Chapter 5.

Hi guuys:)xx

Remélem, eddig tetszik a történet:) Szeretném, ha írnátok pár hozzászólást, hogy milyen, mert nem igazán tudom így eldönteni, hogy tetszik-e nektek vagy sem. Aki eddig is írt, annak pedig köszönöm!:3

Meg pipálgassatok, plusz fel is lehet iratkozni:)) 

Következő rész csak bő 1 hét múlva lesz, sajnálom, nem leszek gépközelben. Se net közelben.

Addig is bye, mindenkinek jóóó nyaraaat meg nyaralást, meg minden egyebet!:DDDxxx

HOPE U LIKE IT!:))

 Idegesen fésültem a hajam. Vagy legalábbis én megpróbáltam kifésülni, de megmakacsolta magát, úgyhogy bosszúsan felkötöttem a göndör fürtjeimet.
- Szexi - szólalt meg Jared az ágyról.
- Nagyon - forgattam meg a szemeimet, majd szembefordultam vele.
- Nos? - vonta fel a szemöldökét, s a könyökére támaszkodott.
- Mi nos? - gyűrögettem a nadrágom alját. Tízes skálán vajon mennyire lehettem ideges? Tényleg tudni akarom ezt?
- Eljössz velem moziba vagy sem? - mosolygott fel rám, mire összerándult a gyomrom. Képtelenség! Én már kihevertem Őt! Vagy úgy tűnik mégsem. - Vagy hívhatok mást is... - tette hozzá óvatosan. - Mi az?
- Kérdezhetek valamit? - nyekeregtem. - Nem, mégsem - ráztam meg a fejem.
- Kérdezz nyugodtan, nem eszlek meg, tudod - mosolygott kedvesen. Nem eszlek meg. Lyukas fogamra se lenne elég a kis termeted - eszembe jutott Harry megjegyzése, mire elöntött a düh. Állandóan az alacsonyságommal jön! Tehetek én róla, hogy ekkora vagyok? Nem is vagyok olyan alacsony! Jó, mondjuk hozzá képest egy törpe vagyok, de... Akkor is. Bár, lehet hogy nekem sem kellene megjegyezéseket tennem a magasságára, és akkor Ő is békén hagyna ezzel. - Szóval?
- Szóval... - köszörültem meg a torkom. - Szóval, ja. Szép időnk van, nem? - mosolyogtam idegesen.
- Mit szerettél volna? - Jared és makacssága nem tágít, már rég rájöttem, úgyhogy sóhajtottam egy hatalmasat, majd elnéztem a válla mellett és a falra összpontosítottam.
- Te... - kezdtem, ám megakadtam. - Érzel valamit?
- Hát, most épp éhséget, meg hogy melegem van, de azonkívül semmit. Mi ez, valami telepátia? Én is érzem, te is érzed... - szórakozott volt, én kevésbé.
- Úgy értettem - nyeltem egyet. - irántam. Érzel... Valamit? - éreztem, ahogy fokozatosan elpirulok. Ettől féltem! Fenébe az örökös pirulásommal! Utálom.
Felnéztem az arcára, ami zavartságot tükrözött.
- Miért kérdezed?
- Csak úgy - vonogattam a vállam, miközben megállj parancsoltam a kezeimnek, amikkel majdnem elkezdtem az arcom legyezgetni. - De nem kell válaszolnod, ha nem akarsz, én csak... Kíváncsi voltam. Tudod, ilyen vagyok - mondtam gyorsan. - Ööö, meleg van itt, nem? - léptem egyet jobbra, mire Ő balra lépett, ezzel elzárva az utam. - Kiakarom nyitni az ablakot - motyogtam csüggedten. Ebből már nem mászol ki! Ó, kérlek, valaki nyisson már be és vessen véget ennek a pillanatnak. Könyörgöm. Valaki. 
- Majd kinyitod később.
- De nekem most van melegem - makacskodtam.
- Az engem nem érdekel - rázta meg a fejét. Kedves, nem?! - Arra vagyok kíváncsi még mindig, hogy miért kérdezted most ezt? - idegesen tördeltem az ujjam, miközben a válaszon gondolkodtam. Csak az igazat!
- Hát, tegnap megcsókoltál, gondolom emlékszel... - elhalt a hangom, mikor eszembe jutott, mennyit sírtam utána. - És most meg moziba hívsz... - motyogtam bénán. - Ebből következtettem...
- Nem gondoltál arra, hogy... Bocsánatkérés?
- Az már megvolt, nem?
- Dupla bocsánatkérés - vágta rá azonnal, s mintha valami csalódottságfélét éreztem volna. Létezik, hogy...? Igen, létezik. A fenébe! Nem, nem és nem. Legszívesebben megvertem volna magam, csak hogy észhez térjek.
- Oké, értem. Bocs a hülyeségemért - mondtam halkan, zavartan.
- Na, gyere ide, te állat - ölelt meg nevetve, amivel egyáltalán nem segített rajtam. Illata bekúszott az orromba, s nem éreztem mást, csak az elméleti pillangókat a hasamban, amiket inkább kinyírtam volna. - Na és te? - kérdezte hirtelen.
- Ööö, tessék?
- Te érzel valamit? - tette fel a kérdést, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
- Én? - hökkentem meg. - Szóval, én... - köhintettem.
- Igen? - karjai megfeszültek körülöttem.
- Semmi okot sem adtam, hogy ezt most megkérdezd - hárítottam. - Viszont te igen, úgyhogy jogosan tettem fel a kérdést neked - magyaráztam, s reméltem, hogy megelégszik a válasszal. - Egyébként pedig te sem válaszoltál - tettem hozzá csak úgy mellékesen, miközben kibontakoztam az öleléséből.
- Te sem - mutatott rám.
- Te sem! - vitatkoztam.
- Nem is fogok! - fonta össze a karjait maga előtt.
- Jó, én sem! - vágtam csípőre a kezeimet, s úgy néztem vele farkasszemet.
- Rendben - bólintott, apró mosollyal a szája sarkában.
- Rendben - szűkítettem össze a szemeimet.
- Szóval, mozi? - kérdezte.
- Még gondolkozok rajta - mondtam hűvösen.
- Tudom, hogy elfogsz jönni velem - vigyorgott öntelten, s azt hittem nekimegyek. Mármint megütöm. Megüthetem? Úgy megütném. - Ne nézz így rám. Tisztában vagyok vele, hogy most csak kéreted magad - nevetett.
- Fogd be! - próbáltam komolyan ábrázattal rászólni, de a hatalmas vigyor az arcán engem is vigyorgásra késztetett. - Ne vigyorogj - szóltam rá elfojtva a mosolyom.
- Ahogy akarod - komorodott el, s lépett egyet felém. - Indulhatunk?
- Hová?
- Figyelsz te rám? Moziba hívtalak! - förmedt rám idegesen, s már azon se csodálkoztam volna, ha azt mondja: "Akkor hagylak a fenébe!".
- Én pedig még nem mondtam igent - magamban jót szórakoztam az idegességén, ám még mindig amolyan "Nem érdekelsz" képpel néztem rá.
- Szórakozol velem, ugye? - kapta el a derekam, ami már szokás volt nála, és amivel néha-néha megdobogtatta a szívem, mint például jelenhelyzetben is. - Mit vársz, mit mondjak?
- Semmit - vontam vállat. - Mit kellene mondanod? - kérdeztem vissza, miközben megpróbáltam kizárni az érintését a derekamon.
- Nem tudom. Egyáltalán megbocsájtottál? Már ebben sem vagyok biztos - motyogta, amitől azonnal bűntudatom támadt. - Ha azt akarod, hogy békén hagyjalak, csak mondd meg - mormogta közel hajolva hozzám, amitől az egekig szökött a pulzusom.
- Jared, hagyd ezt abba - sziszegtem kelletlenül. - Tudom mit művelsz! Azonnal. Fejezd. Be - tagoltam a mondatot, hogy megértse. - Hallod? - hajoltam egyre hátrébb. - Ne akarj elcsábítani - szűkítettem össze a szemeimet.
- Szerinted ezt akarom tenni? - kérdezte szórakozottan.
- De még mennyire! - mondtam dühösen, s kiszabadultam a karjai közül. - Ha megígéred, hogy nem jössz közelebb hozzám két méternél, akkor elmegyek veled moziba - mondtam határozottan.
- Komolyan beszélsz? - döbbentem meredt rám.
- Bizony.
- Nem bírod a közelségem?
- Túl erős a parfümöd. Émelygek tőle. Jó lesz az a két méter - füllentettem.
- Ez baromság - szagolgatta meg magát. - A parfümöm tökéletes! Csak te nem vagy az.
- Most ezzel azt akartad mondani, hogy hülye vagyok? - meredtem rá.
- Mi? Dehogy - rázta meg a fejét hevesen. - Tudod, hogy szeretlek - ölelt magához ismét.
- Két méter - morogtam a mellkasának.
- Nem érdekel a két métered, te is tudod - válaszolta nevetve. - Szóval, indulhatunk?
- Jó, de azt nézzük meg, amit én választok!
- Rendben, ahogy akarod - tartotta maga elé a kezeit, majd elszörnyedve nézett rám. - Csak kérlek, ne valami romantikus filmet válassz - könyörgött.
- Majd meglátjuk - vigyorogtam édesen. Még láttam a "Kár volt elhívnom Őt" arcát, amikor kiléptem az ajtón és a lépcső felé indultam. - ANYA! - kiáltottam.
- Igen? - nézett ki a konyhaajtón, kezében egy tál valamivel, amit épp kevergetett. - Mi van? Miért nézel így rám? Süti - mutatta felém a tálat jókedvűen, majd belemártotta az ujját és megkóstolta. - Finom - jelentette ki, miközben elgondolkodva nézett a tálra.
- Rendben - bólintottam. - Azt szerettem volna kérdezni, hogy...
- Eljöhet-e velem moziba? - szólalt meg Jared, miután oldalba könyököltem, hogy folytassa a mondatot. Anyu felváltva pillantott hol rám, hol rá, miután megállt a kezében a fakanál. Ahányszor szóba jött Jared kettőnk között, váltig állította hogy nem létezik fiú - lány barátság. Nos, sosem adtam neki ebben igazat, csakhogy mindent tagadjak, de egyébként ezzel tisztában vagyok. Valamelyik fél mindig többet kezd érezni. Vagy esetleg mindketten.
- Nos... - kevergette tovább a süteményt. - Aranyos, hogy így megkérdezitek, de... Nem - rázta meg a fejét. Csalódott tekintetünket látva elnevette magát, majd megpaskolgatta az arcomat. - Csak vicceltem. Nyugodtan menjetek mozizni - mosolygott, ám én tudtam, hogy ez mögött a mosoly mögött ott lapul a "Ma még beszélgetünk" mondat. Alig várom!
- Kösz, anyu. Igazán rendes vagy! - az él a hangomban nem kerülte el senkinek a figyelmét, úgyhogy magamra varázsoltam egy mosolyt, amit anyu viszonzott is, körülbelül ugyanolyan kamu mosollyal. - Menjünk! - jelentettem ki gyorsan, majd elkaptam Jared karját és a bejárati felé vonszoltam.
- Hé, várj már! Nem akarsz hozni valamit magaddal? - kérdezte, miután megtorpant.
- Mit kellene hoznom?
- Megtennéd, hogy nem kérdéssel válaszolsz?
- Zavar? - pislogtam fel rá, mire elnevette magát és megcsóválta a fejét.
- Gyalog akarsz menni?
- Nincs kocsid?
- Szeretnél azzal menni?
- Meddig fogunk még kérdésre kérdéssel válaszolni?
- Ameddig meg nem unjuk? - dobta át a karját a vállamon, majd húzni kezdett. - Egyébként van kocsim, ha nem tudnád.
- De tudom - forgattam meg a szemeimet.
- Akkor meg ne kérdezz hülyeségeket.
- Bocsánat - duzzogtam, majd a koromhoz méltóan leráztam magamról a kezeit és eltrappoltam tőle. Nevetve jött utánam, majd mikor mellém ért ismét átdobta a kezét a vállamon és közelebb vont magához.
- Ne duzzogj, nem áll jól.
- Kapd be - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire megforgatta a szemét, aztán... Aztán maga felé húzott és nyomott egy puszit a homlokomra! Meglódult a szívem a mellkasomban, miközben igyekeztem nyugodtan sétálni tovább mellette. Bosszankodtam egy sort magamban a pirulásom miatt, aztán lazán - vagyis próbáltam az lenni - megkérdeztem:
- Ezt most miért kaptam?
- Tudtam hogy megfogod kérdezni! - megjelentek a nevetőráncok a szeme körül, miközben rám nézett. Vállat vont. - Csak úgy - rúgott bele egy kőbe, miközben kezével a vállamnál babrált valamit.
- Ez nem válasz.
- Nem érdekelsz.
- Te sem. Vedd le rólam a kezed.
- Bírom, hogy ilyen gyorsan megtudsz sértődni - röhögött jóízűen.
- Nem sértődtem meg - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt. Lenézett rám. Jobban mondva a mellkasomon akadt meg a pillantása, mire elvettem onnan a kezeimet és csúnyán néztem rá. - A szemembe nézz, ne máshová, Jared.
- Bocsánat, mégiscsak fiúból vagyok.
- Az engem nem érdekel! - morogtam, majd felsikítottam amikor ellökött. Tényleg ellökött. Nyekkentem egyet mikor a fűben landoltam. - Mi ütött beléd? - kiáltottam rá, miközben a csuklómat fájlaltam, amire szerencsésen ráestem.
- Sajnálom. Fáj? - ült le mellém nyugodtan, majd a kezem után kapott, amit én elrántottam tőle. - Mozog? - kapta el sikeresen, majd megmozgatta, mire felordítottam. - Na, mozog ez!
- Hülye állat! - visítottam, s elhúztam a karom. - Ezt most miért kellett? - könnyeztem be a fájdalomtól, közben óvatosan megmozgattam a csuklóm.
- Ne sírj, nem fáj az annyira - utalt a kicsorduló könnyemre, amit szipogva letöröltem.
- Nincs bűntudatod?
- Miért lenne?
- Mert szerintem miattad eltört a csuklóm - sírtam el magam véglegesen. Megrándult az ajka gondolom a visszafojtott mosolytól, majd mellém ült és átkarolta a vállam.
- Na, nem tört az el. Hadd nézzem! - nyúlt a kezem után.
- Esélytelen - motyogtam. - Nem moziba készültünk? - nyögtem ki szipogásaim közepette. Matatott valamit a nadrágjában, mármint a zsebében, aztán előhúzott egy zsebkendőt és nekem nyújtotta. - Köszi - vettem el tőle, aztán kifújtam az orrom. Türelmesen várta míg végzek, aztán a fura hangoktól amiket kiadtam, röhögnöm kellett. Úgyhogy kicsúszott egy kis nevetés a számon, mire elmosolyodott és felvont szemöldökkel pillantott rám. Végeztem az orrfújással, aztán kitört belőlem a nevetés. Megfeledkeztem a csuklómról, egészen addig, amíg rá nem akartam támaszkodni. Akkor viszont megéreztem a belenyilalló fájdalmat, s felkiáltottam, miközben majdnem hátraestem - nem mintha nagyot estem volna -, de Jared elkapta a ép kezem és visszarántott.