Chapter 14.

HOPE U LIKE IT!:)))

A kocsiban ülve kibámultam az ablakon, miközben Harry mellettem dudorászott. Mindenféle horgász felszerelést hozott magával, természetesen két horgászbotot, mert mondtam neki, hogy nekem egy sincs, apu meg nem szívesen adta kölcsön, mondván "Harry biztosan ad". Igaza lett. Jeremy a végén lemondta a programot - hála Istennek -, mert valami csajjal találkozott. Szegény lány. Apu és anyu külön jött, mármint én buliztam ki, hogy Harryvel mehessek, ők meg persze kaptak az alkalmon és rögtön rábólintottak, mert hát Harry mégiscsak jobb mint Jared. Egyébként kicsit sem zavart a dolog. Dehogy. Nem zsörtölődtem végig az egész hetet, Harry meg nem szekált mindig, amikor épp találkoztunk.

Jarednek nem mondtam egy szót sem. Még csak meg sem említettem neki a horgászatot. Amikor kérdezte, hogy ráérek-e hétvégén, azt mondtam neki, hogy sajnos nem, mert elutazunk. Nem evett a bűntudat az miatt, hogy hazudtam neki. Dehogyis. Kicsit sem voltam ideges.

- Minden oké?

- Ja, minden a legnagyobb rendben. Végül is igaz, hogy hazudtam Jarednek, de minden rendben - bólogattam hevesen.

- Miért hazudtál neki? - meredt rám egy pillanatra.

- Hogy ne essen neki rosszul a dolog - motyogtam zavartan. Vajon ez hülyén hangzott?

- Jellemző - bólintott. - Mások érzéseid helyezed előnybe, az meg persze nem számít, hogy aztán te fogod magad rosszul érezni...
- Tudod mit? - fordultam felé indulatosan pillanatnyi elmezavarom közben. - Az egész a te hibád! - jelentettem ki.
- Mi? - fordult felém döbbenten.
- Jól hallottad! Nem kellett volna, hogy bemutassalak.
- Már megbocsáss, de akkor a te hibád! - vitatkozott, majd leállította a kocsit, ugyanis megérkeztünk.
- Nem kellett volna olyan közvetlennek lenned! Lehettél volna kicsit bunkóbb is és akkor nem szerettek volna meg ilyen gyorsan!
- Eszem megáll - csodálkozott. - Mi ütött beléd, Brooke? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak mérgesen kiszálltam a kocsiból, majd eltrappoltam a tó felé. Apu és anyu már ott volt. Anyu a füvön kiterített pokrócon üldögélt, apu pedig épp valamit a horogra készült akasztani.
- Hol hagytad Harryt? - kérdezte anyu felnézve rám.
- Ott jön a kedvenckétek - feleltem bájosan mosolyogva, majd megforgattam a szemeimet és dühösen tovább álltam. Igazából, én magam sem tudom mi ütött belém, talán csak szükségem volt egy kis műsorra, amit én csinálok.
- Brooklyn, azonnal állj meg, te állat! - üvöltött rám, mire páran lepisszegték a közelben, mondván, megijednek a halak és nem lesz kapás. - Bocs - vakkantotta oda pár embernek, majd utánam szaladt a felszerelésével együtt. - Ó, itt pont jó lesz - motyogta magának, majd lepakolt az árnyékba egy fa alatt. - Megállnál? - jött utánam kitartóan.
- Nem.
- Oké, tőlem végig sétálhatunk ötvenszer a tókörül, ha neked úgy jó - mondta, aztán a hosszú lábaival könnyedén utolért. Megtorpantam, ő pedig a lendülettől tovább ment, úgyhogy vissza kellett lépkednie párat. - Mi bajod van? - sóhajtott fel.
- Semmi - duzzogtam.
- Haragszol? - kérdezte. - Nem mintha lenne okod rá, vagy valami...
- Nem mintha tudnék haragudni rád - csúszott ki a számon, mire önelégült vigyort villantott és kihúzta magát. - Ne mondj semmit! - szóltam rá apró mosollyal az arcomon.
- Végre egy mosoly. Ha legközelebb ilyen jön rád, előtte szólj, oké? - kérdezte, s elindultunk visszafelé.
- Oké, meglesz - nevettem, ő meg rám vigyorgott és kezét a vállamra téve átkarolt. Nos, eddig tartott a műsorom. Szerintem jó volt.

- Ugye raktál a horogra valamit? - nézett rám kérdőn Harry. Ööö, és ha nem?
- Persze! - vágtam rá egyből. Elvigyorodott.
- Vedd ki a vízből - mondta, én pedig tettem amit mondott.
- Biztos már leették róla - hebegtem, majd Harry felé lóbáltam a horgot, aki kissé arrébb hajolt.
- Minden bizonnyal - bólintott mosolyogva. - Na, rakj rá gilisztát - mondta, én pedig fintorogva fordultam felé.
- Hozzá nem nyúlok - jelentettem ki.
- Kérsz egyet a hajadba? - vonta fel a szemöldökét.
- Fúj, menj már - vinnyogtam, mire felnevetett.
- Borzalmas vagy - rázta meg a fejét vigyorogva.
 A horgászást türelmes embereknek ajánlom. Nem csodálkozom, hogy apu addig sosem hívott magával, biztos tudta, hogy nem vagyok egy türelmes személy.
- Lesz valaha kapás? - kérdeztem unottan a part szélén ülve, miközben a tavat bámultam.
- Ne legyél türelmetlen - mondta Harry körülbelül ugyanolyan unottan.
- Mi lenne, ha csak te horgásznál én pedig néznélek? - vetettem fel az ötletem.
- Ja, hogy csak én szenvedjek? Esélytelen - rázta meg a fejét. Egyébként apuék olyan 5 méterrel arrébb voltak és ahogy láttam elég sokszor felénk pillantgattak. Vajon egy tízes skálán mennyire akarják, hogy Harry legyen a barátom? Olyan százra saccolom.
Azt vettem észre, hogy Harry vetkőzik mellettem.
- Mit csinálsz? - vontam fel a szemöldököm. - Megijednek a halak - vigyorogtam, mire megforgatta a szemeit és a hátunk mögé rakta a pólóját.
- Nem fogok megsülni itt a napon - vont vállat, s felém fordult. - Akár te is levetkőzhetnél - vigyorgott.
- Aha, gondoltam rá, de nem, bocsi - pislogtam rá, aztán mindketten felnevettünk. - Mikre nem gondolsz - löktem meg a vállát a sajátommal röhögve.
- Azt mondtad, te is gondoltál rá - vigyorgott rám, mire megforgattam a szemeimet és ismét meglöktem.
 Végül is jól telt a nap. Fogtam két kishalat, nem nagy teljesítmény, de ennek is úgy örültem, mintha valami 10 kilós akármit fogtam volna ki. Viszont Harry nem fogott semmit, ezért kiröhögtem - igen, egyből jött a "Én fogtam halat, te meg nem, béna vaaagy!" érzés, úgyhogy jót szórakoztam, míg ő azzal fenyegetett, hogy bedob a vízbe, ha nem hagyom abba. Ez megtette a hatását, úgyhogy csendben szórakoztam tovább.

- Végül is, jól éreztem magam - sóhajtotta, mikor leparkolt a házunk előtt.
- Végül is, én is jól éreztem magam - bólintottam mosolyogva.
- Viszont soha többet nem horgászok veled.
- Miért? - nyújtottam el a szó végét és lebiggyesztett ajkakkal néztem rá.
- Mert borzalmasan finnyás vagy!
- Jó, mert úgy se megyek többet horgászni - jelentettem ki.
- Rendben, veled én sem.
- Rendben - bólogattam.
- Akkor... - nézett rám jelentőségteljesen.
- Akkor menj haza!
- Jó, azon vagyok, de még a kocsimban ülsz - mondta, aztán egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. - Istenem - törölgette meg a szemeit a nemlétező könnyeitől, én meg nevetve kászálódtam ki a kocsijából.
- Szia, Harry - vihogtam.
- Szia, Brooklyn - nevetett fejcsóválva, majd bevágtam az ajtót, ő pedig elhajtott.

*

Olyan gyorsan elrepült az idő, hogy szinte észre sem vettem, s újra szeptember lett. Jareddel együtt voltunk már lassan 3 hónapja, igaz volt néhány vitánk is, de túlléptünk rajta és megbeszéltünk mindent.

Harryvel már a „legjobb barátok” szinten voltunk, úgyhogy ennek kifejezetten örültem. Akár tűzbe is mentem volna érte. Szinte pillantásokból megértettük egymást, és ha valamelyikünk elkezdett egy mondatot, a másik fejezte be. Apuék szerint „aranyosak” voltunk, de már megszoktam, hogy amit Harryvel csinálok az aranyos, amit meg Jareddel, az meg… Borzalmas. Aha, persze. Na mindegy, szóval ami apuék szerint aranyos volt, az szerintünk néha már ijesztő.

Persze ez miatt is összevesztem párszor Jareddel, nem igazán akarta elfogadni, hogy egy fiú legjobb barátom van, aki mellesleg nem meleg, hogy azért mégis nyugodt legyen. Hát, ez van. Végül muszáj volt neki elfogadni, mert én a világ semmi pénzéért sem iktattam volna ki Harryt az életemből. És ahogy tudtam, ő se sajátjából.

Októberben neki feküdtem a tanulásnak, mert hát valamikor el kell kezdeni, ha év végén leakarok vizsgázni és otthagyni a középiskolát. Szóval akkor elvoltam a magolással. Jared átjött amikor csak az ideje engedte, meg én is elmentem néha hozzá, mert a tanulástól már lassan mindenhol betűket és számokat láttam, úgyhogy gondoltam ideje épp kimozdulni a lakásból.

Voltam futni Harryvel, most már nem csak edzőterembe futottunk, hanem kint az utcán is. Állandóan lehagyott, ezért párszor összebalhéztunk, hogy miért nem fut lassabban, ő meg persze engem hibáztatott, miszerint kicsi vagyok és lassan futok. Hát, már bocsánat, de bekaphatja.

Novemberben hatalmasat veszekedtem Jareddel, úgy volt, hogy szakítunk, de végül kibékültünk, mert Harry valamilyen okból kifolyólag beszélt Jareddel. Talán nem hiába ő a legjobb barátom. Hálás voltam neki amiért kibékített bennünket, szerintem egy hónapig depresszióba estem volna, ha szakítottunk volna.

Decemberben olyan hideg lett – novemberben is az volt, egyébként -, hogy néha úgy éreztem, mintha Alaszkába csöppentem volna. Amolyan csontig hatoló hideg volt, szóval egy hónap alatt vagy kétszer beteg lettem. Igazán élveztem és még csak tél eleje volt.

 Karácsonyt a családommal töltöttem, Jeremyvel egész jó lett a kapcsolatom, igaz, még mindig ő volt az első, aki bármikor feltudott bosszantani. Egy fényképezőgépet kaptam, csak mert tudták, hogy szeretek hobbiból fotózgatni. Örültem neki. Jeremytől kaptam egy karkötőt, amit kétszer is megköszöntem neki, mert imádtam. Mármint a karkötőt, nem Jeremyt. Ott még nem tartottunk.

Aztán mikor találkoztam Jareddel, tőle kaptam egy hatalmas csokor rózsát, meg egy ezüst fülbevalót.

Harrytől pedig kaptam egy órát és idézem: „Csak hogy örülj, mert már annyit nyavalyogtál miatta”. Kedves. De azért megköszöntem neki egy kisebb öleléssel. Igazából, mi nem szoktunk ölelkezni. De ez most kivételes alkalom volt.

Januárban még jobban ráfeküdtem a tanulásra, már-már zsongott a fejem a sok információtól. Aztán hónap végén robbant a vita Harry és köztem.

Azt állította, hogy látta Jaredet egy másik lánnyal, de én nem hittem neki, úgyhogy a barátságunk óta először elküldtem őt melegebb égtájakra. Zárójelben megjegyezném, hogy én oda vágyódtam. Melegebb égtájakra, a hideg miatt.

Komoly vita volt és rájöttem, hogy talán az egyetlen legutáltabb dolog az életemben Harryvel veszekedni.

Azt mondta, oké, hogy nem hiszem el a dolgot, de aztán ne menjek neki sírni, ha rájövök, hogy tényleg igaz volt, amit mondott. Mondtam, hogy oké, nem fogok neki sírni. Aztán aznap este sírtam. Nem neki, miatta. 

Február pedig maga a pokol volt. Úgy éreztem magam, mint egy őrült. Jared után nyomoztam, előtte pedig próbáltam jópofákat vágni. Harryvel kibékültem, de azért nem voltunk ugyanolyan jóban, mint a vita előtt.

Nem hittem neki - vagy legalábbis, próbáltam nem hinni neki -, s mégis Jaredet ellenőriztem amikor csak tudtam. Nem csinált semmi gyanús dolgot, úgyhogy azt mondtam magamnak, hogy Harry tuti tévedett és hogy Jared nem csal meg. 

Szóval boldogan éltünk, amíg...

Amíg március közepe nem lett. Körülöttem minden színesbe burkolódzott a tavasz miatt, csak én láttam mindent szürkének, miután Jaredet rajtakaptam a saját lakásában egy másik csajjal. Nem is akárkivel.