan, miközben lépett párat az ajtó felé. Pislákolni kezdett a lámpám, aztán egyszer csak az egész házban elment az áram. Körül vett a sötétség.
- Harry! Nem látok - kiáltottam ijedten.
- Én sem! - kiáltotta vissza, aztán elnevette magát. - Hát akkor szia - hallottam, ahogy az ajtót elkezdte becsukni.
- Mi? Várj! Maradj itt, kérlek - ordítottam.
- Basszus, miért üvöltesz?! - kérdezte kíváncsian, aztán valami elkapta a kezem, én pedig felsikítottam. - Brooklyn, csak én vagyok. Te jó ég, nem lehetsz ilyen félős - nevetett, én pedig a szabad kezemmel a szívemhez kaptam és lassan kifújtam a levegőt. Megszorítottam a kezét.
- Atyaég - nyögtem ki, aztán Harry telefonja felé fordultam, ami világított.
- Srácok, jól vagytok? Csak egy kis áramszünet, semmi vész - kiáltott fel apu.
- Ja, megvagyunk! - feleltem a szemeimet meresztgetve a sötétbe.
- Ja, csak Brooklyn majdnem összepisilte magát - mondta természetes hangon, mire mellkasba ütöttem.
- Fogd be, majom.
- Csak az igazat mondom - nevetett. - Maradjak?
- Hát, sötét van...
- Veszem ezt egy igennek - mondta, majd megragadta a kezem és húzni kezdett, aztán lelökött az ágyra és mellém mászott. - Akkor beszélgessünk.

Időközben visszajött az áram és ismét világos lett, de szinte fel sem tűnt, mert épp bele voltunk merülve a pulcsim színének az elemzésében. Eléggé értelmes témákról beszélgettünk.
- Mennem kellene - nézett az órára, ami lassan fél hetet mutatott.
- Ühüm, lehet - bólintottam.
- Nehéz a búcsú - bokszolt a vállamba játékosan, majd felállt és engem is felhúzott.
- Ugyan. Alig várom, hogy elmenj haza.
- Itt fogsz sírni - ment ki a szobámból, én pedig követtem, amikor is szembe jött Jeremy. - Csak nem Jeremyvel van dolgunk? - suttogta nekem, aztán mosolyt festett az arcára.
- De igen, úgyhogy légy jó fiú. Nem mintha érdekelne a véleménye - suttogtam vissza, aztán én is mosolyogni kezdtem. - Szia, Jeremy - köszöntöttem a legkedvesebben, ahogy csak tudtam. Bár, olyan lelkes voltam, mintha csak a fogamat húznák.
- Szia, Brooklyn - köszönt, majd megtorpant előttünk és összeszűkített szemekkel nézett Harryre.
- Jeremy, ő Harry, tudod az edzőtermes fiú - mondtam és a "fiú" szónál Harry egészen véletlenül felköhögött. - Férfi. Pasi. Srác - soroltam, mire elvigyorodott. - Harry, ő pedig Jeremy, a bátyám - mutattam be gyorsan, majd megvártam amíg kezet fognak és felmérik egymást. - Nagyszerű. Ismeritek egymást, mehetünk is tovább - hessegettem Harryt a lépcső felé, aztán egészen a földszinten lévő bejáratig.
- Most miért kellett ilyen gyorsan eljönnünk onnan? - kérdezte Harry, amikor szembefordult velem.
- Apu és anyut már lenyűgözted. Nem kell, hogy a bátyámat is Jared ellen fordítsd - sóhajtottam. Nem válaszolt, csak vigyorogva bólintott egyet.
- Hát akkor cső.
- Te aztán könnyen eltudsz búcsúzni - csóváltam meg a fejem.
- Brooke - forgatta meg a szemeit -, holnap úgyis találkozunk, mert edzeni jössz, én meg úgyis ott leszek - mondta vigyorogva. - Meg hát nem sokára családi program... - tette hozzá, aztán látva az arckifejezésem elnevette magát.
- Akkor szia - szűrtem ki a fogaim közt, miközben felpillantottam az égre, ahol egy hatalmas villám cikázott végig. - Beléd ne csapjon a villám.
- Messziről elkerül, ne aggódj - mondta, s féllábbal már a kocsiban volt. - Szia, Brooklyn.
- Szia, Harry - intettem mosolyogva, majd miután beszállt a kocsiba, megfordultam és becsuktam magam után az ajtót.
- Olyan tinisen mosolyogsz, mint amikor valaki szerelmes - rontotta el apu a pillanatot. Hátrahőköltem.
- Megőrültél? Harry egy barát! - ráncoltam a szemöldököm.
- Kár - sóhajtott fel csalódottan. Vajon az én édesapám az egyetlen, aki azt akarja, hogy összejöjjek egy pasival, mintsem hogy elüldözze mellőlem? - Rendes srác.
- Tudod hány éves? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. De gondolom, most elmondod, hogy elriassz.
- 23.
- Na és? Ugyanannyi évesek voltunk, mint ti most, amikor összejöttünk! - utalt anyura, én pedig hitetlenül felröhögtem és elmentem mellette.
- Hagyjuk, apu - legyintettem lemondóan.

Chapter 12.

HOPE U LIKE IT!:))))

Vigyorogva léptem az ajtóhoz, majd lassan kinyitottam.
- Szia - köszöntem.
- Rég láttalak - dőlt lazán az ajtófélfának, majd benyomult mellettem.
- Fáradj beljebb - mondtam sóhajtva, majd becsuktam az ajtót. - Anya! - kiáltottam el magam. Megjelent a konyhaajtóban, majd csodálkozva nézett Harryre. Talán mondanom kellett volna Harrynek, hogy felénk csoda egy két méteres ember?
- Ööö, 'napot. Harry vagyok, a lánya egy barátja - kezet fogtak, én pedig idegesen rágcsáltam az ajkam.
- Szia, Harry. Öröm téged megismerni. Milyen az idő odafent? - kérdezte. Csúnyán néztem rá, majd a kezembe temettem az arcom.
- Gondolom olyan, mint odalent - válaszolta Harry. - Nyugalom, már megszoktam, Törpe - fordult felém vigyorogva.
- Fogd be, Colos - mosolyogtam idétlenül.
- Szóval, nem sokára kész a süti. Megvárod?
- Süti? Süti az jó. Megvárhatom.
- Nagyszerű! - ment vissza a konyhába, Harry pedig valamilyen eszement okból kifolyólag követte Őt. Így kénytelen voltam én is utánuk menni.
- Hány éves is vagy? - kezdeményezte anyu a beszélgetést.
- 23 - válaszolt Harry rám nézve.
- MENNYI? - kérdezte anyu, s megpördült, miután berakta a süteményt sülni.
- Azt akarta mondani, hogy 19 - hebegtem.
- 23? - kérdezte anyu döbbenten. Először azt hittem, hogy a korkülönbség a baja, és hogy megmondja, hogy nem barátkozhatok vele, amikor... - Hát, nem nézel ki annyinak - mondta, én meg szinte hallottam, ahogy egy egész szikladarab gördül le a szívemről.
- Ó, hát... Ezt jó tudni.
- Anyu, felme... - kezdtem volna, de addigra már belelendült.
- A családoddal élsz?
- Nem. Egyedül élek.
- Testvér?
- Nincs, de van egy aranyos keresztlányom - mosolyodott el boldogan, s rögtön rájöttem, hogy imádja Őt.
- Hány éves?
- Három - mondta még mindig mosolyogva.
- Nekem ezt miért nem mondtad?
- Nem kérdezted.
- De hát...
- Most már tudod - zárta le a témát határozottan.
- Na és mit dolgozol? - kérdezte anyu, s én magam is kíváncsian fordultam felé, mert erről még sose beszéltünk.
- Nos, személyi edző vagyok.
- Komolyan? - vontam fel a szemöldököm.
- Ja.
- Érdekes - mormogtam halkan. Személyi edző? Ki gondolta volna? Hát, én nem. Sosem láttam még Őt munka közben, pedig általában elég sokszor vagyok ott én is az edzőteremben. Mindegy, lehet hogy máshol dolgozik.
- Kérsz valamit inni vagy valami? - kérdeztem.
- Hát, ezzel már elkéstél, de amúgy nem, köszi - vigyorgott. Megforgattam a szemeimet, s felmosolyogtam rá. Már majdnem mondott valamit, amikor anyu közbeszólt.
- Na és Harry... Mi újság a lányokkal? - kérdezte. Döbbenten meredtem rá. Hogy mer ilyet megkérdezni? Azért még sem... Úristen, anyu! Hagyd abba!
- Ööö, jelen pillanatban megvagyok egyedül - válaszolta Harry. - Izé, merre találom a mosdót?
- Emelet, balra. Megtalálod.
- Oké - ahogy elhagyta a konyhát, anyunak támadtam.
- Ne hozz kellemetlen helyzetbe!
- Mi volt ebben kellemetlen? Csak megkérdeztem valamit.
- De anyu! - nyüszítettem.
- Rendes srác - folytatta. - Nem értem eddig miért titkoltad.
- Talán mert majdnem leharaptad a fejem, amikor megtudtad, hogy létezik! Plusz még edzőterembe se engedtél - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Sajnálom. Rossz napom volt - szabadkozott. - Gáz, ha azt mondom, hogy Őt jobban bírom, mint a barátod? Vagy nem kellene ilyet mondanom, mint anyának?
- Ne már - nevettem halkan.
- Komolyan mondtam.
- Tudom.
- És nem baj?
- Miért lenne baj? Én jobban szeretem a barátom és ez a lényeg.
- Ez igaz - mosolygott. Harry visszatért a konyhába, majd körbefordult.
- Lemaradtam valamiről?
- Semmiről - vágtam rá, mire felvonta a szemöldökét.
- Kész a süti. Kértek?
- Naná! - lelkesedtem be, majd a kezembe fogtam egyet és bekaptam.
- Az még forró - tájékoztatott anyu egy kissé elkésve ezzel. Felmutattam a hüvelykujjam, miközben könnybe lábadt a szemem. Lenyeltem az egészet, ami végig égette a nyelőcsövemet, de semmi gond, túléltem.
-Vizet - leheltem, s anyu már töltötte is a poharat és a kezembe nyomta. Gyorsan megittam, majd kértem még egy kicsit. - Köszi - mondtam hálásan.
- Minden oké? - fürkészett Harry.
- Ja. Csak egy kissé leégett a szám, de azonkívül semmi gond - válaszoltam fújtatva. Elmosolyodott, de úgy, hogy tisztában voltam vele, hogy alig bírja visszatartani a nevetését.
- Felmegyünk?
- Ja.
- Vigyetek sütit - szólt ránk anyu, majd elővett egy tányért és pakolt rá párat, aztán Harry kezébe nyomta.
Elindultam fel az emeletre, s félúton megtorpantam és visszanéztem. És bizony Harry a fenekemet nézte. Felvonta a szemöldökét, majd felpillantott, én meg pislantottam párat. ELPIRULT.
- Ne nézd a hátsóm - nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Attól, hogy barátod van, ez még megengedett - zavartan nézett rám.
- Behalok, elpirultál és zavarban vagy - nevettem hangosan.
- Inkább menj tovább! - szólt rám vigyorogva, s megcsóválta a fejét.

- Szóval, ez lenne a szobám - álltam meg az ajtó előtt. - Szabályok is vannak, ha belépsz oda.
- Na ne szórakozz - röhögött, ám látva a komoly képem, visszafojtotta a nevetést.
- Ne nyúlj semmihez - kezdtem. - Mármint, hozzányúlhatsz akármihez, de a fiókjaim tabuk a számodra. Érthető vagyok?
- Rejtegetsz valamit? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, de nem szeretem, ha valaki a cuccaim közt kotorászik.
- Rendben. Ennyi? Azt mondtad szabályok, de ez még csak egy volt.
- Ennyi - ráncoltam a szemöldököm, majd kinyitottam az ajtót és előreengedtem Harryt.
- Nocsak. Rózsaszín falak?
- Lila.
- Ez rózsaszín!
- Világos lila.
- Rózsaszín!
- Ne vitatkozz! Ha én azt mondom lila, akkor az úgy is van! - vakkantottam. - Amíg az én szobámba vagy, az én szabályaimat követed. Kettes számú szabály: Sose ellenkezel a szoba tulajdonosával.
- Ezt most találtad ki? - fordult felém döbbenten.
- Igen - bólintottam elégedetten.
- Meglátszik. Nagyon béna - röhögött ki jóízűen, egészen addig, amíg meg nem legyintettem a karját a kezemmel.
- Fogd be - nevettem. Rám vigyorgott, majd beljebb lépkedett a szobámba. Egyébként Harry a két méterével, egészen furán nézett ki a szobámban. Egyszer majdnem lefejelte a lámpát, de végül is még időben kitért előle.
- Basszus, lelóg a lábam az ágyadról! Hogy férsz te el ezen?
- Ha nem tűnt volna fel, én nem vagyok akkora, mint te.
- Jó, ez igaz, de akkor is. Nekem ez túl rövid.
- Nem mindegy? Úgy se te alszol itt - vigyorogtam rá, majd leültem az ágy szélére, ő meg ott terpeszkedett. - Nem vennéd magad kisebbre?
- He? - fordult felém.
- Túlságosan elterültél, nincs helyem - mutattam rá a tényre, miszerint örültem, hogy lebírtam ülni.
- Ja. Így jártál - vont vállat, majd lecsukta a szemeit és még jobban elterült.
- Harry, nem aludni jöttél ide! - szóltam rá, majd megfogtam a lábát és arrébb pakoltam. - Azonnal menj arrébb. Elfelejtetted, hogy kinek a szobájában vagy? - kérdeztem dühösen és taszigálni kezdtem az oldalánál fogva.
- Megtennéd, hogy kiszállsz a bordáim közül? - vonta fel a szemöldökét, majd kinyitotta a szemeit és rám pillantott. Elvettem a kezem az oldaláról, majd durcásan összefontam a karjaimat magam előtt.
- Menj arrébb - mondtam bosszúsan. Arrébb mozdult egy milliméterrel körülbelül, mire felkiáltottam. - Te vagy a második személy az életemben, aki se-perc alatt feltud bosszantani!
- Ki az első? - kérdezte nevetve.
- A bátyám - mormogtam. - De nem ez a fontos! Hanem, hogy egy seggfej vagy! - szórtam szikrákat a szemeimmel, majd egy hatalmasat csaptam a mellkasára. Vagy legalábbis én azt hittem, hogy hatalmasat.
- Basszus, Brooklyn - emelte a kezét a mellkasához és megdörzsölte azt. - Az a mellem volt! - nézett rám komolyan, belőlem pedig kirobbant a nevetés és a hátamra vágtam magam. Csak hogy alattam volt a lába. Fájdalmasan felnyögtem, s inkább felültem vissza. - Na jó. Tessék, örülj - mondta, majd arrébb húzódott, én pedig vigyorogva melléfeküdtem.
- Köszönöm. Igazán kedves, hogy a saját ágyamon adsz nekem helyet - mondtam gúnyosan, ő pedig bólintott, miközben az ujjaival babrált.
- Szerintem az anyukád bír engem - váltott témát, s rám pillantott.
- Aha, határozottan - helyeseltem. - Jobban, mint Jaredet - tettem hozzá, pedig úgy volt, hogy ezt nem mondom el neki.
- Csak szívatsz, ugye? - röhögött hangosan. Mosolyogva megráztam a fejem. - Durva. Fogadjunk, hogy te is jobban bírsz engem.
- Akkor már el is vesztetted ezt a fogadást - vigyorogtam rá, mire megforgatta a szemeit. - Őt szeretem, téged meg csak bírlak.
- Kedvelsz.
- Mondhatni.
- Szeretsz.
- Nem.
- Dehogynem. Már a szívedbe zártál.
- Ahogy te is engem - nevettem, majd feltornáztam magam ülőhelyzetbe. Micsoda beszélgetés.
- Te vagy az egyetlen lány haverom - vallotta be, én meg elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Nem hiszek neked - ráztam meg a fejem.
- Komolyan. A többi mind fiú - mondta, s ő is felült. A lába kilométeres volt, de inkább nem jegyeztem meg. Majd később.
- Személyi edző vagy, nem? Nincs lány, akit... - be sem fejeztem a mondatot, de ő már a fejét rázta.
- Vannak lányok, de ők nem a haverjaim vagy a barátaim, vagy egyéb.
- Na és, hányat fektettél már le közülük? - kérdeztem csak úgy mellékesen. Döbbenten meredt rám.
- Egyet sem.
- Nem hiszem el.
- Brooklyn! - szólt rám. - Komolyan mondtam. Nem olyan vagyok. Már a feltételezés is sért - tette hozzá sértődötten. - Ezt gondolod rólam?
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Na persze - mondta csalódottan.
- Rendben. Sajnálom, hogy ilyet mertem feltételezni - sóhajtottam fel, mert evett a bűntudat, hogy megbántottam. Milyen gyenge lelkű vagyok! - Miért van ilyen hosszú lábad? - tereltem a témát.
- Miért van ilyen rövid lábad? - kérdezett vissza mosolyogva. - Csak 40 centi a különbség köztünk. Körülbelül - ráncolta a szemöldökét, miközben gondolkodott.
- 40?
- Az nem is olyan sok - mondta.
- Dehogynem. Egy törpének érzem magam melletted - biggyesztettem le az ajkaimat, aztán döbbenten meredtem a kicsapódó ajtóra, amin apu lépett be.

Chapter 11.

Hiii darliings.xx
Kivételesen hamarabb hoztam a részt. Kérlek kommenteljetek, mert nem igazán tudom, hogy milyen a blog - köszönöm szépen annak a két embernek, aki mindig ír. Jöhet hideg, meleg, akármi!:) 
Ja és Harry visszatért teljes egészében, és most már nem tervezem az eltűnését:D:D
Jó olvasást:)xx 

HOPE U LIKE IT!:))) 

- Féltenem kellene téged ettől a Harrytől? - ölelte át a derekam Jared.
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Tuti?
- Száz százalék - mosolyogtam. - Tizenhét évem alatt csakis egy pasiba voltam szerelmes, és most meg is kaptam Őt - mondtam, mire elmosolyodott és megölelt.
- Oké. Akkor nem féltelek tőle.
- Rendben - nevettem el magam. - Most amúgy is elvagyok tiltva tőle. Vagyis az edzőteremtől - fintorogtam.
- Tudom. Sajnálom. Tudok tenni valamit?
- Támogass majd, ha "véletlenül" mégis betévedek oda és megtudják anyuék.
- Rossz kislány akarsz lenni megszeged a szabályokat? - nevetett hangosan.
- Bizony.
- Tudod, a rosszak mindig büntetést érdemelnek - nézett rám huncut mosollyal az arcán, s keze a fenekemre tévedt.
- Kivéve ez alól én - mondtam zavartan.
- Ez alól nincs kivétel - vigyorgott. - Akárhogy is szeretnéd - mormogta a számra, majd megcsókolt.
 Mire észbe kaptam, addigra már a dereka köré kulcsoltam a lábaim. Az ő házában voltunk, és aznap ott aludtam. Igen, apu megenyhült, látva mennyire aranyosak vagyunk együtt. Ki gondolta volna, hogy meg fog enyhülni?
- Szeretnéd? - mormogta a nyakamba.
- Nem tudom - motyogtam bizonytalanul.
- Bízz bennem - szája súrolta a kulcscsontom, majd visszatért az ajkaimhoz.
- Oké.
- Oké?
- Oké - suttogtam, aztán egymásnak estünk.

- Jó reggelt. Ideje felkelni - mormogta a fülembe, mire nyögve a vállába fúrtam az arcom. - 11 óra van.
- Komolyan? - kérdeztem döbbenten. Általában már kilenckor fent vagyok. Érdekes.
- Igen, úgyhogy ki az ágyból most rögtön - jelentette ki, majd egy egyszerű mozdulattal lerántotta rólam a takarót. - Hmm. Talán maradhatnánk még egy órát...
- Csak szeretnéd - ugrottam ki az ágyból, majd a fürdőbe iszkoltam és magamra zártam az ajtót. Hallottam a nevetését, s megpróbálta kinyitni az ajtót.
- Most komolyan bezártad az ajtót?
- Csak a biztonság kedvéért.
- Emlékeztess, hogy dugjam el a kulcsot - mondta, én pedig felnevettem, majd levetkőztem és beálltam a zuhany alá.

*

- Miért hívtál?

- Csak gondoltam zaklatlak kicsit. Baj? - mondta Harry.

- Dehogy.

- Nincs szükséged egy baráti csevejre?

- De, arra volna a legnagyobb szükségem.

- Igazából, itt állok a házatoktól nem messze. Én azt mondom szökj ki.

- Hány éves is vagy? 23? És szökésre biztatsz? - nevettem.

- A kor csak egy szám.

- Oké, de szólok, ha nem jön össze a megmentésemre kell hogy gyere.

- Ott leszek, ne aggódj.

- Oké, na várj. Indulok - mondtam, s bontottam a vonalat.

Felöltöztem valami sportosabb ruhába, csak hogy hiteles legyen, ha majd azt mondom, hogy futni megyek. Hihetetlen, hogy "kiszökök" Harryhez fényes-nappal. Mivel elég meleg volt így júniusban, leküzdöttem a "ronda vagyok" érzésem és rövidnadrágot húztam.

- Hová mész? - kérdezte anyu, mikor leértem a földszintre és a cipőmet kötöttem.

- Futni - vágtam rá, majd feltéptem az ajtót és kiléptem a kellemes +30 fokba. Balra fordultam, majd futottam egy 50 métert, ahol elfordultam jobbra és megláttam Harry kocsiját. Nem, nem magamtól jöttem rá hol van, hanem küldött egy üzenetet amiben leírta, hogy merre találom.

- Azta, olyan meleg van, mint Afrikában - mondtam, amint beszálltam mellé.

- Valóban. Miért öltöztél úgy, mintha futni készültél volna?

- Mert így nem kellett kiszöknöm - vontam vállat.

- Ötletes.

- Nagyon - bólintottam.

- Hogy vagy?

- Jól. Te?

- Jól. De gondoltam többet mondasz és beavatsz a dolgokba.

- Milyen dolgokba? - ráncoltam a szemöldököm. Már megint mire kíváncsi? 

- A dolgokba. Tudod... Jared, te.

- Mi van velünk?

- Ó, az ég szerelmére! Azt akarod, hogy nyíltan megkérdezzem?

- Nem - ráztam meg a fejem hevesen. Ha ő kérdez, az csakis olyan lehet, ami zavarba hoz.

- Jó. Szóval lefeküdtetek már?

- Te jó ég, Harry! Hogy van képed így megkérdezni? - kiáltottam. Derűsen nézett rám, kinevetett.

- Én nem vagyok szégyenlős ilyet megkérdezni.

- Rájöttem - morogtam.

- Szóval?

- Nem vagyok hajlandó válaszolni.

- Akkor ezt vehetem igennek? - kérdezte izgatottan. - Elpirultál, szóval igen! - kiáltotta vigyorogva. - Na és milyen volt? - érdeklődött, én pedig zavartan pislogtam rá és kissé arrébb húzódtam tőle.

- Miért viselkedsz úgy, mint egy lány? A lányok szokták ezt ilyen nyíltan megbeszélni, gondolom én.

- Gondoltam, ha úgy viselkedek, mintha a legjobb barátnőd lennék, akkor nem érzed magad olyan kényelmetlenül - vont vállat. - Szóval? Mesélj nekem róla! - utasított, s kissé felém dőlt.

- Most olyan, mintha egy pszichológussal beszélgetnék - válaszoltam megrökönyödve. 

- Akkor jobban szeretnéd a legjobb barátnő szerepet? - kérdezte, mire bólintottam. - Rendben. Szóval milyen volt? Durva vagy figyelmes és aranyos? - vékony hangon beszélt, amitől nevetnem kellett.

- Jó volt - válaszoltam végül egyszerűen. Grimaszolt.

- Ennyi? Ezért játszottam el egy lányt? Részleteket akarok!

- Nem fogom részletezni! - néztem rá döbbenten. - Rendben. Aranyos volt meg minden.

- Szóval figyelmes volt - bólintott mosolyogva.

- Ezt most komolyan egy fiúval beszéltem meg? - kérdeztem magamtól, de Harry válaszolt.

- Miért?

- Ez azért gáz.

- Miért? - kérdezte ismét.

- Mert nincs egy lány haverom, akivel ezt megbeszélhetném.

- Na és? Nekem meg nincs fiú haverom, akivel megbeszélhetném, ha valakibe szerelmes lennék véletlenül.

- Azt hittem a fiúk nem lelkiznek.

- Én akarok! - vágta rá.

- Ne aggódj. Én itt vagyok - mondtam, mire elvigyorodott, aztán hozzám hajolt és összeborzolta a hajam.

- Tudtam, hogy számíthatok rád - tette hozzá. Bosszúsan megigazítottam a hajam, majd én is elmosolyodtam. Aztán beszélgetni kezdtünk. Csak úgy, mindenről. Volt szó az időjárásról, mert hát azt muszáj volt megbeszélni. A családomról, az övéről, Jaredről, aztán kérdezgettem a lányokról, de ő terelte a témát, úgyhogy először az hittem, hogy inkább a fiúk érdeklik, amitől megijedtem, de biztosított róla, hogy nem meleg.

Mire észbe kaptam, már bele is nyugodtam, hogy anyu megint haragudni fog rám, mert nem szoktam 3 órát futni.

- Asszem nekem mennem kellene...

- Uhh, basszus. Ha szobafogságot kapsz nyugodtan hibáztass engem - húzta el a száját.

- Rendben, úgy lesz - bólintottam. Kinyitottam az ajtót, és megcsapott a körülbelül száz kilométer per órás szellő. Milyen szeszélyes időjárás! 

- Vigyázz, fel ne kapjon a szél - szólalt meg.
- Ugyan, a vastag lábam ezt megakadályozná - szaladt ki a számon, pedig addig tök jól titkoltam előtte - meg mindenki előtt -, hogy egy önbizalom hiányos személy vagyok.
Lenézett a lábamra, én pedig elpirulva hajtottam le a fejem.
- A lábad normál méretű!
- Azt te csak hiszed! Szerintem nem - ráztam meg a fejem. - De inkább hagyjuk.
- Nem, ne hagyjuk. Miért hiszi manapság minden második tini magáról, hogy kövér?
- Mert az is vagyok! - emeltem fel a hangom.
- Nézz már magadra! - kiáltotta. - Olyan vékony vagy, mint a kisujjam! - mondta dühösen. Farkasszemet néztünk egy pillanatig, majd bosszúsan fújtattam párat.
- Attól én még nem érzem magam vékonynak - törtem meg a csendet.
- Mert hülye vagy.
- Köszi - mondtam, majd kiszálltam a kocsiból.
- Brooklyn?
- Hmm?
- Igaz, hogy néha beletudnálak fojtani egy kanál vízbe, de... Legközelebb felrakhatod a lábad a műszerfalra - mosolygott, én pedig vigyorogni kezdtem.
- Valahogy éreztem, hogy máris a szívedbe zártál - jelentettem ki. Nyitotta a száját, gondolom, hogy tiltakozzon, de becsaptam az ajtót, mielőtt válaszolhatott volna. Integettem neki, ő meg csak a fejét rázva mosolygott.

- Rendben. Merre jártál? És ne merj hazudni, mert egy hét szobafogság! - állta el az utat anyu. Idegesen nyeltem egyet. - Azzal a fiúval voltál?
- Igen - motyogtam.
- Mi a neve? - vágta csípőre a kezeit.
- Harry.
- Oké. Hívd ide. Most.
- Most? - estem pánikba. - Minek?
- Mert megakarom ismerni Őt!
- Tuti? - kérdeztem bizonytalanul.
- Miért? Úristen! Ugye nem valami drogos?
- Mi? Dehogyis! - tiltakoztam hevesen. - Oké, akkor idehívom - motyogtam.
- Oké, addig sütök valami sütit - csapta össze a tenyereit. Furán néztem rá. - Mi van?
- Semmi - mosolyogtam, majd elővettem a telefonom és ledőltem a kanapéra.

Üzenetváltás Brooklyn és Harry között:
„Ide tudsz jönni?”
„Oké, értem én, hogy jóban vagyunk meg minden, és hogy nyár van és nincs suli, de basszus, most köszöntünk el egymástól”
„Nem az én hibám. Anyu meg akar ismerni téged”
„Most csak szívatsz, ugye?”
„Nem”
„Cseszd meg, olyan mintha a pasid lennék”
„Tudom, de nem vagy az, úgyhogy ne aggódj, minden oké lesz”
„23 vagyok”
„Kit érdekel?”
„Anyukádat”
„A tiédet!”
„Nem, mármint őt érdekli:D”
„Most meg miért nem válaszolsz?”
„Nevetek”
„Kinyitnád az ajtót?”

Chapter 10.

HOPE U LIKE IT!:)))

- Szóval, Jared, mi? - nézett rám csúnyán. Ártatlanul pislogtam, majd anyu felé kaptam a tekintetem, aki apu után szaladt a lépcsőn.
- Te is bírod Őt - motyogtam halkan.
- Nagyon tévedsz, Aranyom - Aranyom? Mióta szokása apunak becézgetnie engem? Majdnem elnevettem magam, de inkább csendben maradtam és farkasszemet néztem egy dühös apával, aki történetesen az enyém volt és vele éltem, úgyhogy nem tudtam menekülni előle. - Csak elviseltem Őt, mert Jeremy barátja.
- És mostantól a lányodé is! Csak éppen máshogy - szólt közbe anyu.
- Hát, azt már nem! - dobbantott egyet a lábával és még haragosabban nézett. Tüzet ugye nem fog okádni?
- Apu, kérlek! Ne csináld már - vettem könyörgőre a dolgot. - Ő rendes fiú és aranyos is, meg minden - mondtam hangosan. - Mi bajod vele?
- 21 éves! Megront téged! - kiáltotta, mire anyu elnevette magát, én meg döbbenten néztem apura. Hogy mi? Jól hallottam? Úristen, na ne. Nevetnem kell.
- Will, én is 17 voltam, mikor te 23. Nem nagy dolog.
- Mondd, te kinek a pártját fogod? - fordult felé apu dühösen.
- Történetesen a lányomét - állt át mellém. - Neki is kijár az élet! 17 éves és egyetlen buliban sem volt még!
- Mert kitudja mit csinálnának ott - fonta össze a karjait a mellkasa előtt, majd kissé megenyhülő szemekkel nézett rám. - Rendben. Oké, értem. Oké, szóval... Vacsorázzunk együtt!
- Mármint... Kivel?
- Jareddel - mondta egyszerűen, bennem pedig megállt az ütő egy pillanatra.
- Komolyan? - kérdeztem az ujjaimat tördelve. Rossz szokás. Egyszer kifogom törni valamelyiket. Na mindegy.
- Igen! - mosolygott, ám láttam, hogy ez a mosoly nem volt őszinte.
- Rendben - bólogattam, majd a szobámba iszkoltam és hívtam Jaredet.
- Na?
- Most vedd elő a legaranyosabb éned. Van kedved vacsorázni?
- Nekem csak aranyos énem van. Ma?
- Kivéve, ha épp megbántasz. Igen, ma. Mikor végzel?
- 5-kor.
- Csodás, akkor ideérsz 6-ra - mondtam, majd felsóhajtottam. - Hallod... - kezdtem.
- Hallom.
- Megtennéd, hogy nem szólsz bele? - bosszankodtam, mire felnevetett. - Szóval, képzeld...
- Képzelem.
- Jared! - kiáltottam nevetve. - Elmesélhetem?
- Mit?
- Azt, hogy megölelt a bátyám! - mondtam, s megint megdöbbentem rajta. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete, aztán hangosan röhögni kezdett.
- Az, akire gondolok?
- Miért? Szerinted hány bátyám van? - kérdeztem fintorogva.
- Hát ez igen érdekes dolog.
- Ugye? Szerintem is.
- Mennem kell. Akkor 6-kor? - kérdezte.
- 6-kor - sóhajtottam fel idegesen, s elterültem az ágyamon.
- Ne aggódj, csak túléljük valahogy - nyugtatott.
- Együtt túléljük.
- Szeretlek.
- Szeretlek - köszöntem el én is mosolyogva, majd megszakadt a vonal.

Jared majdnem mindennap nálunk volt és bezzeg akkor nem zavarta a szüleimet - legfőképp aput. Most meg rá feni a fogát. Remélem, nincs puska a háznál...
Száguldoztam az ajtóig, mikor meghallottam  a csengőt. Kitártam a bejáratit, s ott állt ő. Lazán az ajtófélfának támaszkodott, majd féloldalasan elmosolyodott, amikor megpillantott.
Sötét kék inget vett fel, egy fekete farmerrel, lábán pedig egy tornacipő volt.
- Sosem szoktam csengetni, de most úgy éreztem, hogy kell - szólalt meg. - Mellesleg gyönyörű vagy.
- Mindig ilyen ruhákban szoktam lenni.
- Tudom. De mindig is mondani akartam, hogy gyönyörű vagy, csak akkor még... Érted - Értettem. - Adhatok egy csókot, vagy most azt sem szabad? - vigyorodott el, a szívem pedig meglódult a mellkasomban. - Egye fene, beérem egy öleléssel, de csak most. Na, gyere ide - húzott magához, majd szorosan megölelt.
- Felkészültél?
- Nem, de azért csapjunk a lovak közé vagy hogy szokás ezt mondani - ráncolta a szemöldökét, mire hangosan felnevettem. Megragadtam a kezét, s behúztam a házba.
- Ööö, jó napot - köszönt, én pedig kuncogni kezdtem mellette. Rám pillantott, tekintete vidám volt.
- Szervusz, Jared - apu nyújtotta a kezét. Azt hiszem vitt bele egy kis erőt is - kigondolta volna? - mert Jared összeszorította a száját. - Öröm téged látni.
- Magát is - válaszolta kurtán Jared, majd amikor apu elfordult eltorzult arccal rázta meg a kezét. - Ha ezt tudom, előtte edzek egy hétig - motyogta halkan, hogy csak én halljam.
- Szia, Jared - köszönt anyu és mindenki meglepetésére megölelte Őt.
- 'Napot.
- Oké, ne viselkedjünk úgy, mintha most találkoztunk volna legelőször - mondta anyu mosolyogva, Jared pedig bólintott.
- Rendben.
- Amúgy kész a vacsora, úgyhogy akár ehetünk is - csapta össze a kezeit, majd előrement.
- Úgy érzem az anyukád bír engem.
- Tudom. Nem is vele van a gond. Most pedig sok sikert nekünk - mondtam halkan, s megszorítottam a kezét.
Négy személyre volt megterítve, szerencsére Jeremy elmenekült itthonról. Örök hálám ezért neki.
Leültem Jared mellé, akinek a másik oldalán anyu ült, mellette pedig apu.
- Szóval, Jared... Még sosem adódott alkalmunk beszélgetni - kezdte apu, miközben szedett egy adag a vacsorából. - Mit dolgozol? - Miért mindig ezt a kérdést teszik fel a szülők legelőször?
- Egy étteremben vagyok felszolgáló.
- Mióta?
- Hát, már lassan 2 éve.
- És szereted a munkád?
- Igen, azt hiszem - Szerencse, hogy apu nem kötött bele ebbe az "Azt hiszem" mondatba, ha ezt lehet annak mondani.
- Ez a lényeg, nem? - mosolygott anyu, mi pedig vele együtt mosolyogtunk. Egy ideig csendben ettünk. Igaz, hogy nem igazán volt étvágyam, de azért legyűrtem pár falatot. És akkor jött a kérdés:
- Na és... Mi a terved a lányommal?
- Ööö, nos... Én szeretem Őt és...
- És nem tervezzük a szétválást, apu - szóltam közbe. - Gondoltam szólok.
- Rendben, fektessünk le néhány szabályt! - mondta, s lerakta az evőeszközöket, majd hátradőlt. - Nincs ott alvás! - jelentette ki. Már volt - gondoltam, és ahogy Jared megszorította a kezem az asztal alatt, tudtam, hogy ő is erre gondol. - Maximum itt alvás van, úgy, hogy én is itt vagyok!
- Mármint, ne aggódjatok, nem veletek tervezi az alvást - szólt közbe anyu, amit mindketten megmosolyogtunk.
- Ha elmentek valahová legkésőbb 12-re haza hozod a lányom! Nincs kiszökés. Nincs beszökés az ablakon.
- Felvilágosítást nem akarsz tartani? - kérdeztem szórakozottan.
- De, gondoltam rá.
- Csak viccel - mondta gyorsan anyu, Jared arca láttán.
- Úgy nagyjából ennyi. Ha ezt betartjátok...
- Hát akkor mi most fel is mennénk a szobámba...
- Rendben - vágta rá anyu, mielőtt apu megszólalhatott volna.
- Finom volt a vacsora - szólalt meg Jared. - Köszönöm.
- Kösz apu, imádlak! - ölelgettem meg gyorsan, majd megragadtam Jared kezét és kirángattam a konyhából. Felszaladtunk a szobámba, ahol miután becsuktam az ajtót, egyből a nyakába ugrottam.
- Igeeen - kiáltottam boldogan. - Burkoltan, de áldását adta ránk - mondtam vigyorogva, ő meg nevetve csókolt meg, miközben kezeivel a combomat fogta, hogy megtartson.
- Hiányoztál. Egész nap csak te jártál a fejemben.
- Kezdesz belejönni ebbe az egészbe.
- Ugye? Szerintem is.
- Aranyos vagy - motyogtam a szájára.
- Te is - mosolygott, majd lefektetett az ágyra, és fölém mászott.

*

- Szóval? - nyaggatott Harry a kocsijában ülve, hazafelé tartva.

- Összejöttünk - vigyorogtam önfeledten.

- Gratula - vigyorgott ő is, majd leparkolt a házunktól nem messze. - És volt valami akció? 

- Akció? - ráncoltam a szemöldököm.

- Tudod mire gondolok... - pillantott rám vidáman.

- Harry! - kiáltottam elpirulva.

- Mi az? Csak megkérdeztem.

- Ne kérdezz ilyeneket.

- Rendben. Szóval, lefeküdtél már valakivel?

- Harry - néztem rá döbbenten.

- Mi van már? Csak érdeklődöm! Egy barát csak érdeklődhet! - vonogatta a vállát.

- Ez nem olyan téma, amit egy fiúval fogok megdumálni!

- Ezt veszem egy nemnek - nézett rám. - Majd beszélek Jareddel, hogy csináljon valamit ezzel a dologgal.

- Na jó. Szia, Harry - kinyitottam az ajtót és kiszálltam. 

- Szia, Brooklyn. Várom a fejleményeket! - nevetett, én pedig becsaptam az ajtót és sétálni kezdtem. Eszem megáll! Mit képzel ez magáról? Kérdeztem én valaha ilyeneket tőle? Mert szerintem nem. Akkor meg ő se kérdezgessen. 

- Ki volt az, akinek a kocsijából kiszálltál? - fonta össze a karjait anyu maga előtt, mikor hazaértem és meglátott. Meglátott? Most bajban lennék? Úgy érzem.

- Egy srác.

- Milyen srác? 

- Egy srác az edzőteremből - motyogtam halkan.

- Máris megcsalod Jaredet?

- Tessék? - döbbentem meg. - Kösz anyu, ez igazán jól esett - bólintottam. - Nem, nem csalom meg - szipogtam dühösen. - Ő csak egy barát.

- Nem érdekel. Többet nem mehetsz oda! 

- Anyu, ne csináld már! Tök jó fej srác.

- Nem érdekel!

- Ő CSAK EGY BARÁT! - kiáltottam kikelve magamból.

- Ne kiabálj velem! - kiáltotta most ő. Fújtattam párat, majd sarkon fordultam és idegbeteg módon felszaladtam a szobámba.

Estig tomboltam, meg tanultam, meg átjött Jared, neki is tomboltam egy ideig, majd este küldtem egy üzenetet Harrynek.

Üzenetváltás Brooklyn és Harry között: 

„Kiakadtam”

„Mi a baj?”

„Anyu. Nem akar edzőterembe engedni”

„Miért?”

„Mert meglátott, amikor kiszálltam a kocsidból!”

„Ó, szóval miattam?”

„Pontosan. De... Nem érdekel. Szerintem fellázadok”

„Ajtót fogsz csapkodni és artikulátlanul üvöltesz, mint valami rossz tinifilmben?”

„Ööö, nem. Bár, az ajtócsapkodásra gondoltam”

„Fogadok sírni is fogsz”

„Az már megvolt:)”

„Ne sírj, Futópad. Minden oké lesz”

„Remélem. Amúgy, mit csinálsz?”

„Meccset nézek, egy üveg sör társaságában. Te?”

„Aludni készülök. Már az ágyban fekszem”

„Ezt most azért írtad, mert számítottál valami pikáns megjegyzésre?”

„Dehogyis, te állat!:D Barátom van, hagyj békén. Alszok. Jó éjt”

„:) Jó éjt. Álmodj velem”

„Nem fogok veled álmodni, amikor barátom van”

„Aludj”

„Akkor ne zaklass”

„Tedd el a telefont”

„Te is”

„Most”

„Aludni szeretnék, Harry”

„Ki mondja, hogy írj vissza?”

„Senki, de késztetést érzek arra, hogy visszaírjak. Viszont most már hagyj aludni. Jó éjt:)”

„Jó éjt.xx NE VÁLASZOLJ”

Chapter 9.

Hi, darling's.xx

Tudom, hogy elvan veszve Harry, sajnáloom. A következő részben már szerepelni fog, csak így a történet elején még ilyen "mellékszereplő". Nem így terveztem, de így alakult. Sorry.

Csak ennyit akartam. Jó olvasást!:)xxx

HOPE U LIKE IT!:))

- Úristen, de béna vagy - nevetett ki lazán. Az arcomat törölgettem, miközben mindketten röhögtünk.
- Most jó? - kérdeztem, s felé mutattam az arcom.
- Nem. Ott van még valami.
- Hol? - kérdeztem bosszúsan.
- Ott! Az orrod felé - mondta. Lerakta a pizzáját az asztalra, majd várakozóan nézett rám. Én meg még mindig az arcomat dörzsölgettem. - Még most is ott van... - sóhajtott fel unottan.
- Rendben, ott is marad - vontam vállat és nyúltam volna a pizzámért, amikor elkapta a kezem és a sajátjával végig simított az arcomon. És azt hiszem az volt az a pillanat, amikor megszűnt körülöttem minden más. Nem érdekelt a múlt, hogy kihasznált - mert azt csinálta -, és hogy hány éves. Bár, igazából az sose érdekelt. Nem érdekelt, ha megtudják anyuék. Az sem érdekelt volna, ha nem messze tőlünk bomba robban.
Sötét szemét az enyémbe mélyesztette, a keze pedig még mindig az arcomon volt.
- Ugye nem volt már semmi az arcomon? - kérdeztem, megtörve a pillanatot.
- Nem, csak valami romantikus jelenetet akartam átélni. Ilyen szokott lenni a filmekben, tudod - válaszolta halkan, apró mosollyal az arcán.
- És most jön a csókjelenet?
- Gondoltam rá, igen - motyogta. Tekintete a szemem és az ajkaim között járt. - Ha most megcsókollak, ugye nem fogsz hazáig rohanni? - kérdezte. - Egyébként már kezd fáradni a kezem - tette hozzá, s nem bírtam tovább, elnevettem magam. Rám vigyorgott, majd levezette a kezét és a derekamra helyezte.
- Most fogsz megcsókolni? - kérdeztem, s megpróbáltam lenyugtatni a mellkasomban dübörgő szívem, de szinte képtelenség volt.
- Ha befogod, akkor igen - bólintott. - Szeretnéd?
- És ha nem fogom be? - figyelmen kívül hagytam az utóbbi kérdését. Most komolyan megbeszéljük, hogy épp csókolózni fogunk?
- Akkor majd én elhallgattatlak - időközben szépen lassan lefektetett a kanapéra és felettem támaszkodott.
- Ren... - kezdtem volna, ám ajkait enyémekre nyomta és megnémultam. Aztán rám nézett. - Mi az? - pirultam el.
- Várom, hogy megüss vagy elszaladj - mondta, miközben keze az oldalamon barangolt.
- Már rég megtettem volna - motyogtam. - Mi az? Ennyire mély nyomot hagyott benned, hogy állandóan felhozod? - kérdeztem, s kezeimmel átkulcsoltam a nyakát.
- Nos, nehéz dolog volt nézni ahogy a lány, akibe beleestem, elszalad, miután megcsókoltam - motyogta a számra.
- Sajnálom, csak megijedtem.
- Mitől?
- Az érzéseimtől.
- Milyen érzések?
- Olyanok, amik kimondatják velem, hogy szeretlek - mondta, s éreztem, ahogy elpirulok. Rám vigyorgott és adott egy puszit a számra.
- Én is téged.
- Nocsak. Mégsem vagy annyira érzéketlen - mosolyogtam rá torkomban dobogó szívvel.
- Nagyon úgy tűnik - vigyorgott, majd ismét lecsapott az ajkaimra.

Vigyorogva feküdtem az ágyban. Nem, nem Jared szobájában. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Ez a valóság lenne? Mert ha nem, akkor kérek mindenkit, hogy senki se ébresszen fel. Köszönöm.
Sóhajtva nyújtóztam el az ágyon. Levettem magamról a nadrágot még mielőtt lefeküdtem volna.
Nyitódott az ajtó, s halk lépteket hallottam.
- Alszol?
- Nem. Mit keresel itt?
- Megőrjített a tudat, hogy itt vagy a szomszéd szobában, és hogy egy köpésnyire vagyok attól, hogy egész éjszaka átöleljelek.
- Ezt a szöveget most találtad ki?
- Ja, de szívből jött. Tetszett? - suttogta a fülembe, mikor átölelte a derekam. - Hoppá. Lekerült a nadrág? - kérdezte, s kezét a combomra simította. - Hmmm... - hümmögött.
- Jared! - szóltam rá, s örültem, hogy nem látja, ahogy elpirultam. Csak kár, hogy ennyire ismer.
- Fogadni mernék, hogy most elpirultál.
- Fogd be! - mondtam kuncogva. Megszorította a lábam, majd kezét a derekamra vezette és ott is hagyta.
- Egy nap majd megengeded, hogy bármit csináljak veled. És esküszöm, az lesz a kedvenc napom az egész hátralévő életemben  - mormogta a bőrömbe, majd magához húzott és nyomott egy csókot a nyakamra. - Akkor együtt...?
- Együtt - motyogtam, s megfordultam az ölelésében. A hátára feküdt és a mellkasára vont. Imádtam az illatát, amit tudattam is vele.
- Tusfürdő. Tudod, amit te is használtál - nevetett halkan. Elmosolyodtam.
- Akkor is.
- Én meg téged imádlak - szorított magához, és nem tudom megérezte-e a mellkasomban dübörgő szívemet.
- Szeretem, amikor ilyen vagy.
- Milyen?
- Ilyen nyálas.
- A romantikus jobb szó.
- Igazad van, bocsi - nevettem.
- Ne aggódj, már megszoktam - röhögött, majd ajkát a homlokomhoz nyomta, én pedig boldogan aludtam el a karjai között.

- Minek vittél pizsamát az iskolába? - kérdezte anyu másnap délután, amikor hazaértem.
- Ööö, ez volt a feladat - füllentettem elég bénán, égővörös fejjel. Na, most lebuktam. Ez volt az a pillanat, amikor lehervadt a mosoly az arcomról az egész napos vigyorgás után.
- Na, azt hittem azért ennél jobb hazugságot találsz ki! Ki vele! - mondta szigorúan, én pedig körbenéztem, nem-e akad valami, amiről beszélhetnék. Jeremy szerencsére nem volt otthon, hogy beletudjon szólni, se apu, hogy levegye a fejem.
- Rendben - nyeltem egyet. - Jarednél aludtam - hadartam és becsuktam a szemeim, hogy ne lássam a reakcióját. Aztán, mikor nem válaszolt, kinyitottam az egyik szemem.
- Akkor most szépen leülünk, és elmesélsz mindent - adta ki parancsban, majd a kanapéra mutatott. Odakullogtam, nyomomban vele, majd leültem és magam alá húztam a lábaim.
- Szóval, kibékültünk. Aztán áthívott... - motyogtam. - Tudod, elmaradt egy filmezés - emlékeztettem, mire bólintott. - Aztán megnéztünk egy filmet. Én sírtam, ő vigasztalt. Pizzáztunk. Megcsókolt - fejeztem be röviden, elpirulva.
- Lefeküdtetek? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Hogy tudnak a szülők rögtön arra következtetni egy sima "Megcsókolt" szóból, hogy lefeküdtünk??
- Öö, nem - mondtam.
- Rendben - bólintott, majd elhallgatott és valamin nagyon gondolkodni kezdett. Én pedig pánikba estem.
- Kérlek, ne tiltsatok el tőle! - könyörögtem és még a kezeimet is összekulcsoltam. - Kérlek szépen, anyu!
- Én nem foglak eltiltani tőle - rázta meg a fejét. - De ő 21 éves!
- Köztetek is van vagy 6 év apuval - vonogattam a vállam.
- Az más.
- Az nem más! - vitatkoztam. - Beszélsz apuval? Én nem merek - riadtam meg.
- Beszélek vele - mosolyodott el. - De nem lesz könnyű - sóhajtotta, majd átkarolta a vállam. - Szereted Őt?
- Mindennél jobban - mondtam halkan.
- Aranyos - vigyorodott el. - Készülj fel, mert lehet, hogy neked is kell majd beszélned apáddal.
- Nagyszerű - morogtam. - De azért köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára, majd átöleltem. - Nem is vagy olyan szigorú most, mint az elmúlt években - gondolkodtam el hangosan.
- Sose voltam szigorú. Csak féltettelek - vont vállat.
- Most nem?
- Dehogynem. Ha csak megbánt, kitekerem a nyakát - mondta, mire felnevettem és megráztam a fejem.

- DE HISZ Ő MÉG CSAK 17 ÉVES! - kiáltotta apu valahol a földszinten, ami úgy ért engem, mint derült égből a villámcsapás, úgyhogy megijedtem és elejtettem a telefonom. Aha, szóval hazaért, és anyu megpróbálkozott beszélgetni. - ESÉLYTELEN - Vajon azért beszél ilyen hangosan, hogy én is meghalljam, vagy csak nem tudja kordában tartani a dühét? - Az engem nem érdekel. Ő meg 21 éves.
Oké, éreztem én, hogy kifog akadni, de hogy ennyire?! Erre nem számítottam.
Üzenetváltás Brooklyn és Jared között:
„Vészhelyzet”
„Mi a baj?”
„Apu”
„Ja, értem. Sok sikert”
„Ennél azért nagyobb támogatásra vágyom”
„Mit szeretnél? Oda menjek?”
„NEEE. Kinyírna”
„Akkor?”
„Nem tudom”
„Dobd be magad. Regélj rólam, hogy milyen aranyos tudok lenni és lehet, hogy megenyhül”
„Rendben. Kívánj sok szerencsét”
„Az már megvolt”
„Nem gond”
„Sok sikert. És szeretlek”
„Én is téged”
„Tudom”
Mosolyogva meredtem a képernyőre és csak akkor eszméltem fel, amikor nyitódott az ajtó és Jeremy lépett be rajta.
- Mit akarsz? - kérdeztem hűvösen.
- Apu nagyon ki van akadva - jelentette be, mintha én nem hallanám, ahogy lent kiabál. Nekem is beszélnem kellene vele?
- Rájöttem - vontam vállat.
- Legszívesebben beköptelek volna, hogy tegnap egy vadidegen kocsijából szálltál ki, de így... Meghagyom magamnak - dőlt neki az ajtófélfának.
- Igazán nagylelkű vagy - mondtam gúnyosan. - Egyébként az egy dolog, hogy neked vadidegen. Nekem nem.
- Miért, ki ő?
- Egy srác - adtam röviden választ a kérdésére.
- Honnan ismered?
- Az edzőteremből, de most már békén hagyhatsz - hessegettem az ajtóból.
- Várj - kapta el a kezem, mire bosszúsan rángatni kezdtem azt. - Régóta ismerem Jaredet és tudom milyen - mondta és már lassan úgy éreztem, hogy meg is fog ölelni.
- Igen? Na és milyen? - vontam fel a szemöldököm.
- Jó fej meg minden, de a lányokat nem igazán becsüli meg.
- Hát, te is jó barát vagy, mit ne mondjak - összecsaptam a tenyereimet és felnéztem rá. - Nem érdekel a hablatyolásod - vágtam csípőre a kezeimet.
- Rendben, én csak szóltam - bólintott.
- Rendben - bólintottam. - Arrébb állnál? Köszi - mondtam gúnyosan, s ahogy elhaladtam volna mellette, félelmem beigazolódott. Megölelt.
- Attól, hogy utállak, még a húgom vagy és féltelek - motyogta a hajamba, én pedig tágra nyílt szemekkel néztem a háta mögött lévő falon lógó képet. Egy tájkép volt, amit még én választottam pár évvel ezelőtt.
Esetlenül megütögettem a vállát, majd felsóhajtottam, mikor elengedett.
- Huhh, máskor szólj, mielőtt meg akarsz ölelni, rendben? - kérdeztem zavartan.
- Oké - mosolygott, aztán kikerült és bement a szobájába. Zavartan álldogáltam még ott pár percig, majd megijedtem, amikor apu szaladt fel a lépcsőn. Úristen, csak ezt éljem túl!