HOPE U LIKE IT!:)
A pólómat lefelé húzogatva lépkedtem a szobám felé, amikor épp feljött a lépcsőn Jared. Megesküdtem volna, hogy kihagyott egy ütemet a szívem a kinézete láttán, de aztán megráztam a fejem és inkább mereven előre bámulva céloztam meg a szobámat ismét.
- Szia - szólított meg, úgyhogy imáim süket fülekre találtak, miszerint hagyjon békén és még csak hozzám se szóljon.
- Helló - köszöntem közömbösön, lassan felé fordultam.
- Rég találkoztunk. Hogy vagy? - kérdezte kedvesen.
- Igen, valóban rég volt - mormoltam. - Jól. Te? - pislogtam fel rá. Barna szemei az enyéimbe fúródtak, s álltam a tekintetét.
- Jól - vont vállat. - Reméltem, hogy összefutunk.
- Én nem - mosolyogtam. - De tekintve, hogy itt lakom, nehéz lett volna elkerülni ezt.
- Hmm - bólintott. - Nem változtál - mosolyodott el. - Ez tetszik.
- Te sem. Ugyanolyan barom maradtál - röhögtem fel, majd elindultam, ám megállított a kezemnél fogva.
- Engedd el - jött egy csendes hang a szobám felől, mire Jared kezei lehullottak rólam, én pedig futóléptekben közelítettem meg Harryt.
- Ez meg mit keres itt? - kérdezte Jared.
- Semmi közöd hozzá - válaszoltam mérgesen, majd még mielőtt Harry bármit is tehetett volna, belöktem a szobámba és becsuktam az ajtót. - Seggfej.
- Gyere ide - mormolta, majd a karjaival körülölelt és felsóhajtott. Határozottan velem nyugtatta magát.
*
Felnyögtem, mikor az utolsó dobozt is leraktuk az új nappalim közepén. Sikeresen leérettségiztem, úgyhogy beköltözhettem az új lakásomba.
- Ma már pakolsz? - kérdezte Harry, karjait a vállamon pihentette.
- Kizárt dolog - mormoltam, szembefordulva vele. - Inkább csak fekszek és filmezek - vontam vállat.
- Csatlakozok - vigyorodott el.
- Gondoltam - forgattam meg a szemeimet.
- Figyelj... Szerinted egy mozi megfelel első randinak? - kérdezte Harry. Tágra nyíltak a szemeim, megpördültem a tengelyem körül, megfeledkeztem az utolsó előtti doboz kipakolásáról.
- Megismerkedtél valakivel?
- Ööö... - pislogott. - Igen - mormogta. Felcsillantak a szemeim és vigyorogni kezdtem.
- De jó! - lelkesedtem egyből, mire félénken elmosolyodott. - Istenem, de aranyos! Ki az?
- Egy lány - jelentette ki.
- Azt hiszed ennyivel megúszod? - vontam fel a szemöldököm. - Személy leírást kérek - követeltem. Felsóhajtott.
- Barna szemű, barna hajú, magas, vékony.
- Ennyi?
- Nagyjából.
- Cseszd meg - nevettem, mire elvigyorodott. - Rendben. És mikor randiztok?
- Amikor jó neki.
- Megismerhetem? - pislogtam fel rá.
- Ha nagyon szeretnéd - mosolygott le rám, majd az ölelésébe vont.
*
Elmúlt a lelkesedésem a lány iránt. Pontosan akkor, amikor rájöttem, hogy Harryvel kezd tönkremenni a kapcsolatunk. Nem lógtunk éjjel - nappal együtt, tekintve, hogy lett egy barátnője. Sőt. Még csak nem is hívtuk egymást. Ő nem keresett, én nem kerestem.
Igaz, hogy szomszédok voltunk, de sose találkoztam vele. Este pedig nem mentem át. Ő se jött. Biztos elfoglalt volt.
Hatalmasat sóhajtva kezdtem takarítani a nappaliban, amikor érkezett egy üzenetem. A telefonomért nyúltam, majd felvontam a szemöldököm. Nocsak, másfél hétbe telt mire megtalálta a telefonját?
"Este átjöhetnél. Itt lesz Ash is, megismerkedhetnétek" olvastam az üzenetet. És amilyen hülye voltam, rögtön válaszoltam neki, hogy oké. Talán mert reménykedtem benne, hogy velem is foglalkozni fog. Talán mert szükségem volt rá.
Becsöngettem, majd rámosolyogtam az ajtóban álló Ashleyre, aki kedvesen visszamosolygott.
- Biztosan te vagy Brooklyn. Gyere be - invitált beljebb, mintha még sose jártam volna ott. - Ashley vagyok - mondta, aztán minden előjel nélkül magához ölelt. Magas volt, barna, hosszú haja lófarokba volt kötve. Barna szemei kedvesen mértek végig, majd még szélesebben rám mosolygott. - Harry a konyhában van - jelentette be. Bólintottam. Valamiért ideges is voltam.
Szerencsére Ashley nem jött utánam a konyhába.
- Szia - köszöntem Harrynek, amint megláttam a pultnál. Felkapta a fejét, majd szélesen elvigyorodott.
- Szia, Brooke - tovább szöszölt valamivel a pultnál. Mosolyt festettem az arcomra. Hiányoltam a Szépségem megszólítást. Hova tűnt az ölelés? - Gondolom találkoztál Ashleyvel - csillogott a szeme, miközben beszélt.
- Persze. Nagyon elragadó személyiség - bólintottam. Jó vicc.
- Ugye? Aranyos - bólintott.
- De még mennyire - mormoltam halkan. Igaz, hogy miatta másfél hétig magasról tettél rám.
- Akkor jössz? - kérdezte hátra pillantva rám. Bólintottam, majd követtem őt, egészen a kanapéig. Levetettem magam a végébe, majd felsóhajtottam. Azt hittem Harry foglalkozni fog velem. Azt hittem.
Elindított valami filmet, addig mi Ashleyvel kedves kis mosolygásokat váltottunk, majd mikor Harry leült, Ő az ölébe mászott, majd átölelte Harry nyakát és hozzábújt. Harry megeresztett felém egy pillantást, mire a fintoromból mosolyt varázsoltam és inkább a tévére szegeztem a tekintetem.
Ha azt mondom kínszenvedés volt... Enyhe kifejezés.
Felsóhajtottam mikor vége lett, nem kellett tovább hallgatnom Harry és a csaj kuncogását a nagy semmin. Idegesítőek voltak. Komolyan.
Szerettem volna már menni, de nem akartam felállni és csak úgy kisétálni, már úgy sem vették volna észre. Aztán eljött a pillanat, amikor a kiborulás szélén álltam, amikor úgy éreztem, mintha ott sem lennék, úgyhogy még mielőtt elsírtam volna magam, hatalmasat sóhajtottam és felálltam.
- Ó, hát már ennyi az idő? - néztem a kezemre, amin egy árva óra sem volt, majd megejtettem egy bájmosolyt Harryék felé. A lány mosolygott, Harry pedig felvonta a szemöldökét. - Bocs, mennem kell - motyogtam.
- Hová?
- El - dadogtam, majd megfordultam és elindultam.
- Brooklyn, várj - jött utánam Harry.
- Mi az? - kérdeztem, s elhúztam a kezem, amit megérintett. Nem fordultam meg. Ha ránéztem volna, biztos, hogy sírni kezdtem volna.
- Nézz rám - mormolta. Vettem egy mély levegőt, majd megráztam a fejem.
- Nem.
- Brooke... - kezdte volna.
- Jó éjt, Harry - kitártam az ajtót, és még mielőtt megállíthatott volna, jó erősen be is csaptam előtte.
Miután becsuktam a saját ajtóm, kitört belőlem a zokogás és a kanapéra dobva magam a párnába nyomtam az arcom. Üdv, rossz kedv.
A következő egy hetem amolyan "Utálok mindent és mindenkit" kedvvel telt. Egyedül voltam, minden rossz volt, utáltam az érzést, hogy elvették tőlem Harryt, utáltam, hogy még csak meg sem próbált keresni. Nem hívott, nem jött át, nem üzent, nem tett semmit. Elvolt. Én is elvoltam. Igaz, hogy közben majd' szét szedett az ideg, de elvoltam. Elvoltam a hülye gondolataimmal, amik az őrületbe kergettek. Nem hiányoztam neki. Ő se nekem. Ja, csak szerettem volna, hogy ne hiányozzon.
Hiányzott a nevetése, a poénkodásai, a beszólásai, a hülyeségei, az ölelése, az illata, a becézgetése, az együtt alvások, a... Minden.
Jared után nem sírtam annyit több hónap alatt, mint Harry után egy hét alatt.
Ez baj.
Elhagytam magam, nem jártam futni, nem jártam edzőterembe, nem jártam sehová, csak otthon voltam és vagy sírtam, vagy tömtem magamba az ételt.
Úgyhogy hétvégén rávettem magam egy órás bájcsevej után a bátyámmal, hogy elmegyek futni. Akár 15 percre is, de kimozdulok otthonról.
Szóval futottam. De nem volt jó. Szomorúan kullogtam hazafelé, majd már-már könnyezve lépkedtem felfelé a lépcsőkön, amikor Ashley jött szembe.
- Szia - köszönt kedvesen mosolyogva.
- Szia - mormoltam.
- Minden oké?
- Aha, csak fáradt vagyok - vontam vállat, majd megeresztettem felé egy mosolyt. Még intettem egyet, majd sóhajtva lépkedtem tovább, s megláttam Harryt az ajtóban. Pislogtam, olyan volt, mintha ezer éve láttam volna, pedig csak egy hét telt el.
Halkan lépkedtem az ajtóm felé, imádkozva, hogy ne lásson meg, amikor kiesett a kulcs a kezemből.
- Brooklyn! - örült meg Harry, azonnal visszafordulva, én pedig szitkozódva lehajoltam és felvettem a kulcsom.
- Harry - köszöntem hűvösen, visszapislogva a könnyeim.
- Mi újság? Rég láttalak.
- Semmi különös - vontam vállat. - Fáradt vagyok, szóval... - az ajtó felé böktem a fejemmel.
- Á, értem - bólintott. Mintha csalódott lett volna. Ugyan miért lett volna az? - Esetleg bemehetnék és...
- Nem. Tényleg fáradt vagyok - mormoltam.
- Oké. Akkor izé... Tudod, a jövőhéten valamikor elmehetnénk...
- Az a helyzet, hogy elutazom.
- Merre?
- Nem messze. Csak pár régi haveromhoz megyek - hazudtam.
- Aha, értem - bólintott fintorogva. - Rendben, akkor...
- Szia, Harry - mormoltam, majd kinyitottam az ajtót és beléptem.
- Szia, Szépségem - motyogta, nekem pedig nagyot dobbant a szívem, majd megeredtek a könnyeim és hátra se nézve bevágtam az ajtót.
A következő egy hetem amolyan "Utálok mindent és mindenkit" kedvvel telt. Egyedül voltam, minden rossz volt, utáltam az érzést, hogy elvették tőlem Harryt, utáltam, hogy még csak meg sem próbált keresni. Nem hívott, nem jött át, nem üzent, nem tett semmit. Elvolt. Én is elvoltam. Igaz, hogy közben majd' szét szedett az ideg, de elvoltam. Elvoltam a hülye gondolataimmal, amik az őrületbe kergettek. Nem hiányoztam neki. Ő se nekem. Ja, csak szerettem volna, hogy ne hiányozzon.
Hiányzott a nevetése, a poénkodásai, a beszólásai, a hülyeségei, az ölelése, az illata, a becézgetése, az együtt alvások, a... Minden.
Jared után nem sírtam annyit több hónap alatt, mint Harry után egy hét alatt.
Ez baj.
Elhagytam magam, nem jártam futni, nem jártam edzőterembe, nem jártam sehová, csak otthon voltam és vagy sírtam, vagy tömtem magamba az ételt.
Úgyhogy hétvégén rávettem magam egy órás bájcsevej után a bátyámmal, hogy elmegyek futni. Akár 15 percre is, de kimozdulok otthonról.
Szóval futottam. De nem volt jó. Szomorúan kullogtam hazafelé, majd már-már könnyezve lépkedtem felfelé a lépcsőkön, amikor Ashley jött szembe.
- Szia - köszönt kedvesen mosolyogva.
- Szia - mormoltam.
- Minden oké?
- Aha, csak fáradt vagyok - vontam vállat, majd megeresztettem felé egy mosolyt. Még intettem egyet, majd sóhajtva lépkedtem tovább, s megláttam Harryt az ajtóban. Pislogtam, olyan volt, mintha ezer éve láttam volna, pedig csak egy hét telt el.
Halkan lépkedtem az ajtóm felé, imádkozva, hogy ne lásson meg, amikor kiesett a kulcs a kezemből.
- Brooklyn! - örült meg Harry, azonnal visszafordulva, én pedig szitkozódva lehajoltam és felvettem a kulcsom.
- Harry - köszöntem hűvösen, visszapislogva a könnyeim.
- Mi újság? Rég láttalak.
- Semmi különös - vontam vállat. - Fáradt vagyok, szóval... - az ajtó felé böktem a fejemmel.
- Á, értem - bólintott. Mintha csalódott lett volna. Ugyan miért lett volna az? - Esetleg bemehetnék és...
- Nem. Tényleg fáradt vagyok - mormoltam.
- Oké. Akkor izé... Tudod, a jövőhéten valamikor elmehetnénk...
- Az a helyzet, hogy elutazom.
- Merre?
- Nem messze. Csak pár régi haveromhoz megyek - hazudtam.
- Aha, értem - bólintott fintorogva. - Rendben, akkor...
- Szia, Harry - mormoltam, majd kinyitottam az ajtót és beléptem.
- Szia, Szépségem - motyogta, nekem pedig nagyot dobbant a szívem, majd megeredtek a könnyeim és hátra se nézve bevágtam az ajtót.
