Chapter 11.

Hiii darliings.xx
Kivételesen hamarabb hoztam a részt. Kérlek kommenteljetek, mert nem igazán tudom, hogy milyen a blog - köszönöm szépen annak a két embernek, aki mindig ír. Jöhet hideg, meleg, akármi!:) 
Ja és Harry visszatért teljes egészében, és most már nem tervezem az eltűnését:D:D
Jó olvasást:)xx 

HOPE U LIKE IT!:))) 

- Féltenem kellene téged ettől a Harrytől? - ölelte át a derekam Jared.
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Tuti?
- Száz százalék - mosolyogtam. - Tizenhét évem alatt csakis egy pasiba voltam szerelmes, és most meg is kaptam Őt - mondtam, mire elmosolyodott és megölelt.
- Oké. Akkor nem féltelek tőle.
- Rendben - nevettem el magam. - Most amúgy is elvagyok tiltva tőle. Vagyis az edzőteremtől - fintorogtam.
- Tudom. Sajnálom. Tudok tenni valamit?
- Támogass majd, ha "véletlenül" mégis betévedek oda és megtudják anyuék.
- Rossz kislány akarsz lenni megszeged a szabályokat? - nevetett hangosan.
- Bizony.
- Tudod, a rosszak mindig büntetést érdemelnek - nézett rám huncut mosollyal az arcán, s keze a fenekemre tévedt.
- Kivéve ez alól én - mondtam zavartan.
- Ez alól nincs kivétel - vigyorgott. - Akárhogy is szeretnéd - mormogta a számra, majd megcsókolt.
 Mire észbe kaptam, addigra már a dereka köré kulcsoltam a lábaim. Az ő házában voltunk, és aznap ott aludtam. Igen, apu megenyhült, látva mennyire aranyosak vagyunk együtt. Ki gondolta volna, hogy meg fog enyhülni?
- Szeretnéd? - mormogta a nyakamba.
- Nem tudom - motyogtam bizonytalanul.
- Bízz bennem - szája súrolta a kulcscsontom, majd visszatért az ajkaimhoz.
- Oké.
- Oké?
- Oké - suttogtam, aztán egymásnak estünk.

- Jó reggelt. Ideje felkelni - mormogta a fülembe, mire nyögve a vállába fúrtam az arcom. - 11 óra van.
- Komolyan? - kérdeztem döbbenten. Általában már kilenckor fent vagyok. Érdekes.
- Igen, úgyhogy ki az ágyból most rögtön - jelentette ki, majd egy egyszerű mozdulattal lerántotta rólam a takarót. - Hmm. Talán maradhatnánk még egy órát...
- Csak szeretnéd - ugrottam ki az ágyból, majd a fürdőbe iszkoltam és magamra zártam az ajtót. Hallottam a nevetését, s megpróbálta kinyitni az ajtót.
- Most komolyan bezártad az ajtót?
- Csak a biztonság kedvéért.
- Emlékeztess, hogy dugjam el a kulcsot - mondta, én pedig felnevettem, majd levetkőztem és beálltam a zuhany alá.

*

- Miért hívtál?

- Csak gondoltam zaklatlak kicsit. Baj? - mondta Harry.

- Dehogy.

- Nincs szükséged egy baráti csevejre?

- De, arra volna a legnagyobb szükségem.

- Igazából, itt állok a házatoktól nem messze. Én azt mondom szökj ki.

- Hány éves is vagy? 23? És szökésre biztatsz? - nevettem.

- A kor csak egy szám.

- Oké, de szólok, ha nem jön össze a megmentésemre kell hogy gyere.

- Ott leszek, ne aggódj.

- Oké, na várj. Indulok - mondtam, s bontottam a vonalat.

Felöltöztem valami sportosabb ruhába, csak hogy hiteles legyen, ha majd azt mondom, hogy futni megyek. Hihetetlen, hogy "kiszökök" Harryhez fényes-nappal. Mivel elég meleg volt így júniusban, leküzdöttem a "ronda vagyok" érzésem és rövidnadrágot húztam.

- Hová mész? - kérdezte anyu, mikor leértem a földszintre és a cipőmet kötöttem.

- Futni - vágtam rá, majd feltéptem az ajtót és kiléptem a kellemes +30 fokba. Balra fordultam, majd futottam egy 50 métert, ahol elfordultam jobbra és megláttam Harry kocsiját. Nem, nem magamtól jöttem rá hol van, hanem küldött egy üzenetet amiben leírta, hogy merre találom.

- Azta, olyan meleg van, mint Afrikában - mondtam, amint beszálltam mellé.

- Valóban. Miért öltöztél úgy, mintha futni készültél volna?

- Mert így nem kellett kiszöknöm - vontam vállat.

- Ötletes.

- Nagyon - bólintottam.

- Hogy vagy?

- Jól. Te?

- Jól. De gondoltam többet mondasz és beavatsz a dolgokba.

- Milyen dolgokba? - ráncoltam a szemöldököm. Már megint mire kíváncsi? 

- A dolgokba. Tudod... Jared, te.

- Mi van velünk?

- Ó, az ég szerelmére! Azt akarod, hogy nyíltan megkérdezzem?

- Nem - ráztam meg a fejem hevesen. Ha ő kérdez, az csakis olyan lehet, ami zavarba hoz.

- Jó. Szóval lefeküdtetek már?

- Te jó ég, Harry! Hogy van képed így megkérdezni? - kiáltottam. Derűsen nézett rám, kinevetett.

- Én nem vagyok szégyenlős ilyet megkérdezni.

- Rájöttem - morogtam.

- Szóval?

- Nem vagyok hajlandó válaszolni.

- Akkor ezt vehetem igennek? - kérdezte izgatottan. - Elpirultál, szóval igen! - kiáltotta vigyorogva. - Na és milyen volt? - érdeklődött, én pedig zavartan pislogtam rá és kissé arrébb húzódtam tőle.

- Miért viselkedsz úgy, mint egy lány? A lányok szokták ezt ilyen nyíltan megbeszélni, gondolom én.

- Gondoltam, ha úgy viselkedek, mintha a legjobb barátnőd lennék, akkor nem érzed magad olyan kényelmetlenül - vont vállat. - Szóval? Mesélj nekem róla! - utasított, s kissé felém dőlt.

- Most olyan, mintha egy pszichológussal beszélgetnék - válaszoltam megrökönyödve. 

- Akkor jobban szeretnéd a legjobb barátnő szerepet? - kérdezte, mire bólintottam. - Rendben. Szóval milyen volt? Durva vagy figyelmes és aranyos? - vékony hangon beszélt, amitől nevetnem kellett.

- Jó volt - válaszoltam végül egyszerűen. Grimaszolt.

- Ennyi? Ezért játszottam el egy lányt? Részleteket akarok!

- Nem fogom részletezni! - néztem rá döbbenten. - Rendben. Aranyos volt meg minden.

- Szóval figyelmes volt - bólintott mosolyogva.

- Ezt most komolyan egy fiúval beszéltem meg? - kérdeztem magamtól, de Harry válaszolt.

- Miért?

- Ez azért gáz.

- Miért? - kérdezte ismét.

- Mert nincs egy lány haverom, akivel ezt megbeszélhetném.

- Na és? Nekem meg nincs fiú haverom, akivel megbeszélhetném, ha valakibe szerelmes lennék véletlenül.

- Azt hittem a fiúk nem lelkiznek.

- Én akarok! - vágta rá.

- Ne aggódj. Én itt vagyok - mondtam, mire elvigyorodott, aztán hozzám hajolt és összeborzolta a hajam.

- Tudtam, hogy számíthatok rád - tette hozzá. Bosszúsan megigazítottam a hajam, majd én is elmosolyodtam. Aztán beszélgetni kezdtünk. Csak úgy, mindenről. Volt szó az időjárásról, mert hát azt muszáj volt megbeszélni. A családomról, az övéről, Jaredről, aztán kérdezgettem a lányokról, de ő terelte a témát, úgyhogy először az hittem, hogy inkább a fiúk érdeklik, amitől megijedtem, de biztosított róla, hogy nem meleg.

Mire észbe kaptam, már bele is nyugodtam, hogy anyu megint haragudni fog rám, mert nem szoktam 3 órát futni.

- Asszem nekem mennem kellene...

- Uhh, basszus. Ha szobafogságot kapsz nyugodtan hibáztass engem - húzta el a száját.

- Rendben, úgy lesz - bólintottam. Kinyitottam az ajtót, és megcsapott a körülbelül száz kilométer per órás szellő. Milyen szeszélyes időjárás! 

- Vigyázz, fel ne kapjon a szél - szólalt meg.
- Ugyan, a vastag lábam ezt megakadályozná - szaladt ki a számon, pedig addig tök jól titkoltam előtte - meg mindenki előtt -, hogy egy önbizalom hiányos személy vagyok.
Lenézett a lábamra, én pedig elpirulva hajtottam le a fejem.
- A lábad normál méretű!
- Azt te csak hiszed! Szerintem nem - ráztam meg a fejem. - De inkább hagyjuk.
- Nem, ne hagyjuk. Miért hiszi manapság minden második tini magáról, hogy kövér?
- Mert az is vagyok! - emeltem fel a hangom.
- Nézz már magadra! - kiáltotta. - Olyan vékony vagy, mint a kisujjam! - mondta dühösen. Farkasszemet néztünk egy pillanatig, majd bosszúsan fújtattam párat.
- Attól én még nem érzem magam vékonynak - törtem meg a csendet.
- Mert hülye vagy.
- Köszi - mondtam, majd kiszálltam a kocsiból.
- Brooklyn?
- Hmm?
- Igaz, hogy néha beletudnálak fojtani egy kanál vízbe, de... Legközelebb felrakhatod a lábad a műszerfalra - mosolygott, én pedig vigyorogni kezdtem.
- Valahogy éreztem, hogy máris a szívedbe zártál - jelentettem ki. Nyitotta a száját, gondolom, hogy tiltakozzon, de becsaptam az ajtót, mielőtt válaszolhatott volna. Integettem neki, ő meg csak a fejét rázva mosolygott.

- Rendben. Merre jártál? És ne merj hazudni, mert egy hét szobafogság! - állta el az utat anyu. Idegesen nyeltem egyet. - Azzal a fiúval voltál?
- Igen - motyogtam.
- Mi a neve? - vágta csípőre a kezeit.
- Harry.
- Oké. Hívd ide. Most.
- Most? - estem pánikba. - Minek?
- Mert megakarom ismerni Őt!
- Tuti? - kérdeztem bizonytalanul.
- Miért? Úristen! Ugye nem valami drogos?
- Mi? Dehogyis! - tiltakoztam hevesen. - Oké, akkor idehívom - motyogtam.
- Oké, addig sütök valami sütit - csapta össze a tenyereit. Furán néztem rá. - Mi van?
- Semmi - mosolyogtam, majd elővettem a telefonom és ledőltem a kanapéra.

Üzenetváltás Brooklyn és Harry között:
„Ide tudsz jönni?”
„Oké, értem én, hogy jóban vagyunk meg minden, és hogy nyár van és nincs suli, de basszus, most köszöntünk el egymástól”
„Nem az én hibám. Anyu meg akar ismerni téged”
„Most csak szívatsz, ugye?”
„Nem”
„Cseszd meg, olyan mintha a pasid lennék”
„Tudom, de nem vagy az, úgyhogy ne aggódj, minden oké lesz”
„23 vagyok”
„Kit érdekel?”
„Anyukádat”
„A tiédet!”
„Nem, mármint őt érdekli:D”
„Most meg miért nem válaszolsz?”
„Nevetek”
„Kinyitnád az ajtót?”