Chapter 13.

HOPE U LIKE IT!:))))

- Szia, apu - pislantottam párat. Harry felállt, majd illemtudóan bemutatkozott, miközben én idegesen tördeltem az ujjaim. Istenem, csak ne balhézz. - Mi újság? - kérdeztem.
- Hamarabb szabadultam a munkából - mondta mosolyogva. Vettem észre. - Arra gondoltam, a hétvégén elmehetnénk valamerre horgászni - vetette fel az ötletét.
- Horgászni? - kérdeztem vissza. Apu nagy pecás volt világéletében, de én még sose voltam vele.
- Aha - bólintott.
- Horgászni jó dolog - kapcsolódott be Harry a beszélgetésbe. Apunak megcsillant valami a szemében, majd felé fordult.
- Szeretsz horgászni?
- Igen, voltam párszor apámmal, meg haverokkal is - vont vállat, apu pedig rá villantotta az ezerwattos mosolyát, amiből én már éreztem, hogy egy meghívás lesz.
- Ha van kedved velünk tarthatsz - mosolygott.
- Nem akarok zavarni - mondta Harry.
- Ugyan, nem zavarsz - legyintett apu, mintha ezer éve ismernék egymást. Harry elmosolyodott, aztán én is, apu már eleve mosolygott, úgyhogy mindannyian mosolyogtunk. Már csak anyu hiányzott a körből.
- Akár Jared is velünk tarthatna - vetettem fel az ötletem. Lefagyott a mosoly apu arcáról, Harry meg szórakozottan felvonta a szemöldökét és szerintem élvezte a helyzetet, hogy Őt jobban kedvelik, mint a barátomat. Oldalba könyököltem, mire köhintett párat, ezzel palástolta a feltörni készülő nevetését.
- Akár - morogta apu. Felcsillant a szemem. - De nem - tette hozzá. - Ez családi program - dobbantott a lábával. Felszaladt a szemöldököm, Harryből meg kitört a nevetés.
- Harry nem tartozik a családhoz, tudtommal - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt.
- Nem, de ő...
- Igen?
- Én tényleg nem akarok zavarni - tette fel védekezően a kezeit Harry vigyorogva.
- Nem zavarsz - mondta apu, vele együtt én is. Kérdőn fordult felém.
- Mi van? Bírlak, szóval nem zavarsz. Hagyj békén. Most Jared miatt vitázok, ne zavarj össze - ismét apura irányítottam a figyelmem, Harry pedig a hátérbe húzódott és a szekrényem kezdte vizsgálni. Jobban mondva azt, amik a polcaimon voltak elhelyezve.
- Nem hiszem el, hogy ennyire nem bírod Jaredet! - fújtattam.
- Sajnálom - vont vállat.
- Pedig azt hittem megkedvelted - biggyesztettem le az ajkaimat és hatalmas szemekkel meredtem rá. Felsóhajtott.
- Az, hogy megengedtem egyet s mást, még nem jelenti azt, hogy megkedveltem.
- Pedig azt hittem...
- Rosszul hitted. Téma lezárva - mondta határozottan, egy kézmozdulat kíséretében.
- Rendben - vágtam rá sértődötten. - Akkor én sem megyek - tettem hozzá bosszúsan, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Ezt kapd ki - üzentem a tekintetemmel, s felvontam a szemöldököm.
- Akkor megyek Harryvel - jelentette ki egyszerűen.
- Két perce sem ismered - sziszegtem. Vállat vont. - Persze, rögtön fogadd örökbe fiadként - tettem hozzá a szemeimet forgatva.
- Kezdesz átcsapni szemtelenbe - rázta meg az ujját figyelmeztetően felém, majd összeráncolta a szemöldököt.
- Végül is jobban szeretném, mint Jeremyt - tettem hozzá, figyelmen kívül hagyva amit mondott. - Ugye Ő nem jön?
- Azt mondtad, te sem jössz - mosoly jelent meg az arcán.
- Meggondoltam magam - csattantam fel. - Szóval?
- Dehogynem, Ő is a családhoz tartozik.
- De apu, Harry nem... - kezdtem volna, ám elhallgatott.
- Akkor ezt meg is beszéltük! - mondta vidáman, majd fogta magát, nyomott egy puszit a homlokomra és kiment a szobámból. Idegesen álldogáltam ott még pár másodpercig, majd szembetaláltam magam Harry vigyorgó képével.
- Mi az, hugi?
- Ne humorizálj - csattantam fel sértődötten. - Téged miért bírnak jobban? - kérdeztem ajkaimat biggyesztgetve.
- Hát, talán mert én jobb fej vagyok, mint ő - nevetett jóízűen.
- Lehetetlen - dünnyögtem. - Nem is ismered.
- A múltkor találkoztam vele és még csak meg sem szólalt, egyből leszűrtem, hogy egy bunkó állat - vonta fel a szemöldökét.
- Ez nem igaz - keltem a védelmére egyből. Jó, tény és való, hogy akiket nem ismer, azokkal bunkó. Meg néha velem is, de én már megszoktam. - Na jó, talán. De veled sem volt az.
- Talán mert veled voltam - grimaszolt, majd levágta magát az ágyamra. - A szerelem sok mindenre képes - vigyorodott el, s éreztem, ahogy elpirulok. Szórakozottan leste a reakcióm. Aztán megszánt. - Láttam a rajzaidat - vágott bele egy más témába, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam . - Tehetséges vagy - mosolygott kedvesen.
- Kösz, de...
- Valahogy éreztem, hogy oda rakod azt a "De" szót - sóhajtott fel a fejét csóválva.
- Sajnálom, ilyen vagyok - vontam vállat mosolyogva, s mikor megpaskolta maga mellett a helyet, leültem mellé.
- Tudom - bólintott. - Jared nem nevel beléd sosem egy kis önbizalmat? - kérdezte kíváncsian, s eldőlt az ágyon. Zavartan ráncoltam a szemöldököm. Ezt meg hogy értette? Szokta-e mondani, hogy szép vagyok? Megszokta-e dicsérni a rajzaimat, vagy akármilyen más dolgaimat?
- Ööö, de igen - mondtam néhány pillanat gondolkodási idő után. - Néha - tettem hozzá ajkaimat harapdálva. Elgondolkodva bólintott, majd úgy tűnt nem firtatja tovább ezt a témát.
Hideg szél csapta az arcomba a hajamat, mire megborzongtam.
- Nem áll szándékodban becsukni az ablakot, mielőtt megfagyasztod magad? - vonta fel kérdőn a szemöldökét.
- Látod? Ha udvarias lennél, most te állnál fel becsukni az ablakot, hogy ne fagyjak halálra.
- Azt mondod udvariatlan vagyok?
- Soha életemben nem találkoztam még ilyen udvariatlan emberrel, mint te! - mérgesen becsuktam az ablakot és szembefordultam vele. Kissé hátra kellett döntenem a fejem, hogy felbírjak rá nézni. - Nem állnál egy kicsivel hátrébb, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam? - sziszegtem kelletlenül. Hátrált két lépést. - Köszönöm.
- Mi bajod lett hirtelen? - kérdezte mosollyal az arcán. - Nem bírod elviselni, hogy engem jobban bírnak? - keresztbe fonta a karjait a mellkasán és ekkor látszódott meg igazán, hogy milyen izmos gyerek is ő igazából. Gyerek? Kissé elvagyok tájolódva.
Megráztam a fejem.
- Egyáltalán nem ez a bajom!
- De azért mégis bánt egy kicsit, nem igaz? - kérdezte immáron vigyorogva, majd lépett egyet felém. - Brooklyn, nem tehetek róla, hogy ennyire jó fej vagyok - mondta, s megvonta a vállát.
- Most úgy megütnélek, de kisszék kellene hozzá, hogy elérjem azt a hatalmas, beképzeld arcod - morogtam, s eltrappoltam mellette, s kitártam az ajtót.
- Elküldesz? - biggyesztette le az ajkait. - De hisz' csak nem rég érkeztem!
- Nem érdekelsz - morogtam. - És most... - nem fejeztem be a mondatot, mert dörgött egy hatalmasat az ég és rémülten néztem Harryre.
- Nocsak. Csak nem félsz? - vonta fel a szemöldökét szórakozottan, miközben lépett párat az ajtó felé. Pislákolni kezdett a lámpám, aztán egyszer csak az egész házban elment az áram. Körül vett a sötétség.
- Harry! Nem látok - kiáltottam ijedten.
- Én sem! - kiáltotta vissza, aztán elnevette magát. - Hát akkor szia - hallottam, ahogy az ajtót elkezdte becsukni.
- Mi? Várj! Maradj itt, kérlek - ordítottam.
- Basszus, miért üvöltesz?! - kérdezte kíváncsian, aztán valami elkapta a kezem, én pedig felsikítottam. - Brooklyn, csak én vagyok. Te jó ég, nem lehetsz ilyen félős - nevetett, én pedig a szabad kezemmel a szívemhez kaptam és lassan kifújtam a levegőt. Megszorítottam a kezét.
- Atyaég - nyögtem ki, aztán Harry telefonja felé fordultam, ami világított.
- Srácok, jól vagytok? Csak egy kis áramszünet, semmi vész - kiáltott fel apu.
- Ja, megvagyunk! - feleltem a szemeimet meresztgetve a sötétbe.
- Ja, csak Brooklyn majdnem összepisilte magát - mondta természetes hangon, mire mellkasba ütöttem.
- Fogd be, majom.
- Csak az igazat mondom - nevetett. - Maradjak?
- Hát, sötét van...
- Veszem ezt egy igennek - mondta, majd megragadta a kezem és húzni kezdett, aztán lelökött az ágyra és mellém mászott. - Akkor beszélgessünk.

Időközben visszajött az áram és ismét világos lett, de szinte fel sem tűnt, mert épp bele voltunk merülve a pulcsim színének az elemzésében. Eléggé értelmes témákról beszélgettünk.
- Mennem kellene - nézett az órára, ami lassan fél hetet mutatott.
- Ühüm, lehet - bólintottam.
- Nehéz a búcsú - bokszolt a vállamba játékosan, majd felállt és engem is felhúzott.
- Ugyan. Alig várom, hogy elmenj haza.
- Itt fogsz sírni - ment ki a szobámból, én pedig követtem, amikor is szembe jött Jeremy. - Csak nem Jeremyvel van dolgunk? - suttogta nekem, aztán mosolyt festett az arcára.
- De igen, úgyhogy légy jó fiú. Nem mintha érdekelne a véleménye - suttogtam vissza, aztán én is mosolyogni kezdtem. - Szia, Jeremy - köszöntöttem a legkedvesebben, ahogy csak tudtam. Bár, olyan lelkes voltam, mintha csak a fogamat húznák.
- Szia, Brooklyn - köszönt, majd megtorpant előttünk és összeszűkített szemekkel nézett Harryre.
- Jeremy, ő Harry, tudod az edzőtermes fiú - mondtam és a "fiú" szónál Harry egészen véletlenül felköhögött. - Férfi. Pasi. Srác - soroltam, mire elvigyorodott. - Harry, ő pedig Jeremy, a bátyám - mutattam be gyorsan, majd megvártam amíg kezet fognak és felmérik egymást. - Nagyszerű. Ismeritek egymást, mehetünk is tovább - hessegettem Harryt a lépcső felé, aztán egészen a földszinten lévő bejáratig.
- Most miért kellett ilyen gyorsan eljönnünk onnan? - kérdezte Harry, amikor szembefordult velem.
- Apu és anyut már lenyűgözted. Nem kell, hogy a bátyámat is Jared ellen fordítsd - sóhajtottam. Nem válaszolt, csak vigyorogva bólintott egyet.
- Hát akkor cső.
- Te aztán könnyen eltudsz búcsúzni - csóváltam meg a fejem.
- Brooke - forgatta meg a szemeit -, holnap úgyis találkozunk, mert edzeni jössz, én meg úgyis ott leszek - mondta vigyorogva. - Meg hát nem sokára családi program... - tette hozzá, aztán látva az arckifejezésem elnevette magát.
- Akkor szia - szűrtem ki a fogaim közt, miközben felpillantottam az égre, ahol egy hatalmas villám cikázott végig. - Beléd ne csapjon a villám.
- Messziről elkerül, ne aggódj - mondta, s féllábbal már a kocsiban volt. - Szia, Brooklyn.
- Szia, Harry - intettem mosolyogva, majd miután beszállt a kocsiba, megfordultam és becsuktam magam után az ajtót.
- Olyan tinisen mosolyogsz, mint amikor valaki szerelmes - rontotta el apu a pillanatot. Hátrahőköltem.
- Megőrültél? Harry egy barát! - ráncoltam a szemöldököm.
- Kár - sóhajtott fel csalódottan. Vajon az én édesapám az egyetlen, aki azt akarja, hogy összejöjjek egy pasival, mintsem hogy elüldözze mellőlem? - Rendes srác.
- Tudod hány éves? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem. De gondolom, most elmondod, hogy elriassz.
- 23.
- Na és? Ugyanannyi évesek voltunk, mint ti most, amikor összejöttünk! - utalt anyura, én pedig hitetlenül felröhögtem és elmentem mellette.
- Hagyjuk, apu - legyintettem lemondóan.