Chapter 10.

HOPE U LIKE IT!:)))

- Szóval, Jared, mi? - nézett rám csúnyán. Ártatlanul pislogtam, majd anyu felé kaptam a tekintetem, aki apu után szaladt a lépcsőn.
- Te is bírod Őt - motyogtam halkan.
- Nagyon tévedsz, Aranyom - Aranyom? Mióta szokása apunak becézgetnie engem? Majdnem elnevettem magam, de inkább csendben maradtam és farkasszemet néztem egy dühös apával, aki történetesen az enyém volt és vele éltem, úgyhogy nem tudtam menekülni előle. - Csak elviseltem Őt, mert Jeremy barátja.
- És mostantól a lányodé is! Csak éppen máshogy - szólt közbe anyu.
- Hát, azt már nem! - dobbantott egyet a lábával és még haragosabban nézett. Tüzet ugye nem fog okádni?
- Apu, kérlek! Ne csináld már - vettem könyörgőre a dolgot. - Ő rendes fiú és aranyos is, meg minden - mondtam hangosan. - Mi bajod vele?
- 21 éves! Megront téged! - kiáltotta, mire anyu elnevette magát, én meg döbbenten néztem apura. Hogy mi? Jól hallottam? Úristen, na ne. Nevetnem kell.
- Will, én is 17 voltam, mikor te 23. Nem nagy dolog.
- Mondd, te kinek a pártját fogod? - fordult felé apu dühösen.
- Történetesen a lányomét - állt át mellém. - Neki is kijár az élet! 17 éves és egyetlen buliban sem volt még!
- Mert kitudja mit csinálnának ott - fonta össze a karjait a mellkasa előtt, majd kissé megenyhülő szemekkel nézett rám. - Rendben. Oké, értem. Oké, szóval... Vacsorázzunk együtt!
- Mármint... Kivel?
- Jareddel - mondta egyszerűen, bennem pedig megállt az ütő egy pillanatra.
- Komolyan? - kérdeztem az ujjaimat tördelve. Rossz szokás. Egyszer kifogom törni valamelyiket. Na mindegy.
- Igen! - mosolygott, ám láttam, hogy ez a mosoly nem volt őszinte.
- Rendben - bólogattam, majd a szobámba iszkoltam és hívtam Jaredet.
- Na?
- Most vedd elő a legaranyosabb éned. Van kedved vacsorázni?
- Nekem csak aranyos énem van. Ma?
- Kivéve, ha épp megbántasz. Igen, ma. Mikor végzel?
- 5-kor.
- Csodás, akkor ideérsz 6-ra - mondtam, majd felsóhajtottam. - Hallod... - kezdtem.
- Hallom.
- Megtennéd, hogy nem szólsz bele? - bosszankodtam, mire felnevetett. - Szóval, képzeld...
- Képzelem.
- Jared! - kiáltottam nevetve. - Elmesélhetem?
- Mit?
- Azt, hogy megölelt a bátyám! - mondtam, s megint megdöbbentem rajta. Hallottam, ahogy elakad a lélegzete, aztán hangosan röhögni kezdett.
- Az, akire gondolok?
- Miért? Szerinted hány bátyám van? - kérdeztem fintorogva.
- Hát ez igen érdekes dolog.
- Ugye? Szerintem is.
- Mennem kell. Akkor 6-kor? - kérdezte.
- 6-kor - sóhajtottam fel idegesen, s elterültem az ágyamon.
- Ne aggódj, csak túléljük valahogy - nyugtatott.
- Együtt túléljük.
- Szeretlek.
- Szeretlek - köszöntem el én is mosolyogva, majd megszakadt a vonal.

Jared majdnem mindennap nálunk volt és bezzeg akkor nem zavarta a szüleimet - legfőképp aput. Most meg rá feni a fogát. Remélem, nincs puska a háznál...
Száguldoztam az ajtóig, mikor meghallottam  a csengőt. Kitártam a bejáratit, s ott állt ő. Lazán az ajtófélfának támaszkodott, majd féloldalasan elmosolyodott, amikor megpillantott.
Sötét kék inget vett fel, egy fekete farmerrel, lábán pedig egy tornacipő volt.
- Sosem szoktam csengetni, de most úgy éreztem, hogy kell - szólalt meg. - Mellesleg gyönyörű vagy.
- Mindig ilyen ruhákban szoktam lenni.
- Tudom. De mindig is mondani akartam, hogy gyönyörű vagy, csak akkor még... Érted - Értettem. - Adhatok egy csókot, vagy most azt sem szabad? - vigyorodott el, a szívem pedig meglódult a mellkasomban. - Egye fene, beérem egy öleléssel, de csak most. Na, gyere ide - húzott magához, majd szorosan megölelt.
- Felkészültél?
- Nem, de azért csapjunk a lovak közé vagy hogy szokás ezt mondani - ráncolta a szemöldökét, mire hangosan felnevettem. Megragadtam a kezét, s behúztam a házba.
- Ööö, jó napot - köszönt, én pedig kuncogni kezdtem mellette. Rám pillantott, tekintete vidám volt.
- Szervusz, Jared - apu nyújtotta a kezét. Azt hiszem vitt bele egy kis erőt is - kigondolta volna? - mert Jared összeszorította a száját. - Öröm téged látni.
- Magát is - válaszolta kurtán Jared, majd amikor apu elfordult eltorzult arccal rázta meg a kezét. - Ha ezt tudom, előtte edzek egy hétig - motyogta halkan, hogy csak én halljam.
- Szia, Jared - köszönt anyu és mindenki meglepetésére megölelte Őt.
- 'Napot.
- Oké, ne viselkedjünk úgy, mintha most találkoztunk volna legelőször - mondta anyu mosolyogva, Jared pedig bólintott.
- Rendben.
- Amúgy kész a vacsora, úgyhogy akár ehetünk is - csapta össze a kezeit, majd előrement.
- Úgy érzem az anyukád bír engem.
- Tudom. Nem is vele van a gond. Most pedig sok sikert nekünk - mondtam halkan, s megszorítottam a kezét.
Négy személyre volt megterítve, szerencsére Jeremy elmenekült itthonról. Örök hálám ezért neki.
Leültem Jared mellé, akinek a másik oldalán anyu ült, mellette pedig apu.
- Szóval, Jared... Még sosem adódott alkalmunk beszélgetni - kezdte apu, miközben szedett egy adag a vacsorából. - Mit dolgozol? - Miért mindig ezt a kérdést teszik fel a szülők legelőször?
- Egy étteremben vagyok felszolgáló.
- Mióta?
- Hát, már lassan 2 éve.
- És szereted a munkád?
- Igen, azt hiszem - Szerencse, hogy apu nem kötött bele ebbe az "Azt hiszem" mondatba, ha ezt lehet annak mondani.
- Ez a lényeg, nem? - mosolygott anyu, mi pedig vele együtt mosolyogtunk. Egy ideig csendben ettünk. Igaz, hogy nem igazán volt étvágyam, de azért legyűrtem pár falatot. És akkor jött a kérdés:
- Na és... Mi a terved a lányommal?
- Ööö, nos... Én szeretem Őt és...
- És nem tervezzük a szétválást, apu - szóltam közbe. - Gondoltam szólok.
- Rendben, fektessünk le néhány szabályt! - mondta, s lerakta az evőeszközöket, majd hátradőlt. - Nincs ott alvás! - jelentette ki. Már volt - gondoltam, és ahogy Jared megszorította a kezem az asztal alatt, tudtam, hogy ő is erre gondol. - Maximum itt alvás van, úgy, hogy én is itt vagyok!
- Mármint, ne aggódjatok, nem veletek tervezi az alvást - szólt közbe anyu, amit mindketten megmosolyogtunk.
- Ha elmentek valahová legkésőbb 12-re haza hozod a lányom! Nincs kiszökés. Nincs beszökés az ablakon.
- Felvilágosítást nem akarsz tartani? - kérdeztem szórakozottan.
- De, gondoltam rá.
- Csak viccel - mondta gyorsan anyu, Jared arca láttán.
- Úgy nagyjából ennyi. Ha ezt betartjátok...
- Hát akkor mi most fel is mennénk a szobámba...
- Rendben - vágta rá anyu, mielőtt apu megszólalhatott volna.
- Finom volt a vacsora - szólalt meg Jared. - Köszönöm.
- Kösz apu, imádlak! - ölelgettem meg gyorsan, majd megragadtam Jared kezét és kirángattam a konyhából. Felszaladtunk a szobámba, ahol miután becsuktam az ajtót, egyből a nyakába ugrottam.
- Igeeen - kiáltottam boldogan. - Burkoltan, de áldását adta ránk - mondtam vigyorogva, ő meg nevetve csókolt meg, miközben kezeivel a combomat fogta, hogy megtartson.
- Hiányoztál. Egész nap csak te jártál a fejemben.
- Kezdesz belejönni ebbe az egészbe.
- Ugye? Szerintem is.
- Aranyos vagy - motyogtam a szájára.
- Te is - mosolygott, majd lefektetett az ágyra, és fölém mászott.

*

- Szóval? - nyaggatott Harry a kocsijában ülve, hazafelé tartva.

- Összejöttünk - vigyorogtam önfeledten.

- Gratula - vigyorgott ő is, majd leparkolt a házunktól nem messze. - És volt valami akció? 

- Akció? - ráncoltam a szemöldököm.

- Tudod mire gondolok... - pillantott rám vidáman.

- Harry! - kiáltottam elpirulva.

- Mi az? Csak megkérdeztem.

- Ne kérdezz ilyeneket.

- Rendben. Szóval, lefeküdtél már valakivel?

- Harry - néztem rá döbbenten.

- Mi van már? Csak érdeklődöm! Egy barát csak érdeklődhet! - vonogatta a vállát.

- Ez nem olyan téma, amit egy fiúval fogok megdumálni!

- Ezt veszem egy nemnek - nézett rám. - Majd beszélek Jareddel, hogy csináljon valamit ezzel a dologgal.

- Na jó. Szia, Harry - kinyitottam az ajtót és kiszálltam. 

- Szia, Brooklyn. Várom a fejleményeket! - nevetett, én pedig becsaptam az ajtót és sétálni kezdtem. Eszem megáll! Mit képzel ez magáról? Kérdeztem én valaha ilyeneket tőle? Mert szerintem nem. Akkor meg ő se kérdezgessen. 

- Ki volt az, akinek a kocsijából kiszálltál? - fonta össze a karjait anyu maga előtt, mikor hazaértem és meglátott. Meglátott? Most bajban lennék? Úgy érzem.

- Egy srác.

- Milyen srác? 

- Egy srác az edzőteremből - motyogtam halkan.

- Máris megcsalod Jaredet?

- Tessék? - döbbentem meg. - Kösz anyu, ez igazán jól esett - bólintottam. - Nem, nem csalom meg - szipogtam dühösen. - Ő csak egy barát.

- Nem érdekel. Többet nem mehetsz oda! 

- Anyu, ne csináld már! Tök jó fej srác.

- Nem érdekel!

- Ő CSAK EGY BARÁT! - kiáltottam kikelve magamból.

- Ne kiabálj velem! - kiáltotta most ő. Fújtattam párat, majd sarkon fordultam és idegbeteg módon felszaladtam a szobámba.

Estig tomboltam, meg tanultam, meg átjött Jared, neki is tomboltam egy ideig, majd este küldtem egy üzenetet Harrynek.

Üzenetváltás Brooklyn és Harry között: 

„Kiakadtam”

„Mi a baj?”

„Anyu. Nem akar edzőterembe engedni”

„Miért?”

„Mert meglátott, amikor kiszálltam a kocsidból!”

„Ó, szóval miattam?”

„Pontosan. De... Nem érdekel. Szerintem fellázadok”

„Ajtót fogsz csapkodni és artikulátlanul üvöltesz, mint valami rossz tinifilmben?”

„Ööö, nem. Bár, az ajtócsapkodásra gondoltam”

„Fogadok sírni is fogsz”

„Az már megvolt:)”

„Ne sírj, Futópad. Minden oké lesz”

„Remélem. Amúgy, mit csinálsz?”

„Meccset nézek, egy üveg sör társaságában. Te?”

„Aludni készülök. Már az ágyban fekszem”

„Ezt most azért írtad, mert számítottál valami pikáns megjegyzésre?”

„Dehogyis, te állat!:D Barátom van, hagyj békén. Alszok. Jó éjt”

„:) Jó éjt. Álmodj velem”

„Nem fogok veled álmodni, amikor barátom van”

„Aludj”

„Akkor ne zaklass”

„Tedd el a telefont”

„Te is”

„Most”

„Aludni szeretnék, Harry”

„Ki mondja, hogy írj vissza?”

„Senki, de késztetést érzek arra, hogy visszaírjak. Viszont most már hagyj aludni. Jó éjt:)”

„Jó éjt.xx NE VÁLASZOLJ”