Chapter 4.

HOPE U LIKE IT!:)) 

Miután lecseréltem a pólóm és felöltöztem valami sportosabb cuccba, fogtam egy táskát, majd beledobtam egy kis vizet, meg amit úgy gondoltam, hogy szükségem lesz rá.
Leszaladtam a lépcsőn, majd megtorpantam a konyhánál.
- Hova-hova? - kérdezte anyu.
- Ööö, edzőterem - válaszoltam óvatosan.
- Délre itthon vagy! - adta a parancsot, mire csak bólogattam, majd nyomtam egy puszit az arcára és kimenekültem a bejáratin. Ragyogó napsütésben sétáltam egészen a teremig, fülemben maximum hangerőn szóló Bastille nevű együttessel, majd vidáman léptem be az ajtón.

 Nem lesz itt! - magamban veszekedtem egy ideig, hogy vajon megérkezik-e Colos vagy sem. Mennyi az esélye annak, hogy akkor jön ő is, amikor én?
Szinte fel sem tettem magamban még ezt a kérdést, amikor megpillantottam. Nem lett volna nehéz meglátni Őt, a kétméteres magasságával. A csupasz vállára volt dobva egy törülköző, félmeztelenül lépdelt be az ajtón. Miért van mindig félmeztelenül? Nem mintha eddig olyan sokszor találkoztam volna vele...
Úgy csináltam, mintha észre sem vettem volna, előre fordultam és tovább futottam. Most nem fogok elesni!
- Ms. Futópad - szólalt meg, mikor futni kezdett mellettem.
- Colos - bólintottam felé komoly ábrázattal. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, úgy tűnt, bosszús volt. Vajon nem szereti, ha a magasságával foglalkozik valaki?
- Törpe.
- Brooklyn.
- Harry - mosolyodott el. Szóval Harry. Illik hozzá ez a név. - Szép neved van - szuszogta.
- Köszi - villantottam egy mosolyt rá, miközben azon gondolkodtam, hogyan is kellene Őt elbuktatni. Vagy az túl kockázatos lenne? Kinek kellene egy eszméletlen Harry? Főleg szemtanúkkal együtt... Senkinek.
- Na - szólalt meg hirtelen.
- Mi na?
- Hát, gondoltam te is megdicséred az én nevem - vonogatta a vállát.
- Na, persze - bólintottam. - Komolyan mondtad? - kérdeztem, mire bólogatni kezdett. - Csodálatos a neved, Harry - mosolyogtam édesen.
- Köszönöm, Brooklyn - vigyorgott rám.
Egészen addig agyaltam, amíg úgy nem gondoltam, hogy elég lesz mára a futás. Lihegve leléptem a padról, majd ittam pár kortyot és a futó Harryt néztem.
- Ennyi? - kérdezte.
- Ennyi - bólintottam. Megálltam mellette, miközben Ő előre bámult. - Szóval, Harry... Van barátnőd? - tettem fel a kérdést, mire azonnal rám pillantott.
- Mi? Mármint értettem mit kérdeztél, de... Túl fiatal vagy hozzám. Mármint én 23 vagyok, te pedig olyan 18 lehetsz...
- 17 - javítottam ki.
- Na tessék! Szóval, nem akarlak... Mármint nem, nem akarlak... Te jó ég, csak simán nem akarlak megbántani. Szóval, érted... - majdnem elnevettem magam a zavartságán, miközben lihegve magyarázott.
- Mr. Pánik. Nem akarok a barátnőd lenni, ha már itt tartunk - nevettem el magam.
- Akkor? - ráncolta a szemöldökét.
- Hát, csak úgy mondanám, hogy az előbb lépett be egy csaj az ajtón, aki körülbelül veled egy idős lehetett... - hazudtam, kétszer is meggondolva, hogy kockáztatok és elbuktatom Őt. Remélem, nem lesz semmi baja. Oda kapta a fejét, miközben lelassított futás közben, én pedig épp kiraktam a lábam elé, amikor visszanézett rám, aztán le a lábamra és könnyedén átlépte azt.
- A fenébe! - kiáltottam dühösen.
- Hallod, ezt most nem gondoltad komolyan - rázta meg a fejét, s lelépett a futópadról. - Brooklyn, Brooklyn, Brooklyn - egyre csak rázta a fejét, ami engem felettébb idegesített, de inkább nem jegyeztem meg.
- Igen? - kérdeztem édesen pislogva rá.
- Pedig már majdnem felajánlottam, hogy elviszlek - hajolt le hozzám.
- Azt hiszem, tegnapelőtt már mondtam, hogy szeretek sétálni - vakkantottam. - Nem kell hazafurikázni - néztem rá összeszűkített szemekkel. - Kezdem azt hinni, hogy felakarsz szedni - tettem hozzá, aztán elgondolkodtam azon, hogy én igazából sosem barátkoztam valami könnyen. Harryvel meg... Ez mi? Felegyenesedett, majd lenézett rám.
- Ahhoz, hogy felszedjelek, az kell, hogy magasabb legyél - mosolygott.
- Ahhoz, hogy felszedj, az kell, hogy alacsonyabb legyél - mosolyogtam.
- Nagyszerű. Nincs kedvem hajolgatni, azért, hogy megcsókoljalak - ragozta a dolgot.
- Nincs kedvem lábujjhegyre állni, azért, hogy egyáltalán beletudjak túrni a hajadba! - kontráztam.
- Nem is kell neked beletúrni az én hajamba! Hagyd békén a hajam.
- Te pedig ne akarj megcsókolni! - füstölögtem.
- Szóval, elvigyelek? - kérdezte, miközben a vállára dobta a törülközőjét és megfogta a vizesüvegét.
- Elvihetsz - vonogattam a vállam, és lazán felkaptam a táskám, s már el is felejtettük az elmúlt kis szóváltásunkat.
- Hogy mondtad? Nem hallottam jól innen fentről - hajolt le egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Te most szívatsz, ugye? Jó, akkor megyek gyalog! - rivalltam rá, miközben löktem egy aprót rajta a mellkasánál fogva, majd megfordultam és már épp elakartam vágtatni onnan.
- Csak vicceltem. Elviszlek - nevetve előzött be, majd kinyitotta előttem az ajtót.
- Micsoda úriember - motyogtam.
- Csak nem akartam látni, ahogy itt szenvedsz az ajtóval. Tudod, mert olyan kis termetű vagy - csúnyán néztem rá a megjegyzése után, mire védekezően feltartotta a kezeit maga elé. - Sajnálom, csak olyan kicsi vagy és ez... - összeszűkített szemekkel néztem rá. - Aranyos. Igen, az - bólogatott pislogva, és még egy mosolyt is megejtett felém. - Még mit nem - motyogta, mikor elfordultam, ám úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg.

- Nem verted még be a fejed... Tudod, az autó tetejébe?! - kérdeztem kedvesen, miközben már bent ültünk a kocsiban.
- Nem, de... Úgy ülsz ott, mintha karót nyeltél volna. Lazulj el, nem eszlek meg. Lyukas fogamra se lenne elég a kis termeted - mosolygott, mire vágtam egy grimaszt.
- Csodálkozom. Pedig olyan colos vagy - válaszoltam, figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzését.
- És... Téged észre szoktak venni?
- Gondolom nehéz lehet neked, hogy ilyen magas vagy és folyton csak megbámulnak.
- Téged még nagyítóval sem lehet megbámulni!
- Na jó, ez övön aluli ütés volt! - rivalltam rá, miközben dühösen kinéztem az ablakon.
- Te kezdted - mondta egyszerűen. Mint egy óvodás.
- Hát nem, mert te kezdted, mikor ott bent az edzőteremben tettél pár megjegyzést... - válaszoltam. Helyesbítek: mint két óvodás.
- De hisz igazam van!
- Hagyjuk a témát! - csattantam fel.
- Oké - pillantott rám. - A lazulj el-t nem úgy értettem, hogy tedd oda fel a lábad! - dülledt ki a szeme, mikor meglátta, hogy a lábam a műszerfalon van.
- Kár, pedig most igazán lazának érzem magam - csúsztam még lejjebb az ülésben.
- Oda csak a legközelebbi barátaim tehetik fel a lábaikat! Szóval, azonnal vedd le onnan! - reccsent rám, mire kénytelen voltam lepakolászni onnan őket. - Majd szólok, ha felrakhatod.
- Szóval, majd szólsz ha közel fogok állni hozzád? - csillantak fel a szemeim.
- Ha esetleg lesz ilyen - tette hozzá óvatosan. - Még mielőtt beleélnéd magad.
- Ne aggódj, nem élem bele magam. Nem vagyok benne biztos, hogy kedvellek.
- Akkor én mit mondjak, amikor elakartál buktatni?! - förmedt rám hirtelen.
- Az azért volt, mert a múltkor úgy kinevettél! - magyaráztam meg. - Amúgy meg nem tehetek róla, hogy olyan hiszékeny vagy, mint a kisujjam!
- Mi?
- Bocs, vannak néha hülye hasonlataim - vigyorogtam. Nevetve csóválta meg a fejét, miközben leparkolt az út szélére, ugyanis megkértem rá.
- Megsértődtél, amiért nem rakhatod fel a lábaid a műszerfalra? - tudakolta, hogy miért kellett megállni.
- Nem, csak éppenséggel a szüleim... Hát szóval tudod, ők olyan féltő szülők - vontam vállat.
- Mint ahogy minden szülő - bólintott.
- Jó, de az enyéim durván azok! - mondtam, miközben kiszállni készültem az autóból.
- Hát, akkor majd találkozunk.
- Colos - köszöntem.
- Törpe - mosolygott, én pedig hátat fordítottam neki és elindultam haza.
Fütyörészve léptem be az ajtón, aztán elszörnyedtem, ugyanis rájöttem, hogy attól van jókedvem, hogy találkoztam Harryvel. Még mit nem! Nem fogja a kedvem befolyásolni! Jó, tény és való, hogy kedvelem - amit neki nem kell tudnia -, de csakis barátilag.
Mikor megtudtam, hogy nincs otthon Jeremy, még jobban feldobódtam. Vidáman léptem be a szobámba, ám egy hatalmasat sikítottam, amikor Jared rám ijesztett.
- Mi a... Mit keresel itt? - kiáltottam ijedten.
- Nem azt mondtam, hogy majd találkozunk? - kérdezte szenvtelenül vigyorogva.
- De nem ma! - dühöngtem, s levágtam a táskám a földre.
- Ne legyél dühös.
- Pedig az vagyok. Ma már vagy másodjára ijesztesz halálra! Erről szokj le!
- Azonnal - vigyorgott. - Azt terveztem, hogy elhívlak moziba - mondta, én pedig lefagytam.
- Mi?
- Ja, nem randi - rázta meg a fejét gyorsan. - Nos?
- Legyen - vontam vállat. - Bár, nem igazán bízok benned a tegnapi után - mondtam, miközben ruha után keresgéltem. - Megvan! - kiáltottam, majd kirántottam a rövidnadrágom a szekrény aljáról.
- Az egy... Tévedés volt - tartotta fel a kezeit. - Megbocsájtottál, tudod - emlékeztetett.
- Az nem azt jelenti, hogy aztán azonnal elhívhatsz ran...
- Ez nem randi! - kiáltotta.
- Shh! Mások is vannak itthon - csitítottam. - Tudom, hogy nem randi. Majd még...
- Alszol rá egyet? Az előbb már belementél!
- Nem, zuhanyzok rá egyet. Ne érj semmi cuccomhoz! Bár, kitudja mióta voltál itt - sóhajtottam. - Te jó ég. Kutakodtál? - riadtam meg.
- Mi? Úgy ismersz? Bár most, hogy így eszembe juttattad... - állt fel, mire visszalöktem.
- Ne merj innen elmozdulni! - sziszegtem, s körbe néztem a szobámban van-e esetleg valahol valami elmaradt "Szeretlek, Jared" vagy "Szerelmes vagyok beléd, Jared" szöveg még a múltból. Megnyugodtam, ugyanis nem volt. Mindet lesikáltam az íróasztalomról, amikor mérges voltam rá...
- Most azt nézed mivel kötözhetnél ide? - kérdezte szórakozottan.
- Nem. Csak megnéztem... Mindegy, mit néztem. Megyek tusolni. Ne nyúlj semmihez! - parancsoltam, majd gyorsan a fürdőbe mentem és magamra zártam az ajtót.
Mit keres itt? Alig két órája ment el! Nincs semmi dolga? Komolyan mondom, megölöm. Először megcsókol csak úgy, mintha rám lenne írva, hogy "Jared, megcsókolhatsz", aztán meg elhív moziba. Eszem meg áll... Várjunk csak! Na ne! 
Ijedten kaptam a ruhám után, amit sikeresen majdnem belelöktem a kádba, miközben nem figyeltem. Villámgyorsasággal lezuhanyoztam, majd megtörülköztem. Felöltöztem, s miközben a hajamat próbáltam kifésülni, visszamentem a szobámba, mindenre felkészülve.