Chapter 23.

Sajnáloooooom hogy ennyit késteem:( xx.

- Szóval kell liszt, tojás... - soroltam a listáról, amire fel volt írva minden. Felsóhajtott, majd tolta tovább a bevásárlókocsit és szem forgatva hallgatott. - Ennél nagyobb lelkesedést kérek - löktem oldalba.

- Ennyi nem elég? - nézett rám unottan, majd mosolyt festett az arcára. - Szóval, mi kell még? - lelkesedett, mire felnevettem.
- Nem áll jól a színlelés.
- Döntsd már el mit akarsz.
- Most épp bevásárolni - válaszoltam mosolyogva. Megrázta a fejét, majd tovább indultunk. Harryvel bevásárolni nem egy élmény. Vagy morgott valami miatt, vagy csak épp mindent amit meglátott és megtetszett neki, megakart venni. Szóval, miközben lebeszéltem pár dologról, és miután megjegyezte, hogy borzalmas velem vásárolni és miután fizettünk, végre haza felé vehettük az irányt.

- Ki segít bevinni a dolgokat? - kiáltott utánam Harry, amikor én már a bejárat felé mentem.
- A két kezed? - szóltam hátra, mire bosszúsan fújtatott párat, majd behajolt a kocsiba és indulatosan kivette a cuccokat onnan.
- Csak hogy tudd, ezért keményen megfoglak szívatni.
- Alig várom - mosolyogtam rá, mikor beért.
- Remélem még nem felejtetted el, hogy én vagyok az edződ - mosolygott ő is, majd felnevetett, amikor az arcomra fagyott a mosoly. - Így jártál.
Morogtam egy sort, miközben felértünk a lakásomhoz, majd gyorsan kinyitottam az ajtót és becsörtettem.
- Remélem tudod, hogy most utállak.
- Sose utálsz - forgatta meg a szemeit. - Életed végéig kínozni foglak.
- Felbontom a szerződést.
- Milyen szerződést? - röhögött.
- Az edzőit - vágtam rá. Vigyorgott.
- Aztán két hét és itt lustálkodnál. Azt meg te nem szeretnéd - lepakolt a pultra, majd mosolyogva nézett le rám. Mérgesen elnéztem mellette, majd felsóhajtottam. Kezeit a derekamra rakta, mire ismét felnéztem rá. - Tegyük fel, hogy utálsz.
- Tegyük.
- Tegyük fel, hogy én is téged - mondta. Vállat vontam. - Akkor nem kell segítenem sütni? - pislogott le rám.
- Megsütlek én téged, ha nem segítesz - csaptam a karjára, mire nevetve megrázta a fejét, majd nyomott egy puszit a homlokomra és elengedett.
- Majd nézlek - vigyorogva le ült egy székre, s megforgattam a szemeimet, majd levettem a kabátom.
Valahol éreztem, hogy a sütésből nem lesz semmi, de azért bekészítettem minden hozzávalót a pultra. Harry csendesen figyelt, ahogy a konyhában forgolódtam és már kezdtem zavarban érezni magam, amikor egy adag lisztet dobtam felé. Felpislogott rám, amikor a fehér por leülepedett előtte, meg rajta, én pedig ártatlan mosollyal az arcomon néztem rá.
- Nem azért vettem, hogy pazarold - szólt rám szórakozottan, miközben feltápászkodott a székről, amolyan "Még élsz, de már nem sokáig" fejjel, majd kis léptekkel elindult felém.
- Csak már kezdtem unni, ahogy nézel - vontam vállat, miközben hátráltam. Belemarkolt a lisztbe, majd két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és lazán az arcomba dobta. - Baszd meg, Harry - kezeimmel kisöpörtem az arcomból. - Én nem dobtam ennyit.
- Nem érdekelsz.
- Rendben - bólintottam, s hirtelen megindultam, de megcsúsztam. Szívem a torkomba ugrott, amikor majdnem bevertem a fejem a pultba, csak Harry utánam kapott és visszarántott.
- Istenem, de béna vagy - nevetett, majd a mellkasára vont, miközben én próbáltam lenyugtatni a szívemet. - Jól vagy? - mormolta a hajamba.
- Igen - sóhajtottam fel.
- Basszus, ha nem vagyok itt, bevered a fejed a pultba. Tuti jól vagy? - eltolt magától, s végig nézett rajtam.
- Aranyos, hogy így aggódsz - mosolyogtam fel rá, mire homlok ráncolva nézett rám.
- Ez természetes - mondta, miközben elvigyorodott, s megjelentek a gödröcskéi. Kezemet az arcához vezettem, s ujjamat belemélyesztettem a gödröcskéjébe. Zavartan pislantott párat.
- Imádni való - vigyorodtam el.
- Mint te, Szépségem.
- Szóval - pislantottam párat, miután visszanyerte a szívem a rendes tempóját. Ahogy lenéztem Harry szájára, megakartam csókolni. Úgy éreztem, meg kell. Élesen beszívta a levegőt, mire felpillantottam rá. Felvonta a szemöldökét. - Szóval akkor én sütök... - elfordultam tőle, vissza a pulthoz, majd a tál után nyúltam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, miközben keze a derekamon landolt, én pedig megálltam a mozdulatban.
- Teljes mértékben - mondtam határozottan. Ujjai a bőrömbe mélyedtek.
- Tuti? - a fülem mellett szólalt meg, éreztem a leheletét a bőrömön.
- Mit akarsz? - dadogtam, szuggerálva a tálat magam előtt. Hátha ad valami tanácsot.
- Azt, amit te.
- És szerinted mit akarok?
- Mutasd meg - morogta. Sóhajtottam, kezeim rátaláltak az övére, s megfordultam az ölelésében.
- Tegyél fel a pultra, mert egyébként nem tudom megmutatni - mondtam, mire mosolyát visszafojtva félretolt mindent mögöttem, majd elkapta a derekam és felemelt. Elmosolyodtam, Ő pedig várakozva nézett rám. - Helyes ez? - kérdeztem.
- Mi?
- Hát ez - mutattam kettőnkre, majd vállat vontam.
- Régebb óta beléd vagyok esve, mint te azt hinnéd - mondta egyszerűen, mire kihagyott pár ütemet a szívem.
- Mióta? - pislogtam.
- Születésnapod előtt történt valamikor...
- Tessék?
- Jól hallottad. Szóval, most vagy megcsókolsz végre, vagy én foglak, de akkor... - kezdte, de belefojtottam a szót azzal, hogy magamhoz rántottam és ahogy kérte, megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, majd közelebb húzott magához és a kezét felvezette az arcomhoz. Átkulcsoltam a nyakát, majd a hajába túrtam, s most én mosolyodtam el. Kinyitottam a szemeimet, miközben homlokát az enyémnek döntötte.
- Mit mondasz?
- Mire? - mormoltam.
- Ránk.
- Benne vagyok.
- Komolyan? - csillantak fel a szemei.
- Nem egyértelmű? - nevettem, majd magamhoz húztam és a nyakába temettem az arcom.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - mormoltam, mire még szorosabban ölelt magához. - Süthetek?
- Nekem azért lenne jobb ötletem is...
- Nem, Harry.
- Ne szégyenlősködj.
- Mi? Nem szégyenlősködöm.
- Jó, mert már úgyis láttalak meztelenül - emlékeztetett, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Fogalmam sincs, honnan jött ez most, de... Az a te hibád volt. Rám nyitottál!
- Meztelenkedtél.
- Mondom, hogy rám nyitottál - méltatlankodtam.
- Direkt - vallotta be szerényen, mire leesett állal néztem rá. - Most mi van?
- Semmi. Hülye vagy - nevettem el magam.
- Csakis annyira, mint te - mosolygott rám, én pedig nem ellenkeztem, mert ez volt az igazság.