Chapter 15.

HOPE U LIKE IIIIIT!:DDDD

Szerettem volna ott helyben megtépni a lányt, akivel Jared megcsalt. Nagyokat pislogva néztem a lányt, aki fölött Jared mozgott. Azt hiszem, az a kép örökké az elmémbe vésődött. Aztán, miközben hatalmas zajjal lefelé trappoltam a lépcsőn rájöttem honnan volt olyan ismerős. Már amennyit láttam az arcából.

Ezzel a lánnyal volt Jared a hátam mögött, amikor velem játszadozott. A felismeréstől szinte rosszul lettem és kapkodni kezdtem a levegőt. Nehogy elájuljak a lakásán, mikor épp rajtakaptam!

- Brooklyn! - kiáltott rám Jared, s utánam szaladt. - Megmagyarázom.

- Á, ti pasik, mindent megtudnátok magyarázni, igaz? - fordultam vele szembe egy mosollyal az arcomon. Igen, mosolyogtam. - Ezen mit szeretnél magyarázni? Megmondanád nekem? Hogy hogyan találtatok ismét egymásra? Vagy mindvégig tartottátok a kapcsolatot? Ó, talán mindvégig vele voltál, amikor én épp nem voltam kéznél? - pislogtam fel rá, ő meg elsápadva nézett rám. Hmm, beletrafáltam? - Kedvedre játszhattál, amikor én épp tanultam és tudtad, hogy nem megyek hozzád. Jó volt? Mi van benne, ami bennem nincs? Megmondod vagy találgassak? Többet tud az ágyban? Hmm, csak ez a baj, ugye, Jared? Semmivel sem vagy másabb, mint a többi pasi, ugye tudod? Örülök, hogy ismét megmutattad milyen is vagy valójában - mondtam. Hatalmas, de tényleg hatalmas piros pont, amiért nem sírtam el magam. - És én még azt hittem megváltoztál. Egy fenét, csak eljátszottad, én meg bevettem, mert egy hülye vagyok. Ennyi. Remélem örülsz, hogy sikerült megint összetörnöd.

- Brooklyn... - nyúlt felém a kezével.

- Hozzám ne merj nyúlni - mondtam még mindig higgadtan, s hátráltam egy lépést. - Ne keress többet Jared - suttogtam. - Ennyi volt. Vége van, most már boldogan élhetsz azzal a ribanccal - mosolyogtam a képébe, pedig a szemeim már könnyesek voltak. - Menj és fejezd be amit elkezdtetek - böktem az emelet felé, aztán elfordultam, hogy ne lássa, ahogy az első könnycsepp útjára indul az arcomon. És ha jön az első, akkor jön a többi is. Megéreztem a kezét a vállamon.
- Ne csináld, Brooke - suttogta, s lejjebb csúsztatta a kezét a karomon. Nem tagadom, görcsbe rándult a gyomrom és kirázott a hideg az érintésétől. Legszívesebben lelőttem volna magam.
- Gondolkoztál volna akkor, amikor elkezdtetek megint találkozni - motyogtam.
- Szeretlek.
- Ugyan már - nevettem fel keserűen és ha kívülálló lettem volna, elsírtam volna magam a hangom hallatán. Leráztam magamról a kezét és a kanapéra ledobott kabátom után nyúltam. Magamra vettem, majd az államig húztam a cipzárt. - Komolyan gondoltam, hogy ne keress - mondtam, s ez lett volna a végszó számomra, ugyanis megfordultam és a táskámat felkapva téptem fel az ajtót, majd hangosan becsaptam magam után.
 Sírni kezdtem. Lebotorkáltam a lépcsőn, majd próbáltam nem elesni a saját lábamban. Előhalásztam a telefonom, megkerestem Harry nevét és tárcsáztam.
- Harry? - szipogtam a telefonba.
- Brooklyn? - hallottam meg a hangját, s még jobban sírni kezdtem.
- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy ne menjek hozzád sírni, ha Jared tényleg megcsal? - kérdeztem. Kezemet a mellkasomhoz téve próbáltam lenyugodni. - Komolyan mondtad?
- Nem - sóhajtott fel. - Hol vagy? - kulcszörgést hallottam a háttérből, én pedig nagyjából elmondtam merre vagyok. - Maradj ott. Indulok. 10 perc.
- Az sok - zokogtam.
- 5 perc - helyesbített, majd bontotta a vonalat, én pedig leültem a járdára.
Egész életemben kétszer voltam szerelmes, mindkettő alkalommal ugyanabba a személybe. És mindkét alkalommal csak játszott velem. Mit rontok el mindig? Egyáltalán hogy lehetek ilyen hülye, hogy nem vettem észre milyen is ő valójában?
De most már tudom. És soha többet nem akarok felőle hallani.

- Brooklyn! - kiáltott rám Harry, aki pár perc múlva oda ért és kipattant a kocsiból. Felém lépkedett, miközben én a könnyeimen át pislogtam rá. - Gyere, haza viszlek - nyújtotta felém a kezét.
- Nem akarok haza menni - motyogtam.
- Ott maradok veled - ajánlotta fel. - Mert szükséged van rám. Meg amúgy is ott maradnék - vont vállat mosolyogva, majd mikor elkaptam a kezét talpra állított. - Megverjem? - simított végig az arcomon kedvesen, én pedig megráztam a fejem. - Pedig bármikor megverem, csak szólj - mormogta, belőlem pedig kitört a sírás.
- Sajnálom, hogy nem hittem neked - zokogtam hangosan, mire magához szorított és a hátamat kezdte simogatni.
- Semmi baj - mondta halkan, majd lassan a kocsi felé kezdett terelni.
- Soha többet nem akarom látni - suttogtam letörten, s letöröltem a könnyeimet az arcomról.
- Ha rajtam múlik, nem is fogod - kinyitotta nekem az ajtót, én pedig ügyetlenül bemásztam az ülésre. Sóhajtva dőltem hátra az ülésen, és lehunytam a szemeimet, míg Harry beszállt mellém. Előugrott a kép, amint Jared és az a csaj épp...
Kipattantak a szemeim, amikből ismét megindultak a könnyek.
- Hogy lehettem ilyen hülye? - szipogtam, majd fejem az üvegnek döntöttem és belevertem párszor a fejem. - Hogy bízhattam meg benne? Hiszen már egyszer ugyanezt megtette velem, én hülye meg... Pedig olyan jó volt minden. Vagy legalábbis én úgy éreztem - letöröltem a könnyeimet a kézfejemmel. Olyan érzésem volt, mintha egy nagy kést forgattak volna meg a mellkasomban. - Nem bírom - sírtam keservesen, mire Harry felsóhajtott, majd félreállt és kinyújtotta felém a karját.
- Gyere ide - mondta, én pedig kikapcsoltam a biztonsági övem és átmásztam hozzá.
- A mai nap már vagy kétszer megöleltelek - nevettem el magam sírva, miközben az arcom a mellkasába temettem és összekönnyeztem a pólóját.
- Nem gond, nyugodtan ölelgess ezután - mondta állát a fejemre támasztva és körém fonta a karjait.
- Rendben - bólintottam szipogva.

*

 A sportolásba és a tanulásba fojtottam a bánatom. Mások az italba, de szerencsére én nem tartozom abba a csoportba. Harry állandóan velem volt - már amikor nem dolgozott -, szóval hálás voltam neki. Elterelte a figyelmemet, ha Jaredről kezdtem beszélni, mindig feldobott valami más témát és arról kezdtünk beszélgetni vagy éppen vitatkozni. Sokszor vitáztunk. Harry és én ebben hasonlítottunk; mindketten egyformán szerettünk vitatkozni, és szívni egymás vérét mindenféle hülyeség miatt.

 A tükör előtt álltam és hatalmasat sóhajtottam. Leadtam pár kilót és ettől egy fokkal jobban éreztem magam. Harry nevelt belém önbizalmat. Ó, istenem, mikor volt az már, hogy álomba sírtam magam a kinézetem miatt? Mióta Harryt ismerem, azóta egyszer sem sírtam ezért. Állandóan mondogatta, hogy semmi baj velem, én pedig kezdtem elhinni. És tessék. Szépnek éreztem magam. Ilyen se volt még. Meg kell majd köszönnöm ezt Harrynek. Ezt is, meg... Mindent.
Felkaptam az iskolatáskám és szinte még el sem kezdődött a nap, de már azt vártam, hogy vége legyen. Talán mert tudtam, hogy Harry értem jön a sulihoz, mint ahogy mostanában tette?

 Kisiettem a teremből az utolsó óra után. Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor vége lett a matekórának. Nem szerettem számolgatni. Ki szeret? Szinte irtóztam a matektól, el sem tudtam képzelni, mi lesz velem év végén a vizsgán.
Felsóhajtottam, mikor kiléptem a kellemes tavaszi levegőbe. Madarak csicseregtek a fákon és mindenhol virágokat láttam. Aztán megláttam Harryt várakozni a lépcső alján. Bakancsban, fekete csőfarmerben és egy fehér pólóban, zsebre vágott kézzel álldogált és épp egy kavicsot rugdosott maga előtt. Göndör haja kócosan volt a feje tetején, pár tincs előre lógott és egy fekete Ray Ban napszemüveg volt rajta. Lányok pillantgattak felé és azt hiszem egy el is indult hozzá, de aztán megtorpant és inkább visszafordult. Szórakozottan felvontam a szemöldököm, megigazítottam a táskám a vállamon, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Pár lány rám nézett amolyan "Mit képzelsz, ki vagy te, hogy oda mész hozzá?" nézéssel, én pedig mit sem törődve a féltékenyekkel, lefékeztem Harry előtt. Felnézett.
- Szia, Harry - üdvözöltem lelkesen. Talán kissé rá is játszottam, hagy nézzék a többiek, amint ezzel a fél Istennel beszélgetek. Ööö, az előbb azt mondtam fél Isten? A legjobb barátok lehetnek egymásról ilyen véleménnyel, nem?
- Szia, Szépségem - csupa fog mosolyt villantott rám, én pedig elpirultam a becenév hallatán. Még nagyobb mosoly terült szét az arcán, miközben a reakciómat leste. - Tetszik az új beceneved, Szépségem? - kérdezte, s végig simított az arcomon. Akik kívülről néztek bennünket, azt hihették, hogy egy pár vagyunk, de nálunk ez amolyan megszokott volt mióta... Szóval mióta szakítottam Jareddel.
Kaptam pár "Meghalsz" nézést, úgyhogy zavartan álldogáltam Harry előtt.
- Páran úgy nézem féltékenyek - mondtam, s körbepillantottam. Aztán Harry is körbenézett és néhány lány akkor kapták el rólunk a tekintetüket. Vigyorgott, aztán felém fordult.
- Gyere - kapott a kezem után, majd húzni kezdett a parkoló felé, ahol... Ahol egy motor állt a Range Rover helyett. - Na, mit szólsz?
- Megőrültél? Azt hiszed felülök erre? Inkább futok hazáig - fakadtam ki hirtelen, mire ajkát biggyesztgetve nézett rám. - Szép - tettem hozzá, mire elmosolyodott és végig simított rajta.
- Szerelmes vagyok - pillantgatott a motorjára, miközben az arcát legyezgette. Felnevettem, majd megpaskoltam a hátát és megfordultam.
- Na, jó szerelmeskedést a motoroddal, én megyek haza - indultam el az ellenkező irányba. Már vagy 10 méterre járhattam tőle, amikor elkapta a karom.
- Ne olyan gyorsan! Gyere velem, kérlek - mondta, s nem akart engedni a szorításán, pedig én rángatni kezdtem a kezem.
- Meg fogsz ölni - meredtem rá.
- Dehogy! Hoztam egy napszemüveget neked is - varázsolt elő egy ugyanolyan szemüveget, ami rajta volt, majd felém tartotta.
- Ó! Figyelmes. Ha elesünk, betörhetem a fejem, de legalább nem megy semmi a szemembe - mondtam gúnyosan, ő meg csalódottan nézett rám.
- Nem bízol bennem?
- Nem benned nem bízom.
- Nem fogunk elesni, ígérem.
- Akkor sem - mondtam, majd elfordultam és határozottan kirántottam a kezem az övéből. Aztán felsikítottam, amikor felemelkedtem a földről és Harry vállán találtam magam. És bizony Harry válla messze van a talajtól a magasságát tekintve.
- Azonnal tegyél le! Mit képzelsz magadról? - kiáltottam, miközben a hátát csapkodtam. Nevetett, majd mit sem törődve a fürkésző tekintetekkel rá csapott a fenekemre. Szitkozódni kezdtem, elég hangosan ahhoz, hogy mások is meghallják.
- Viselkedj! - szólt rám szórakozottan, majd felültetett a motorra, aztán lefogta a kezeimet és felpattant elém. Leakartam szállni, de ő közben beindította a motort. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá. Megfogta a kezeimet, előre vezette őket. - Kapaszkodj belém, Szépségem - mondta hátra fordulva hozzám, én pedig a lehető legcsúnyábban néztem rá, miközben magamhoz szorítottam. Vigyorgott, majd oda hajolt hozzám és nyomott egy puszit a homlokomra. Aztán megfogta a szemüveget és rám rakta. - Jól áll - kacsintott rám, s előrefordult, én meg lehunytam a szemeimet és Harry hátának támasztottam az állam.
- Utállak, ugye tudod? - kiáltottam, miután elindultunk. Nem szólt semmit, csak elvigyorodott. Útközben enyhítettem a szorításomon, nem mintha Harry lassan vezetett volna, de valamilyen eszement oknál fogva megbíztam benne. Oké, talán még élveztem is ezt az egészet.