Chapter 9.

Hi, darling's.xx

Tudom, hogy elvan veszve Harry, sajnáloom. A következő részben már szerepelni fog, csak így a történet elején még ilyen "mellékszereplő". Nem így terveztem, de így alakult. Sorry.

Csak ennyit akartam. Jó olvasást!:)xxx

HOPE U LIKE IT!:))

- Úristen, de béna vagy - nevetett ki lazán. Az arcomat törölgettem, miközben mindketten röhögtünk.
- Most jó? - kérdeztem, s felé mutattam az arcom.
- Nem. Ott van még valami.
- Hol? - kérdeztem bosszúsan.
- Ott! Az orrod felé - mondta. Lerakta a pizzáját az asztalra, majd várakozóan nézett rám. Én meg még mindig az arcomat dörzsölgettem. - Még most is ott van... - sóhajtott fel unottan.
- Rendben, ott is marad - vontam vállat és nyúltam volna a pizzámért, amikor elkapta a kezem és a sajátjával végig simított az arcomon. És azt hiszem az volt az a pillanat, amikor megszűnt körülöttem minden más. Nem érdekelt a múlt, hogy kihasznált - mert azt csinálta -, és hogy hány éves. Bár, igazából az sose érdekelt. Nem érdekelt, ha megtudják anyuék. Az sem érdekelt volna, ha nem messze tőlünk bomba robban.
Sötét szemét az enyémbe mélyesztette, a keze pedig még mindig az arcomon volt.
- Ugye nem volt már semmi az arcomon? - kérdeztem, megtörve a pillanatot.
- Nem, csak valami romantikus jelenetet akartam átélni. Ilyen szokott lenni a filmekben, tudod - válaszolta halkan, apró mosollyal az arcán.
- És most jön a csókjelenet?
- Gondoltam rá, igen - motyogta. Tekintete a szemem és az ajkaim között járt. - Ha most megcsókollak, ugye nem fogsz hazáig rohanni? - kérdezte. - Egyébként már kezd fáradni a kezem - tette hozzá, s nem bírtam tovább, elnevettem magam. Rám vigyorgott, majd levezette a kezét és a derekamra helyezte.
- Most fogsz megcsókolni? - kérdeztem, s megpróbáltam lenyugtatni a mellkasomban dübörgő szívem, de szinte képtelenség volt.
- Ha befogod, akkor igen - bólintott. - Szeretnéd?
- És ha nem fogom be? - figyelmen kívül hagytam az utóbbi kérdését. Most komolyan megbeszéljük, hogy épp csókolózni fogunk?
- Akkor majd én elhallgattatlak - időközben szépen lassan lefektetett a kanapéra és felettem támaszkodott.
- Ren... - kezdtem volna, ám ajkait enyémekre nyomta és megnémultam. Aztán rám nézett. - Mi az? - pirultam el.
- Várom, hogy megüss vagy elszaladj - mondta, miközben keze az oldalamon barangolt.
- Már rég megtettem volna - motyogtam. - Mi az? Ennyire mély nyomot hagyott benned, hogy állandóan felhozod? - kérdeztem, s kezeimmel átkulcsoltam a nyakát.
- Nos, nehéz dolog volt nézni ahogy a lány, akibe beleestem, elszalad, miután megcsókoltam - motyogta a számra.
- Sajnálom, csak megijedtem.
- Mitől?
- Az érzéseimtől.
- Milyen érzések?
- Olyanok, amik kimondatják velem, hogy szeretlek - mondta, s éreztem, ahogy elpirulok. Rám vigyorgott és adott egy puszit a számra.
- Én is téged.
- Nocsak. Mégsem vagy annyira érzéketlen - mosolyogtam rá torkomban dobogó szívvel.
- Nagyon úgy tűnik - vigyorgott, majd ismét lecsapott az ajkaimra.

Vigyorogva feküdtem az ágyban. Nem, nem Jared szobájában. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Ez a valóság lenne? Mert ha nem, akkor kérek mindenkit, hogy senki se ébresszen fel. Köszönöm.
Sóhajtva nyújtóztam el az ágyon. Levettem magamról a nadrágot még mielőtt lefeküdtem volna.
Nyitódott az ajtó, s halk lépteket hallottam.
- Alszol?
- Nem. Mit keresel itt?
- Megőrjített a tudat, hogy itt vagy a szomszéd szobában, és hogy egy köpésnyire vagyok attól, hogy egész éjszaka átöleljelek.
- Ezt a szöveget most találtad ki?
- Ja, de szívből jött. Tetszett? - suttogta a fülembe, mikor átölelte a derekam. - Hoppá. Lekerült a nadrág? - kérdezte, s kezét a combomra simította. - Hmmm... - hümmögött.
- Jared! - szóltam rá, s örültem, hogy nem látja, ahogy elpirultam. Csak kár, hogy ennyire ismer.
- Fogadni mernék, hogy most elpirultál.
- Fogd be! - mondtam kuncogva. Megszorította a lábam, majd kezét a derekamra vezette és ott is hagyta.
- Egy nap majd megengeded, hogy bármit csináljak veled. És esküszöm, az lesz a kedvenc napom az egész hátralévő életemben  - mormogta a bőrömbe, majd magához húzott és nyomott egy csókot a nyakamra. - Akkor együtt...?
- Együtt - motyogtam, s megfordultam az ölelésében. A hátára feküdt és a mellkasára vont. Imádtam az illatát, amit tudattam is vele.
- Tusfürdő. Tudod, amit te is használtál - nevetett halkan. Elmosolyodtam.
- Akkor is.
- Én meg téged imádlak - szorított magához, és nem tudom megérezte-e a mellkasomban dübörgő szívemet.
- Szeretem, amikor ilyen vagy.
- Milyen?
- Ilyen nyálas.
- A romantikus jobb szó.
- Igazad van, bocsi - nevettem.
- Ne aggódj, már megszoktam - röhögött, majd ajkát a homlokomhoz nyomta, én pedig boldogan aludtam el a karjai között.

- Minek vittél pizsamát az iskolába? - kérdezte anyu másnap délután, amikor hazaértem.
- Ööö, ez volt a feladat - füllentettem elég bénán, égővörös fejjel. Na, most lebuktam. Ez volt az a pillanat, amikor lehervadt a mosoly az arcomról az egész napos vigyorgás után.
- Na, azt hittem azért ennél jobb hazugságot találsz ki! Ki vele! - mondta szigorúan, én pedig körbenéztem, nem-e akad valami, amiről beszélhetnék. Jeremy szerencsére nem volt otthon, hogy beletudjon szólni, se apu, hogy levegye a fejem.
- Rendben - nyeltem egyet. - Jarednél aludtam - hadartam és becsuktam a szemeim, hogy ne lássam a reakcióját. Aztán, mikor nem válaszolt, kinyitottam az egyik szemem.
- Akkor most szépen leülünk, és elmesélsz mindent - adta ki parancsban, majd a kanapéra mutatott. Odakullogtam, nyomomban vele, majd leültem és magam alá húztam a lábaim.
- Szóval, kibékültünk. Aztán áthívott... - motyogtam. - Tudod, elmaradt egy filmezés - emlékeztettem, mire bólintott. - Aztán megnéztünk egy filmet. Én sírtam, ő vigasztalt. Pizzáztunk. Megcsókolt - fejeztem be röviden, elpirulva.
- Lefeküdtetek? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Hogy tudnak a szülők rögtön arra következtetni egy sima "Megcsókolt" szóból, hogy lefeküdtünk??
- Öö, nem - mondtam.
- Rendben - bólintott, majd elhallgatott és valamin nagyon gondolkodni kezdett. Én pedig pánikba estem.
- Kérlek, ne tiltsatok el tőle! - könyörögtem és még a kezeimet is összekulcsoltam. - Kérlek szépen, anyu!
- Én nem foglak eltiltani tőle - rázta meg a fejét. - De ő 21 éves!
- Köztetek is van vagy 6 év apuval - vonogattam a vállam.
- Az más.
- Az nem más! - vitatkoztam. - Beszélsz apuval? Én nem merek - riadtam meg.
- Beszélek vele - mosolyodott el. - De nem lesz könnyű - sóhajtotta, majd átkarolta a vállam. - Szereted Őt?
- Mindennél jobban - mondtam halkan.
- Aranyos - vigyorodott el. - Készülj fel, mert lehet, hogy neked is kell majd beszélned apáddal.
- Nagyszerű - morogtam. - De azért köszönöm - nyomtam egy puszit az arcára, majd átöleltem. - Nem is vagy olyan szigorú most, mint az elmúlt években - gondolkodtam el hangosan.
- Sose voltam szigorú. Csak féltettelek - vont vállat.
- Most nem?
- Dehogynem. Ha csak megbánt, kitekerem a nyakát - mondta, mire felnevettem és megráztam a fejem.

- DE HISZ Ő MÉG CSAK 17 ÉVES! - kiáltotta apu valahol a földszinten, ami úgy ért engem, mint derült égből a villámcsapás, úgyhogy megijedtem és elejtettem a telefonom. Aha, szóval hazaért, és anyu megpróbálkozott beszélgetni. - ESÉLYTELEN - Vajon azért beszél ilyen hangosan, hogy én is meghalljam, vagy csak nem tudja kordában tartani a dühét? - Az engem nem érdekel. Ő meg 21 éves.
Oké, éreztem én, hogy kifog akadni, de hogy ennyire?! Erre nem számítottam.
Üzenetváltás Brooklyn és Jared között:
„Vészhelyzet”
„Mi a baj?”
„Apu”
„Ja, értem. Sok sikert”
„Ennél azért nagyobb támogatásra vágyom”
„Mit szeretnél? Oda menjek?”
„NEEE. Kinyírna”
„Akkor?”
„Nem tudom”
„Dobd be magad. Regélj rólam, hogy milyen aranyos tudok lenni és lehet, hogy megenyhül”
„Rendben. Kívánj sok szerencsét”
„Az már megvolt”
„Nem gond”
„Sok sikert. És szeretlek”
„Én is téged”
„Tudom”
Mosolyogva meredtem a képernyőre és csak akkor eszméltem fel, amikor nyitódott az ajtó és Jeremy lépett be rajta.
- Mit akarsz? - kérdeztem hűvösen.
- Apu nagyon ki van akadva - jelentette be, mintha én nem hallanám, ahogy lent kiabál. Nekem is beszélnem kellene vele?
- Rájöttem - vontam vállat.
- Legszívesebben beköptelek volna, hogy tegnap egy vadidegen kocsijából szálltál ki, de így... Meghagyom magamnak - dőlt neki az ajtófélfának.
- Igazán nagylelkű vagy - mondtam gúnyosan. - Egyébként az egy dolog, hogy neked vadidegen. Nekem nem.
- Miért, ki ő?
- Egy srác - adtam röviden választ a kérdésére.
- Honnan ismered?
- Az edzőteremből, de most már békén hagyhatsz - hessegettem az ajtóból.
- Várj - kapta el a kezem, mire bosszúsan rángatni kezdtem azt. - Régóta ismerem Jaredet és tudom milyen - mondta és már lassan úgy éreztem, hogy meg is fog ölelni.
- Igen? Na és milyen? - vontam fel a szemöldököm.
- Jó fej meg minden, de a lányokat nem igazán becsüli meg.
- Hát, te is jó barát vagy, mit ne mondjak - összecsaptam a tenyereimet és felnéztem rá. - Nem érdekel a hablatyolásod - vágtam csípőre a kezeimet.
- Rendben, én csak szóltam - bólintott.
- Rendben - bólintottam. - Arrébb állnál? Köszi - mondtam gúnyosan, s ahogy elhaladtam volna mellette, félelmem beigazolódott. Megölelt.
- Attól, hogy utállak, még a húgom vagy és féltelek - motyogta a hajamba, én pedig tágra nyílt szemekkel néztem a háta mögött lévő falon lógó képet. Egy tájkép volt, amit még én választottam pár évvel ezelőtt.
Esetlenül megütögettem a vállát, majd felsóhajtottam, mikor elengedett.
- Huhh, máskor szólj, mielőtt meg akarsz ölelni, rendben? - kérdeztem zavartan.
- Oké - mosolygott, aztán kikerült és bement a szobájába. Zavartan álldogáltam még ott pár percig, majd megijedtem, amikor apu szaladt fel a lépcsőn. Úristen, csak ezt éljem túl!