Chapter 3.

HOPE U LIKE IT!:)

- Gyerünk, Jared! - kiáltottam hátra neki futás közben. - Már csak pár száz méter! - ordítottam, mivel egyre messzebb voltam tőle és nem tudtam hallja-e.
- Várj meg! - hallottam meg a hangját, s kénytelen voltam lassítani. Kezét az oldalához szorítva futott, majd mikor oda ért hozzám meggyötört arcával találtam szemben magam.
- Te akartál futni, most már aztán bírd ki! - rivalltam rá, mire kissé meghökkent majd elszánt tekintettel nézett rám.
- Oké - bólintott, s előre szaladt.
- Hé, az előbb még majd' meg haltál! - futottam utána gyorsan, majd mikor mellé értem vigyorogva nézett rám.
- Kutyabajom - lihegte, majd felvillanyozódott, mikor meglátta a házát. - Bejössz? - kérdezte.
- Uhm, ha hazakísérsz sötétben, akkor igen - lelassítottam, majd tovább sétáltam. Igazából, izzadtam mint a ló, plusz remegtek a lábaim, meg szúrt az oldalam egy kicsit, de nem akartam panaszkodni, úgyhogy inkább csendben követtem Őt. Kinyitotta a kaput, majd megvárta míg bemegyek. Aztán egyszer csak letért a házig vezető útról és ledobta magát a fűbe. Elterült, majd felnézett rám.
- Feküdj le, csillagos az ég. Bámulhatod - javasolta mosolyogva. Lefeküdtem mellé, majd megborzongtam. Sötétedett, plusz egy kicsit fújt a szél. - Fázol?
- Ühüm - megdörzsöltem a karom.
- Hozok ki valamit - állt fel, majd beszaladt a házba. Addig elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet anyuéknak, hogy ne aggódjanak, nem raboltak el futásközben, csak beugrottam Jaredhez. Anyuék kedvelték Jaredet, ám nem tudtak a mi kis... Izé, titkunkról.
- Köszi - vettem el tőle a fölsőjét, ami körülbelül kétszer nagyobb volt az én méretemnél, de legalább nem fáztam benne.
- Szívesen - mosolygott, majd ismét eldőlt. Visszafeküdtem, sóhajtva nyújtóztam el a hideg fűben. Várlak, megfázás. - Ideális alkalom lenne arra, hogy megcsókoljalak.
- Ma már ez a második megjegyzésed, Jared - mondtam.
- Talán mert megakarlak csókolni - fordult felém, ám én még mindig szigorúan az eget néztem.
- Fejezd be. Az már a múlt! - suttogtam.
- Én azt akarom, hogy a jelen legyen!
- Jared, hagyd abba vagy hazamegyek - jelentettem ki mérgesen, s felé kaptam a fejem. Viszont nem gondoltam, hogy olyan közel van hozzám, hogy majdnem összeér az orrunk. Elakartam húzni onnan a fejem, de az arcomra helyezte a kezét. - Jared, állj le - könyörögtem. - Én csak bar... - kezdtem volna, ám puha ajkait enyémekre tapasztotta. Megdermedtem, tekintetem találkozott az övével. "Na, csókolj vissza!" noszogatott a pillantása, aztán lecsukta a szemeit és elhúzódott. - ...átként tekintetek rád - fejeztem be a mondatom, majd már csak azt vettem észre, ahogy maga alá gyűr és száját az enyémre nyomja. Kénytelen voltam visszacsókolni, mire belemosolygott a csókunkba, majd kezét megéreztem a derekamon. Finoman megharapta az alsó ajkam, s elhúzódott. Egyből felültem, ahogy lemászott rólam, majd próbáltam csillapítani a hevesen mozgó mellkasom.
- Ezt most miért kellett? - sziszegtem, s azért imádkoztam, el ne sírjam magam. Pár hónapja hevertem csak ki Őt, mondjuk ez nem teljesen igaz, mert még néha éreztem valamit, amikor megölelt vagy csak szimplán megérintett, úgyhogy ez a csók...
- Egy évben egyszer lehet ilyet, nem?! - viccelődött, ám amikor meglátta az arcom elkomorodott. - Izé, sajnálom vagy mi - motyogta bűnbánóan. - Naa, azért annyira nem volt rossz - keze elindult felém, majd letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Haza kell mennem - álltam fel, majd a könyörgő pillantásával nem foglalkozva elindultam a kapu felé. Utánam jött.
- Sajnálom, nem akartam. Elragadott a... A múlt - kapott a kezem után, ám elrántottam azt.
- Majd találkozunk - préseltem ki magamból a szavakat, majd hozzávágtam a fölsőjét és gyors léptekkel elindultam az utcánk felé.
- Nem akarom, hogy tönkre menjen a barátságunk! - kiáltotta még utánam. Én sem, de ahhoz az kell, hogy ne csókolj meg - mondani akartam, de a szavak nem jöttek ki a számon.

 Becsaptam magam mögött a bejáratit, majd átcsörtettem az előszobán, mit sem törődve a szüleim fürkésző pillantásaival.
- Jó éjt! - morogtam, majd felszaladtam a lépcsőn és bebandukoltam a szobámba. Egyből eltört a mécses, majd patakzó könnyeimet törölgetve ültem le az ágyra, amin még éreztem az illatát. Hasra vágtam magam, arcomat a párnába temettem és hallattam egy elfojtott sikítást. Igen, ez egy normális dolog volt.
Megrezzent a telefonom a zsebemben. Előhalásztam, és ahogy számítottam is rá, tőle jött az üzenet.
"Beszéljük meg" olvastam, majd egy jól irányzott kéz mozdulattal eldobtam a telefonom, egyenesen le a földre. Reménykedve benne, hogy nem tört össze, hajtottam le ismét a fejem a párnára. Meg se próbáltam nem sírni, egy az, hogy ha visszafojtottam a bőgést, akkor ilyen fura hangok szakadtak fel belőlem, kettő, az érzés, ami a mellkasomat szorongatta sírásra késztetett.

 Két óra múlva ébredtem fel és néztem meg az órát, ami 23:38-at mutatott. Nem hiszem el, hogy senki nem volt képes felébreszteni!
Mérgelődve másztam ki az ágyból, majd felvettem a földről a telefonom. 4 üzenet várt rám, plusz 1 hívás. Hát, elég mélyen aludhattam, ha nem hallottam meg.
Elolvastam őket, majd csendesen a fürdőbe vánszorogtam. Gyorsan végeztem a zuhanyzással. Visszasiettem a szobámba, majd egy szép nagy ugrással az ágyban landoltam és a nyakamig húztam a takarót.
Nagy vívódások után még írtam Jarednek egy egyszerű "Jó éjt" üzenetet, amire körülbelül 5 perccel utána válaszolt is ugyanezzel a szöveggel. Sóhajtva csúsztam lejjebb az ágyban, majd a jobb oldalamra fordulva lehunytam a szemeimet és kényszerítettem magam arra, hogy aludjak.

 Reggel mosolyogva ébredtem, egészen addig, amíg eszembe nem jutott a múlt este. Megnéztem a telefonom, de semmi üzenetet nem kaptam, hála Istennek.
Majdnem szó szerint kiestem az ágyból, úgyhogy miután képes voltam megtartani magam, felálltam és a fürdőbe menve, rendbe raktam magam.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni a hajam, ami állandóan az arcomba hullott, miközben a lépcsőn ugráltam lefelé. Ám a lépcső alján majdnem megbotlottam, ugyanis Jared lépett ki halál nyugodtan a konyhából, kezében egy sütivel
- Mit keresel itt? - kérdeztem, mire megtorpant és felém nézett.
- Hát, tudod... Én csak szerettem volna... Izé, bocsánatot kérni - vonogatta a vállát, nagyokat pislogva, egy szelíd mosollyal az arcán. - Tudod, a tegnapi miatt - tette hozzá, én pedig összeszűkített szemekkel néztem rá. Közelebb lépett hozzám, majd hirtelen felém nyújtotta a sütit. - Kéred? - hatalmas barna - fekete - szemeit rám meresztette.
- Nem mintha nem a mi konyhánkból való lenne - forgattam meg a szemeimet, majd elvettem tőle, ahelyett, hogy az arcába nyomtam volna. A fenébe, pedig az buli lett volna! Mindegy, majd máskor. - Köszönöm - mondtam hűvösen.
- Szóval...
- Ne merj többet meg... - elharaptam a mondatot, ugyanis anyu lépett ki a konyhából és kedvesen mosolygott ránk.
- Kibékültetek?
- De még mennyire! - lelkesedett be Jared, s még csak annyi időt se hagyott, hogy ellenkezzek, máris oda húzott magához és összeborzolta a már amúgy is kócos hajam.
- Nagyszerű! - tapsolt anyu, majd visszasétált a konyhába.
- Kapsz 5 perc előnyt, mielőtt az arcodba nyomom ezt a sütit itt a kezemben, amiért összeborzoltad a hajam - füstölögtem, majd helyre állítottam a frizurám - borzalmas volt -, és csúnyán néztem rá.
- Ugyan, kérlek - legyintett. - Szóval...
- Nem lehet, hogy ezt máshol beszéljük meg? - kérdeztem. - Például a szobámban - vetettem fel az ötletet. Bólintott, majd mutatta, hogy menjek. Na, persze. Csak hogy tudjon bámulni. Sóhajtva előre mentem, majd amint beléptem a szobába, szembe fordultam vele.
- Ne merj még egyszer megcsókolni, értve vagyok?! - sziszegtem dühösen. - A homlokomra van írva, hogy csak úgy megcsókolhatsz? Mert szerintem nincs!
- Higgadj le, Brooklyn - nyugtatgatott. - Nem történt semmi különös.
- Szóval semmi különös, mi? - nevettem kínosan. - Szóval semmi különös sincs abban, ha megcsókolsz valakit - bólintottam. - Hát tudod mit? - megfogtam a krémes süteményt, s egy egyszerű mozdulattal az arcába nyomtam.
- Ezt most valószínűleg megérdemeltem - nyalta körbe a száját. - Finom - vigyorodott el, majd kezét az arcához emelte és letörölte a nagyja sütit onnan. - Most pedig gyere ide! - kapott utánam, ám hátra ugrottam és teljes sebességre kapcsolva kiszaladtam a szobámból, Ő pedig utánam száguldott. Sikítva csuktam be a fürdő ajtaját előtte, s épphogy kulcsra zártam, mielőtt betudott volna jönni rajta. - Brooklyn, azonnal nyisd ki az ajtót! - kiáltotta, miközben az ajtót csapkodta.
- Esélytelen - nevettem, majd nekitámaszkodtam a mosdókagylónak.
- Le kell mosnom az arcom. Hozzátenném, hogy miattad. Kérlek.
- A te bajod!
- Jól van - válaszolt. - Megjegyeztem.
- Ne játszd a sértődötted - fújtattam. Nehogy már! Megérdemelte. Megcsókolt, pedig nem engedtem meg neki!
5 perc múlva, amikor még mindig nem válaszolt, úgy döntöttem, ideje kilépni a fürdőből. Lassan nyitottam ki az ajtót, majd kilestem, de sehol nem láttam senkit. Megkönnyebbülten léptem ki a helyiségből, majd a szobámba felé vettem az irányt. Gondolom, elment. Vagy legalábbis remélem.
Óvatosan léptem be a szobámba, majd nagy lendülettel becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem volna magam, ha nem kapja el valami a kezem. Vérfagyasztó sikolyt hallattam, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ott van az ajtó mögött.
- Már vártalak - mondta vészjósló hangon, aztán a csupa ragacsos kezével megfogta a derekam és visszahúzott, ugyanis menekülni próbáltam.
- Jared, engedj el! - kiáltottam ijedten, sok jóra nem igazán számítottam.
- Semmi baj, Brooklyn - csitított. - Nyugodj meg, nem megölni akarlak. Ne kapálóddz már. Csak egy kis süti, tudod, olyan amit az arcomba nyomtál! - fújtatott, miközben próbált egy helyben tartani. - Egy bivaly erejével rendelkezel - nyögte ki, majd egyszerűen a hátamra ugrott, mire összecsuklottak a lábaim és a padlón találtuk magunkat.
- Te állat! - visítottam, majd négykézláb próbáltam tőle elmenekülni, de elkapta a bal lábam és visszarántott. Rugdalni kezdtem Őt, mire lefogta a lábaim és fölém mászott. - Azonnal szállj le rólam! - kiáltottam, s megpróbáltam elhúzódni előle, ám ez nem jött össze. - Hagyj békén - könyörögtem. - Megbocsájtok, csak hagyj békén! - küszködtem a szorítása ellen a lábaimon, miközben Ő egyre közelebb hajolt hozzám.
- Azonnal békén hagylak - mosolygott kedvesen, aztán egy könnyed mozdulattal lehajolt és a pólómba törölte az arcát.
- Jared! - löktem el az arcát a hasamtól, majd mivel elengedte a lábaim kigurultam alóla. A pólómra meredtem, majd rá, amint épp feltápászkodott és nevetve nézett le rám.
- Jól nézel ki - vigyorgott.
- Örülök, hogy tetszem! - csattantam fel, majd felpattantam. - El sem tudod képzelni mennyire utállak most! - vinnyogtam, miközben szomorúan néztem a pólómra, ami tiszta süti volt.
- Csak ki kell mosni és már olyan is lesz, mint régen - vont vállat. - Azért szerintem ez buli volt - röhögött. A lehető legcsúnyábban néztem rá, mire elkomorodott. - Ööö, akkor én most megyek is - hátrált kifelé, én pedig bólintottam. - Van valami programod mára?
- Edzőterem - adtam a rövid választ. - Egyedül - tettem hozzá.
Bólintott.
- Hát, akkor majd találkozunk - vigyorgott. - Szia, Brooklyn - köszönt el.
- Szia, Jared - köszöntem hűvösen, majd leültem az ágyamra, miközben Ő becsukta maga után az ajtót. Hát ez nagyszerű volt!